Szavazat-újraszámolás: Ferencvárosban nincs kiugróan sok érvénytelen szavazólap

Ferencvárosban a budapesti átlag alatt maradt a főpolgármesteri választáson érvénytelennek minősített szavazólapok aránya: 694 érvénytelen szavazólapot találtak, ami a 24 011 megjelent választót tekintve 2,9 százalék – tudtuk meg dr. Nagy Edit jegyzőtől, a helyi választási iroda (HVI) vezetőjétől. Mint arról tegnap beszámoltunk, az érvénytelen szavazólapokat Vitézy Dávid kezdeményezésére, aki csupán pár száz szavazattal maradt le Karácsony Gergely mögött a főpolgármester-választáson, újraszámolják.

A Nemzeti Választási Bizottság szerint – Vitézy érvelésével összhangban – nagy számban lehetnek olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései értelmében érvényesnek kell tekinteni, ezért az érvénytelen szavazólapok újraszámolása mellett döntöttek.
Ferencvárosban nem volt kirívó az érvénytelen szavazatok aránya: míg a budapesti átlag 3,2%, a ferencvárosi 2,9% volt – tudtuk meg a HVI vezetőjétől. Dr. Nagy Edit azt is elmondta, hogy ennél valóban kevesebb, átlagosan 2% körüli szokott lenni az érvénytelen szavazólapok hányada.
Vitézy kezdeményezésében azt is kifogásolta, hogy voltak kerületek, ahol alig látható vonallal húzták ki Szentkirályi nevét, így az továbbra is jól olvasható maradt. Ferencvárosban Szentkirályi Alexandra nevét vastag fekete filccel húzták ki, így ez nem adhatott félreértésre okot a kerületben, vélekedett a jegyző.
A ferencvárosi szavazóhelyiségekben jól látható módon tették ki a Szentkirályi visszalépéséről szóló, központilag kiküldött tájékoztató plakátot, amelyről helyben dönthették a HVI-k, hogy A/4-es vagy A/3-as méretben nyomtatják ki: a ferencvárosi szavazókörökbe a nagyobbakat helyezték ki.
Dr. Nagy Edit megerősítette, hogy a Fővárosi Választási Iroda e-mailben értesítette a HVI-ket, hogy ha a számlálás során olyan szavazólapokkal találkoznak, amelyeken Szentkirályi Alexandra és egy másik jelölt neve mellett is jelölés van, akkor azt a másik, versenyben lévő jelöltnek kell elszámolni.
– nie –
Fotó: Stépán Virág