Tizenegy új tagja lesz októbertől a ferencvárosi képviselő-testületnek. A tizenkét egyéni választókerület mindegyikében a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjei győztek a június 9-i választáson, s Reiner Roland alpolgármestert leszámítva, aki az előző ciklusban is a 3. körzet egyéni képviselője volt és ezúttal is nyert ott, mindannyian először képviselők. Őket mutatja be a Kilenconline összeállítása.
Az október 1-től hivatalba lépő tizennyolc fős testület tagja lesz rajtuk kívül az újraválasztott polgármester, valamint az úgynevezett kompenzációs listán bekerült, már az előző ciklusban is helyi képviselőként működő három fideszes és két DK-MSZP-s politikus. A választókerületi eredmények itt, az új testület összetétele pedig itt látható.
Hanák Gábor (37)
1. egyéni választókerület
LMP
Budapesten született, az ELTE Bölcsészettudományi Karának informatikus-könyvtáros szakán szerzett alapdiplomát, jelenleg ugyanitt mesterképzésre jár. Tizenkét éve ugyanott, egy ferencvárosi informatikai cégnél dolgozik, ahol folyamatmenedzsmenttel és minőségbiztosítással foglalkozik. Emellett tolmácsként és sajtósként dolgozott három évig egy sportegyesületnél. Hosszú éveken át volt a Wikipedia közösségi tudásportál szerkesztő-adminisztrátora, a Wikimédia Magyarország Egyesületnek pedig az egyik alapítója.
Az LMP-nek 2011 óta tagja, 2019 és 2022 között az elnökségben is benne volt, jelenleg a 9. kerületi alapszervezet munkájában vesz részt.
Azzal kapcsolatban, hogy mire szeretné a hangsúlyt helyezni az önkormányzati munka során, három fő témát említett: a kulturális élet támogatása, fejlesztése, hogy Ferencváros a művészet szabad kifejezésének központjává váljon; a digitális önkormányzatiság kiépítése; a zöld átállás, a fenntarthatóság és a környezet védelme.
Fontosnak tartja emellett a köztisztaság ügyét, hogy ezen a téren ne lehessen panasz a kerületben, valamint azt, hogy az önkormányzat tevékenysége során érvényesüljön a diszkriminációmentesség: szívén viseli az esélyegyenlőség ügyét.
A közéletben szerinte mindenkinek érdemes részt vennie, ám senki ne gondolja magáról, hogy nála van a bölcsek köve – együttműködések, egyeztetések, kommunikáció és kooperáció során érlelődnek ki a jó megoldások. Magát alapvetően együttműködésre, jószomszédi viszonyra törekvő személyiségnek tartja.
Személyesen ismeri Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is: bármelyikük lesz is Budapest vezetője, azzal Ferencváros csak nyerni fog – nyilatkozta még azt megelőzően, hogy eldőlt volna, ki nyeri a főpolgármesteri választást.
(Elődje Mátyás Ferenc, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Rácz Györgyi (60)
2. egyéni választókerület
Kulcs Egyesület, MKKP
29 éve él a kerületben. Mérnökként végzett, majd külkereskedelmi diplomát szerzett. Csaknem tizenöt éve dolgozik civil szervezetekben önkéntesként, kilenc évig pedig egy olyan egyesületet vezetett, amelynek célja az volt, hogy képzéseivel versenyképesebbé tegye a női vállalkozókat. Többször szervezett szemétszedéseket, két éven át pedig civilként működtetett egy ételadomány-ládát is.
Tapasztalatait a közlekedési, valamint a szociális területen tervezi kamatoztatni. Szeretné elérni, hogy a ferencvárosiak tudják és értsék, mely ügyekben kell az önkormányzathoz fordulni, és mely ügyekkel máshová. Szerinte sokan nem tudják, kit, hol, mivel kell keresni.
Fontosnak tartja, hogy a kerületben nagyobb hangsúlyt kapjon az idősgondozás, pontosabban az idősek elmagányosodásának problémája. Úgy véli, az elkövetkező években még több kapcsolatteremtő lehetőséget kell szervezni és megismertetni az idősekkel annak érdekében, hogy a magányos tévézés helyett tartalmasan, közösségben töltsék el a hétköznapokat. Kiemelten szeretne foglalkozni azzal is, hogy a fogyatékkal élő emberek közlekedési lehetőségei egyszerűsödjenek a kerületben, például a látássérült embereknek a kereszteződésekben hanghatással kiegészíteni a zebrát és a közlekedési lámpát, megkönnyítendő számukra az átkelést. Meg kell ismerni a már létező jó megoldásokat a problémáikra, és tenni kell értük – mondja.
(Elődje: Takács Krisztián, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Reiner Roland (38)
3. egyéni választókerület
LMP
A 3. egyéni választókerület képviselője 2019 óta, amikor a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltjeként nyert. Újraválaszották. A 9 magazin vele készült, „Ne csak jól nézzen ki, hanem használni is lehessen” című interjúja itt olvasható.
Fotó: Stépán Virág
Süveg Anna (34)
4. egyéni választókerület
LMP
A még őszig tartó ciklusban a ferencvárosi Városgazdálkodási Bizottság külsős tagjaként is tevékenykedő képviselő klasszikus ének-előadóművészi diplomát szerzett a Zeneakadémián, de hivatásos énekesként nem dolgozott, két kisfiának azonban még ma is altatót dalol esténként. Kulturális menedzserként, 2010-től pedig az LMP-ben tevékenykedett. Néhány éve a párt országgyűlési képviselőcsoportjának kommunikációs igazgatóhelyettese, egyben a párt szóvivője. Reiner Roland munkatársaként került 2019-ben Baranyi Krisztina csapatába. Ősztől a képviselő-testületben mód lesz arra, hogy az egyes kérdéseket nyugodtan kiérleljék, majd a kerületi polgárok érdeke szerint döntsenek – mondja.
A következő ciklus teendői közül a köztisztaság javítását tartja az egyik legfontosabbnak, az új takarítógépek és a zárható, illetve madárbiztos kukák beszerzése ezt szolgálja. A Tompa utca mintájára folytatni szeretné a közterületek revitalizációját az Egészséges utcák program keretében a 4-es körzetben is.
Szerepelt az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület budapesti listáján is. Nem jutott be a fővárosi testületbe, de ha így lett volna, akkor sem látna problémát abban, hogy a Baranyi- és a Vitézy-csapatnak is részese. Baranyi Krisztina Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét támogatta ugyan, de a Kutyapárt listavezetőjeként politizál majd a fővárosban. Vitézy 101 szakmai pontja, az MKKP elképzelései és Baranyi programja kompatibilis egymással: zöld, színes kultúrájú, progresszív fővárost írnak le. Vitézy kifejezetten támogat olyan, Ferencvárosnak is fontos ügyeket, mint amilyen a Boráros tér vagy a már említett Ecseri úti megálló rekonstrukciója.
(Elődje Árva Péter, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Birtalan Zsolt
Mező Tímea (58)
5. egyéni választókerület
Momentum
A frissen megválasztott önkormányzati képviselő távolról sem valamiféle ráérő nyugdíjas. Amikor telefonon megkerestem, éppen nem ért rá, mint mondta: végre szakított időt, hogy edzésre rohanhasson. Utána majd felhív.
Az utána, az most lett.
Igaz, hogy a Momentumról, a pártjáról a legtöbb embernek a fiatalos lendület jut eszébe, a mi új képviselőnőnk már nem tinédzser, és hamarosan nyugdíjba vonul. Negyven évet lehúzott az egészségügyben, nem sorolom fel, hány helyen, de elsősorban olyan kórházi osztályokon, ahol így vagy úgy beteg gyermekekkel foglalkozott. Tizenhárom éve a kardiológiai intézet gyermekosztályán posztoperatív ápolónővér, ami nagyjából a szakma csúcsa. Szülésznőként kezdte, aztán dolgozott idősotthonban is, de ott csak egy-két évig maradt, hamar visszavágyott a gyermekek közé.
Kérdeztem, mi vitte a magánál egy korosztállyal fiatalabbak közé. 2017-ben, a Nolimpia-kampány idején ismerkedett meg velük, és megfogta a dinamizmusuk, megtetszett neki a tenni akarásuk. Most beálltak Baranyi Krisztina mellé, a ferencvárosi munkahelye mellett ezért is jelölték most épp őt ide helyi önkormányzati képviselőnek. Ismerte az elmúlt négy-öt év vergődéseit, problémáit, és ő is úgy látta, szívesen dolgozna azért, hogy ezek megszűnjenek, ne legyen több gáncsoskodás.
Az 5-ös számú választókörzet a szívügye. Ez az Üllői út, Thaly Kálmán utca, a Gát utca páros oldala, a Sobieski, és közepén a Kerekerdő park. Vannak rehabilitált, szép épületek is, meg olyanok, amelyek rég megérettek rá. Bennük meg lakók. Elég sűrűn, összesen vagy 3800 ember. Egyelőre még nem ismeri mindegyiküket személyesen. De a kampány idején három héten keresztül minden egyes napon kint voltak a segítőivel, és nem restelltek bekopogni a lakásokba. Úgyhogy pár száz emberrel sikerült beszélniük. De ez csak a jéghegy csúcsa. És megfogadta: valahogy megpróbál mindig a közelükben maradni. Október 1-je után, amikor hivatalosan is átveszi a megbízatását, rendszeresen elérhető lesz – méghozzá itt, a környéken, nem a távoli Bakáts téren.
(Elődje Takács Zoltán, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Szántai Zsombor (27)
6. egyéni választókerület
Momentum
A Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett közlekedésmérnöki alapdiplomát, majd az ELTE-n statisztika és adatanalitika szakon mesterdiplomát. Ferencvárosban, ahol egyetemi évei alatt élt, haladó urbanisztikai szemléletet szeretne megvalósítani, ami nem a közlekedési ágakból, hanem közlekedő emberekből indul ki, akik biztonságban szeretnének eljutni egyik helyről a másikra.
Az egyetem elvégzését követően a főpolgármesteri hivatalban lett köztisztviselő, és rögtön belevetette magát a közéleti aktivitásba a NOlimpia mozgalomban. A Momentum megalakulása óta pedig részt vesz a párt életében, több mint egy éve a ferencvárosi elnöke. 2019-ben a Momentum delegálta a ferencvárosi önkormányzat Városgazdálkodási Bizottságába, amelyben külsős bizottsági tag.
A helyi közügyek és az önkormányzati működés iránt érdeklődő fiatalként jellemzi magát, világlátását a szociális érzékenység és a szolidaritás határozza meg. Meggyőződése, hogy mindenkinek joga van a méltó, egészséges és megfizethető lakhatáshoz.
Választókerületében nem nagyléptékű fejlesztéseket tervez, hanem a városrész megfelelő színvonalú üzemeltetését, ami a közterületek, utak, járdák állapotát, a zöldfelületek minőségét és az elegendő számú parkolóhelyeket egyaránt érinti. „Ezek a munkák akkor vannak jól elvégezve, ha észre sem vesszük őket” – mondja.
A szolgáltatói önkormányzat szemléletét szeretné megvalósítani, hogy a kerületiek érezhessék, az önkormányzat értük van. Fontosnak tartja a közérthető tájékoztatást, az átláthatóságot és például a pályázatok egyértelműségét.
Úgy véli, a ferencvárosiaknak olyan képviselőkre van szükségük, akik konstruktívak, hajlandók együttműködni egymással és nyitottak a lakossági igényekre.
(Elődje Torzsa Sándor [MSZP], a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje 2019-ben, aki idén kompenzációs listán került a testületbe.)
Fotó: Stépán Virág
Mendly Miklós (35)
7. egyéni választókerület
MKKP
„Vidéki születésű vagyok, de régóta Budapesten élek. Végzettségemet tekintve filozófus, 35 éves” – írja magáról a megválasztott képviselő a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjeit bemutató oldalon.
„Nagyjából 8 éve aktivista különböző zöld és társadalmi kérdések kapcsán szerveződve, a covidjárvány óta a Kutyapárt aktív tagja.
A ferencvárosi önkéntes segítők között dolgoztam szervezőként és talpasként is, itt ismerkedtem meg a Kutyapárttal is és a helyi városvezetéssel. Azóta követem az itt folyó közügyeket részletesebben, és veszek bennük részt önkéntesként különböző formákban.
A városvezetés nyilvános eredményei mellett rengeteg jó kezdeményezést és értelmes, előremutató koncepciót láttam: az alapfeladatokban mutatott helytállás mellett a legnehezebb pillanatokban országosan példás bátorságot (pl. Fudan/Diákváros), amiben megtiszteltetés lenne több munkával részt venni, mint amennyire aktivistaként lehetőségem van.
És sajnos sokszor tapasztaltam, hogy a képviselő-testület ezek ellen dolgozik, ha a városvezetéstől jönnek, még akkor is, ha a ferencvárosiak közös érdeke mást indokolna.
Ezért vállaltam, hogy Baranyi Krisztina csapatában elinduljak képviselőjelöltként.
Sok munka van még, amit el lehetne végezni értelmetlen betartás helyett, például ennek érdekében ajánlom magunkat.
A Tinódi park körüli választókerületben a közlekedésbiztonság és a zöldítés képviseletében, valamint a Mester utca felújítása melletti kiállásban biztosan számíthatnak rám.”
(Elődje Szilágyi Zsolt, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Kovács András (33)
8. egyéni választókerület
Momentum
Kovács András Előszálláson, egy Fejér megyei nagyközségben nőtt fel, kisparaszti eredetű családban. A gimnáziumot Dunaújvárosban végezte el, egyetemistaként került Budapestre. Ferencvárosba 2014 körül költözött, és két és fél évet leszámítva azóta itt is élt, albérletekben. Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakot végzett. Sok szaktársával ellentétben nem akart állami alkalmazásba kerülni, ezért néhány munkahely után az angol nyelvű technikai szakszövegírásnál kötött ki: 2017 óta egy svéd cég magyar leányvállalatánál dolgozik. A Momentum Mozgalom alapításában is szerepet vállalt, a helyi alapszervezet régi tagja, 2019 óta pedig a kerületi Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottság külsős tagja is.
Ferencváros maga Budapest, kicsiben, mondja: változatos, lüktető, színes, a helytörténete, a lakosság összetétele, a kulturális élet, az épületek és formák, a művészettörténeti örökség és a földrajzi tagolódás változatossága. Zegzugai, az épületek átjárható udvarai, a belső udvarok fái és madárcsicsergése, a Duna-part közelsége az, amit nagyon szeret benne. A Dandár Gyógyfürdőnek rajongója.
Egyéni képviselőként kötelességének tartja a lakossággal egyeztetni az összes, a választókörzetét érintő nagyobb beruházásról. Különösen fontos a következő ciklusban a klímaadaptáció: élhető városi tereket létrehozni, ahol a hőingadozás alacsonyabb marad. Boldogulni kell a hirtelen leszakadó esőkkel is. Vannak ennél kisebb álmai is, említi, mint néhány üres telefonfülke elbontása vagy fekvőrendőrök kihelyezése egy-egy utcába.
Igyekezni fog élő kapcsolatban maradni a szavazókkal; ha bármilyen problémájuk, panaszuk van, keressék nyugodtan – mondja.
(Elődje Takács Máriusz, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Kacsó Balázs (43)
9. egyéni választókerület
Kulcs Egyesület
Az új képviselő 23 éven át lakott Ferencvárosban. Jelenleg informatikusként dolgozik, ezen a szakon is végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Fontos feladatának tartja, hogy a polgármesteri hivatal és a lakosok közötti kommunikáció javuljon, mert ezzel voltak problémák a múltban.
Ugyancsak lényeges, mondja, hogy hatékonyabban jussanak el a lakossági panaszok és ötletek oda, ahova kell. A 9-es körzetben nagyon sok építkezés zajlik, így számos olyan problémával kell majd számolni, amelyeket a várhatóan emelkedő lakosságszám indukál – hangsúlyozza. Foglalkozni kell az egyre inkább telített autóutak problémájával – használható autómentes alternatívákat felkínálva –, a már így is telt házzal működő iskolai oktatással és az egészségüggyel is.
Szívügyének tartja, hogy Ferencváros Duna-parti részeit jobban be lehessen csatlakoztatni a kerületi és a budapesti életbe. A Diákváros Duna-parti részén zavarosak a tulajdonjogok – mondja –, emiatt nehézkes fejleszteni, pedig a terület fontos és kiemelt része lehetne a fővárosnak.
(Elődje Sajó Ákos [Fidesz], aki az előző ciklusban egyedül nyert egyéni választókerületben olyanként, aki nem a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik összefogás színeiben indult Ferencvárosban.)
Fotó: Birtalan Zsolt
Döme Zsuzsanna Suzi
10. egyéni választókerület
MKKP
„A Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik alapítója, a párt társelnöke és 2019 óta Ferencváros külsős (társadalmi megbízatású) alpolgármestere vagyok” – írta a frissen megválasztott képviselő a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjeit bemutató oldalon.
„2008-tól kezdve közel tíz éven át a borsodi hátrányos helyzetű cigány fiataloknak középiskolai képzését nyújtó Dr. Ámbédkar Iskola történelemtanára, majd pedagógiai vezetője voltam.
Ferencvárosi alpolgármesterként:
- Elrontottam a helyi pályázati rendszert egy csomó hülye „újítással”, például szakmai ellenőrzéssel.
- Rászabadítottam a kerületre az idióta művészeket, és politikai döntések helyett rendre a szakmára bíztam a zsűrizést, akár köztéri alkotásokról (lásd pl. az országos média mellett ún. „nemzeti érzelmű” honfitársaink ingerküszöbét is rendre átütő Public Art pályázatot), akár színházigazgatóról volt szó.
- Kezdeményezésemre az önkormányzat egy csomó túlárazott és felesleges szerződést felbontott, ellenőrzött és újratárgyalt.
- Minimálpénzből két új intézményt is beindítottam, a Konnektor civil művészeti inkubátorházat és a Bakáts Bunkert (miközben számos önkormányzat zár be intézményeket forráshiány miatt vagy arra hivatkozva).
- Bárhogy próbáltak lebeszélni a kerületi képviselők, a Covid alatt az ország legnagyobb és leggyorsabban összerakott önkéntes segítő hálózata Ferencvárosban jött létre.”
A 9 magazin korábban vele készült interjúja itt olvasható.
(Elődje Hidasi Gyula, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Mathauser Tünde (36)
11. egyéni választókerület
Kulcs Egyesület
Már a dédszülei is abban a városrészben éltek, ahol most mandátumot szerzett. A MÁV-Aszódi telepen nőtt fel, a József Attila-lakótelepen járt óvodába és általános iskolába. A Semmelweis Ignác Gimnáziumban érettségizett, majd a Zsigmond Károly Főiskolán végzett közéleti (önkormányzati) kommunikációs szakirányon. A diploma megszerzése után egy rendezvényszervezéssel foglalkozó cégnél kezdett dolgozni. Később férjével más területen indított vállalkozást, amely ma is működik.
A politikához férje révén került közelebb, aki 2010-ben az LMP budapesti kampányfőnöke volt. Az Együttben kezdett politizálni, a 2014-es önkormányzati választáson az Együtt–PM színeiben indult – akkor még Kalcsó Tünde néven – a 7-es választókerületben, és kevéssel szorult a második helyre a Fidesz jelöltje mögött. A listáról a testületbe került Baranyi Krisztina kérte fel külsős tagnak a Gazdasági (és Közbeszerzési) Bizottságba.
A 2019-es választás előtt alapítója volt (jelenleg elnöke) a helyi civilekből felépített Kulcs Egyesületnek, amely 2019-ben polgármesternek jelölte Baranyi Krisztinát. A Kulcs több programot rendezett az elmúlt években, és szervezte az Aszódi-telepi lőtér elleni tüntetéseket is.
Mathauser Tünde idén Baranyi Krisztina felkérésére lett képviselőjelölt az általa jól ismert 11-es körzetben. A kampány során rengeteg emberrel beszélt, az apró dolgoktól az egészen nagyokig terjed az így összeállt feladatlistája. Precíz ember, szereti az elmélyült munkát, átérzi a rábízott felelősség súlyát. A lényeg, hogy a helyi ügyek mentén végig kapcsolatban legyen a választókerületben lakókkal. Fontosnak tartja, hogy a Gyáli és az Aszódi út környéke az eddigieknél sokkal több figyelmet kapjon.
(Elődje Csóti Zsombor [DK], a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje 2019-ben, ezúttal települési kompenzációs listáról került be a testületbe.)
Fotó: Birtalan Zsolt
Medgyaszai Csaba (57)
12. egyéni választókerület
Kulcs Egyesület
Több mint három százalékkal utasította maga mögé fideszes ellenfelét, a körzet eddigi egyéni képviselője pedig a negyedik lett a József Attila-lakótelep Ecseri úti ficakja környékén.
Autószerelő javítóintézetbe (szakközépbe) járt, majd katona volt, utána estin leérettségizett. Autót nem szerel, de huszonhat éve köztisztviselő, közelebbről a 15. kerületi önkormányzat adóügyi osztályán, és esze ágában sincs ott felmondani, képviselő majd a szabadidejében lesz, a köztestületi ülések idén szabadságot vesz ki.
Nem tagja semmilyen pártnak, a Kulcs Egyesület nevében indult a választáson. Mi köti a kerülethez, ha egyszer másutt dolgozik és Budán lakik? – szegeztem neki a kérdést. Már 2019-ben is Baranyi Krisztinának kampányolt, idén a József Attilán is részben, szóval ez amolyan személyes kapcsolat. Saját kampányában személyesen beszélt több száz választóval, sportszerű és korrekt küzdelem folyt, botránytalanul.
Már búcsúzni akarok, de ő még két dolgot le akar szögezni, ami a következő három. Egy: mindenképp megszavazzák és megkezdik az Ecseri úti metrófelszín felújítását, kerüljön kétmilliárdba, de akkor is. Kettő: aki most bekerült a képviselő-testületbe, pártszíneit el kell felejtenie, és csak a kerületért szabad dolgoznia. Három: ő mindig a választóit meghallgatva fogja támogatni azokat a terveket, intézkedéseket, amelyekről kompromisszumra, konszenzusra jutnak. Nem felülről akar diktálni, hanem lentről akarja szállítani a választói, a lakók véleményét, akaratát. Erre mondta, hogy mindenképp írjam le: szívügye az érdekegyeztetés.
(Elődje Jancsó Andrea, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Egyéni választókerületi eredmények a 2024. június 9-i választáson Ferencváros tizenkét körzetében.
Címlapgrafika: Neményi Zsolt