A polgármestert és a ferencvárosi képviselő-testületet is kritizálja, a főpolgármester-jelöltektől pedig 660 millió forintos támogatást kér az Ecseri úti metrófelszín felújításához Cséplő Dániel független, a Szolidaritás Mozgalom támogatásával induló polgármesterjelölt, akit az ATV Voks 2024 című műsora kérdezett a terveiről.
Cséplő tizennégy pontos programjának egyik legfontosabb ígérete a korrupció és a „pártállások” felszámolása. „Alkalmatlanság, autokrácia és ámokfutás” – szerinte e három kifejezéssel jellemezhető Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, de a képviselő-testületnek is fel kellene oszlatnia magát, mivel állandó a torzsalkodás, „a beruházásoknak csak 17%-a teljesült” öt év alatt, a városvezetés indítványai nem mennek át. Ugyanakkor örül, hogy sokszereplős a választási verseny, így „végre nincs bipoláris politikai tér”, a cél pedig, hogy helyi civilek kerüljenek a testületbe, ne „pártkifizetőhely” legyen az önkormányzat – mondta. „Kilenc jelöltjük van”, arra számítanak, hogy hárman fognak bejutni az önkormányzatba, valamennyien helyben élnek.
Cséplő „baloldali, szociáldemokrata emberként” egyik legfontosabb programelemének a szociális bérlakások építését és a lakásügynökség létrehozását tartja a Ferencvárosban épülő rengeteg, de üresen maradó lakás jó kihasználására: például a kerületben dolgozó közalkalmazottak számára kínálható szolgálati lakások létrehozására. Nem válaszolt arra a kérdésre, a főpolgármester-jelöltek közül kit támogat (a Szolidaritás Vitézy Dávidot), de mindannyiuktól levélben kért 660 millió forintos forrást az Ecseri metrófelszín felújításának költségeire, mert a tér 33%-a fővárosi tulajdon.
Ajánlott cikkeink

2025. február 14.

2025. február 14.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Valentin-nap: Dead End – Sachsentrance az Arzenálban
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
6 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
5 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob