Vajon hogyan folytatódik a története az Ifjúmunkás utca 31. szám alatti, szebb napokat látott épületnek, amelyben tavalyig a nyilvánosság elől rejtőzködő török alapítványi iskola is működött? Igyekeztünk utánajárni.
Az egykori Harsányi János Technikum jelenleg üresen álló épületében legutóbb, 2020 és 2023 között a török hátterű Maarif Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium működött. 2022 decemberében azonban, úgy tudjuk, egyik napról a másikra szólították fel őket, hogy költözzenek ki az épületből, amelyet egy igazságügyi magánszakértő életveszélyesnek minősített. Az iskola fenntartója emiatt 2023 márciusában kérelmet nyújtott be Budapest Főváros Kormányhivatalánál vis maiorra hivatkozva az intézmény székhelyének tanítási éven belüli megváltoztatása érdekében, amit el is fogadtak, így jelenleg, új épületük elkészültéig egy 19. kerületi iskolában működnek (lásd keretes írásunkat).
Mialatt a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrumtól – amelytől az iskola a tantermeket bérelte – igyekeztünk megtudni, mi a tervük, kiderült, hogy az Ifjúmunkás utcai épület visszakerült a fővároshoz. Így a fővárosi önkormányzat vagyonkezelő szervezeteinél folytattuk a kutakodást az épület várható jövőjéről. Többedik nekifutásra annyit sikerült megtudnunk Horváth Nándortól, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ ingatlanhasznosítási igazgatójától, hogy jelenleg tart az ingatlan műszaki felmérése, és folyamatban van a jövőbeni lehetséges hasznosítási alternatívák kidolgozása, amelyek alapján a tulajdonos fővárosi önkormányzat dönt majd.
A József Attila-lakótelepen nem javítja az összképet az üresen pusztuló épület. Takács Máriusz, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke érdeklődésünkre annak a reményének adott hangot, hogy oktatási célokra fogja használni a főváros az ingatlant, és „valami jó”, például zöld filozófiájú, ugyanakkor a környékbeliek számára is megfizethető alapítványi iskola jöhet itt létre az ingatlan felújítása vagy lebontása után.
Ayhan Gökhan
Fotó: Stépán Virág
TALÁLGATÁSOK ÖVEZTE ISKOLA
Bő két éven át találkozhattak a József Attila-lakótelepiek iskolai egyenruhába öltözött diákokkal, akik az Ifjúmunkás utcai épületbe igyekeztek. A két tannyelvű iskolát az Erdoğan török elnökhöz közel álló Maarif Alapítvány működtette, a világ számos országához hasonlóan, ahol ilyen tanintézmények léteznek.
Az iskolát megalakulása óta találgatások övezik. Van, aki a török kormánynak tett gesztusként értékelte, hogy az iskola Magyarországon zöld utat és kiemelt támogatást kapott, és van, aki attól tartott, hogy Törökország propagandacélokra fogja felhasználni külhoni intézményét.
Az iszlám propagálása, a muzulmán tanok terjesztése nem célja az iskolai képzésnek – hangsúlyozták az iskola vezetői korábbi nyilatkozataikban. Török kötődésük abban nyilvánul meg, hogy a diákoknak módjuk van szakkörökön ismerkedni a török nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal, valamint hogy az étrend sertéshúsmentes, és a Törökországban hivatalos nemzeti ünnepekről is megemlékeznek – mondták.
Az iskola végleges helye a 7. kerületben, a Hernád utca 52. szám alatti, közel ötszáz fő befogadására alkalmas, jelenleg felújítás és átépítés alatt álló iskolaépületben lesz, várhatóan idén szeptembertől. A felújítást a kormány tavaly kiemelt beruházásnak minősítette, így az is lehetővé vált, hogy a több mint százéves, patinás épület esetében eltérjenek a hatályos településrendezési előírásoktól.
(Megjelent a 9 magazin 2024. februári számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Három évre hosszabbították meg a partnerséget a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Goethe Intézet között
- Bemutatjuk a Feszgyi egységeit: a Gyermekek Átmeneti Otthona – a 9tv videója
- Csendesebben vigadnak – az Alkotmánybíróságon is támadja a lőtér az önkormányzat rendeletét
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója