Karácsonynak előnye van a főpolgármester-jelölti versenyben, de a közgyűlésben nem biztos, hogy többsége lesz – mondta a közvélemény-kutató az Énbudapestemnek.
A Závecz Research legfrissebb kutatásában a teljes népességre vetítve a Karácsony vezette lista 23 százalékon áll, a Szentkirályi Alexandra vezette Fidesz–KDNP lista 19, a Vitézy–LMP közös lista 16, Magyar Péter fővárosi listája 16, Donáth Anna momentumos listája és a Baranyi Krisztina által vezetett MKKP-lista 4-4, a Gruntner András vezette lista 3 százalékon áll, 15 százalék pedig nem válaszolt.
Závecz szerint ez azért is érdekes, mert a főpolgármester-jelölti mérésben Karácsony Gergelynek 36 százaléka van, Vitézy Dávidnak 25, Szentkirályi Alexandrának 20, Grundtner Andrásnak pedig 2 százaléka. Závecz szerint Karácsonynak nagyon kicsi az esélye arra, hogy egy olyan közgyűlést vezessen, amelyben többsége van, az is elképzelhető, hogy három erővel – a Tiszával, a Fidesszel és az LMP-vel – is egyeztetnie kell majd. Az ügyvezető szerint három pártnál beszélhetünk arról, hogy esetleg kimaradnak – a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője ugyanakkorr arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányellenes szavazók nem tudják még, hogyan fognak szavazni, és a választópolgárokban nem tudatosult, hogy most először két listás szavazólapot fognak látni a szavazófülkében. „Erre nincsenek felkészülve és az utolsó pillanatban fognak rájönni, hogy akár meg is oszthatják a szavazataikat az európai parlamenti lista és Budapest esetében a fővárosi lista között. A választópolgárok százezrei a szavazófülkékben fognak szembesülni ezzel a helyzettel és az utolsó pillanatban megváltoztathatják a preferenciáikat” – mondta a lapnak.
Fotó: Énbudapestem
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója