Megkezdődött a Márton utca 8. részleges bontása, ami előreláthatólag 2024. június 3-ig fog tartani. Az épület felújítását követően 42 lakás jön létre, a földszinten pedig a FESZGYI családsegítő szolgálata kap helyet.
A Márton utca 8/a és 8/b jelenleg két különálló épület, a felújítással a számozás is módosul, utána már egyként Márton utca 8. lesz.
A tömbrehabilitáció hagyományaihoz híven ezt a lakóházat is összenyitják a háztömbben már kialakított közös zöld udvarral. Ennek érdekében volt szükséges elbontani az épület hátsó részét, ugyanakkor a homlokzatok és más épületrészek megmaradnak, azokat felújítják.
A Gát utcai szárny földszinti részeit a képviselő-testület januári döntésének megfelelően a FESZGYI kapja meg, ahol családsegítő részleget alakít ki.
A felújítási vázlattervek október végén készültek el, az építési engedélyezési tervdokumentációt a napokban fogják benyújtani, a végleges kiviteli tervek pedig nyár végére várhatók. Ezt követi a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, amely után még egy évet vesznek igénybe a felújítási munkálatok. A 21. századi igényeket kielégítő négyemeletes épületben a tervek szerint 42 új lakás lesz. A házfelújítás előreláthatólag 2025 végére lesz kész.
A költségekről szólva Pataki Márton, a FEV IX. vezérigazgatója elmondta: a tervezői költsegbecslés a kiviteli tervek elkészülte után várható, a tényleges bekerülésről pedig a közbeszerzés végén lesz információ, de nagyságrendileg legfeljebb 2 milliárd forintba fog kerülni a beruházás.
– nie –
Fotó: Stépán Virág
Tervek: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma