Négy kerületi polgármester vett részt a Kérdezze a polgármestert! című rendezvényen március 26-án, a Púder Bárszínházban, a Ráday utcában. Mindnyájan kormánypárti elődtől vették át a kerületüket 2019-ben újonc polgármesterként.
Az is kiderült, hogy
- Baranyi Krisztina, a 9.,
- Őrsi Gergely, a 2.,
- Pikó András, a 8. és
- Soproni Tamás, a 6.
kerület polgármestere gyakran egyeztet, csapatként gondolnak magukra. A sort lehetne folytatni, tették hozzá, például Niedermüller Pétert a 7. kerületből ugyancsak a progresszív polgármesterek, azaz maguk közé sorolják.
A nagykörúton kívül az köti össze leginkább őket, hogy szerintük a pártérdek a kerületi munkában nem lehet elsődleges, mindig a város, a városrész szempontjait kell elsőként érvényesíteni. Ezt ugyanúgy hangsúlyozza a független ferencvárosi és józsefvárosi polgármester, ahogy a szocialista Őrsi Gergely vagy a momentumos Soproni Tamás. Utóbbi hozzátette, van helyük a pártoknak a helyi közéletben, hiszen a párthovatartozás eligazítja a választót, hogy milyen értékeket vall a politikus, és sokaknak fontos a közösséghez tartozás, de mindez nem írhatja fölül a közérdeket.
Ne az számítson egy poszt betöltésénél, hogy kinek az életrajza esik ki valamelyik pártpolitikus fiókjából – konkretizálta Baranyi Krisztina. A 9. kerületben is kellett ilyen harcokat vívni, volt, amikor ilyen csatában ő maga – ha csak átmenetileg is – veszített – idézte fel a ferencvárosi polgármester.
„Két dolgot fogadtam meg 2019-ben: nem fogok hazudni és nem fogok lopni” – mondta Pikó András. Ehhez Baranyi konkrét példákkal csatlakozott: „24 NER-közeli ügyvédi irodával mondtunk föl szerződéseket, és megszüntettük az álcivil szervezetek olyan támogatását is, amely ahhoz kellett, hogy fideszes rendezvényeken vegyenek részt. Jöttek az eredmények is, a parkolás korábban veszteséges volt vagy nullszaldós, az utóbbi három évben viszont már egymilliárd forintot hozott Ferencvárosban.”
Pikó szerint a lassan véget érő ciklus első fele nehéz volt. Inkább hatalmi szervezetet találtak, nem helyi szolgáltató intézményt, aminek az önkormányzatnak lennie kell. A változtatások nem azonnal hozták az eredményt, miközben a kormánypárti propagandagépezet ördögként ábrázolta az új vezetést. A 8. és a 9. kerületben ismert jelenség a szavazatvásárlás is; a választási csalás ellen a korábbi tapasztalatok alapján föl fognak lépni, de persze az elkövetők is fejlesztik technikájukat.
A polgármesterek biztosak abban, hogy az idei választáson is nyernek, és a testületben is többségben lesznek a támogatóik. Egy ciklus tapasztalata után már fogják tudni, milyen szervezeti változtatásokra van szükség a kerületi hivatalokban, szervezetekben: hosszú teendőlistával várják június 9-e délutánját.
Ahogy a rendezvény címe is jelezte, a második félidőben a közönség kérdezhetett. Olyan gyakorlati kérdések, mint a további közúti forgalomcsillapítás, a rövid távú lakáskiadás (Airbnb) problémái, valamint konkrét családok lakhatása is szóba került.
– kej –
Kiemelt képünkön: Soproni Tamás, Baranyi Krisztina, Pikó András, Őrsi Gergely
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen