Nyitott, progresszív, Európa-párti politikai szellemiség, a Magyarországon hagyományos (és hagyományosan káros) szekértábor-logikán alapuló politikai szerepek nélkül – ezzel a felütéssel indul az újrázásra készülő jelenlegi polgármester nyolc pontra tagolt választási programja.
Keményen indul a polgármester Fejlődő és szabad Ferencváros 2.0 elnevezésű programja:
1. Pénz: „Továbbra sem lopunk.” A még mindig megmaradt néhány politikai kifizetőhely lenullázását ígéri. Ezen kívül pedig szigorú költségvetési fegyelmet.
2. Rossz állapotú lakóépületek rehabilitációja: aminek megvalósításához EU források bevonásán is dolgoznak. A rehabilitációs program felgyorsítását ígéri, mégpedig úgy, hogy „a felújítás sorrendjét az épület műszaki állapota és nem a választókerület képviselőjének politikai alkuja dönti el.” aminek megvalósítására EU források bevonásán is dolgoznak.
3. Köztisztaság: sok gyakorlati probléma megoldásáról esik szó a nagytakarításoktól a varjúbiztos szemeteseken és a veszélyeshulladék-gyűjtésen keresztül az edukációig.
4. Közterületek, közlekedés programpont talán a legbővebb. A most záruló ciklusban elmaradt Ecseri metrófelszín mellett a szomszédos Pöttyös utcai állomás, a Haller park, valamint az Angyal, Ipar, Viola, Sobieski utcák rekonstrukciója szerepel a tervekben. A Ráday utcába csak engedéllyel lehet majd bemenni, a középiskolások pedig Bubi-bérletet kapnak – ígérik. Szó esik még sulizónákról, akadálymentesítésről, játszóterekről, kutyafuttatókról, futósávról, kizárólagos lakossági parkolásról.
5. Környezetvédelem címszó alatt a legtöbb szó a faültetésről esik, de jut figyelem a soroksári Duna-partra és a vízgazdálkodása is.
6. Egészségügy és gyermekellátás: az iskolai menzák svédasztalos átalakítását irányozza elő. A lakosságnak egészségügyi szűrőprogramokat, az egészségügyi dolgozóknak, a bölcsőde- és óvodapedagógusoknak, a szakdolgozóknak lakhatási támogatást ígér, valamint az óvoda- és bölcsődeépületek, -udvarok felújítását.
7. Kultúra: ebben a blokkban pályázatokról, előadóművészetre alkalmas helyiségekről, József Attila hagyatékáról és ingyenes szabadtéri rendezvényekről is beszél.
8. Részvételiség és civil szervezetek: a közösségi költségvetés növelését, közösségi tervezést ígér, együttműködést a civilszervezetekkel. Itt esik szó az önkormányzati ügyintézés átalakításáról, digitalizálásáról is.
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak