A gyalogosoknak jut majd a legnagyobb tér a Ferenc körút és a Haller utca között a felújításra váró Mester utcában. A tervezés két és fél éve folyik, a jövő év elejére remélhetőleg most már tényleg befejeződik.
Többször is foglalkoztunk már a Mester utca belső szakaszának tervezett felújításával. Megtudtuk, a BKK hogyan kívánja mérsékelni az autóforgalmat és az utcai parkolást, mire számíthatnak a kerékpározók és a rollerezők, és azt is, mire volt elég az az 50 millió forint, amit a közösségi költségvetésből fordítottak a járdák további zöldítésére.
De hogyan is fog kinézni az utca a felújítás után, a rendelkezésre álló szélességet hogyan osztja fel a tervező? A BKK válasza szerint „A közúti forgalom a villamosvágányon haladhat, az így és a párhuzamos parkolás kialakításával létrejött területen irányhelyes kerékpáros infrastruktúra létesül. Jelentősen bővülnek a zöldfelületek, illetve a vendéglátóhelyek környezetében teraszok kialakítására is lesz hely.”
Az alábbi szélességek várhatók:
- gyalogosfelület szélessége: 2,0–5,5 méter,
- kerékpársáv: 1,5–1,8 méter,
- forgalmi sáv: 2,75–3,0 méter.
A járda, a kerékpársáv és a forgalmi sáv szélességét a házak között lévő terület befolyásolja, figyelembe véve a villamospályát és a megállóhelyeket is. Elmondható, hogy a keresztmetszetben rendelkezésre álló hely változó, ezért ebből a szempontból nem lehet a teljes Mester utcán egységes képet kialakítani
– válaszolta kérdésünkre a BKK.
Az utca talán legfontosabb értéke a két oldalt álló fasor, sok a nagy, idős platán, de sajnos ezek is kipusztulnak néha. A Főkert ezeket időnként pótolja, és 2023-ban a közösségi költségvetésből is ültettek 11 fát. Közülük hármat Stockholm-módszerrel, ami nagyon költséges, de a fák későbbi fejlődése szempontjából a legjobb körülményeket teremti meg. A fák gyökerei körül így fennmaradhat az önfenntartó ökoszisztéma, ami a hosszú életük titka.
A BKK és a Fővárosi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a zöldfelületek védelmére, a Mester utcai fasor kiemelkedő értéket képvisel, az utca hangulatát, karakterét meghatározó elem. A fasor fővárosi jelentőségűként van számon tartva
– írta a BKK, Hozzátették, hogy tömbrehabilitációs területről van szó, így „a tervezési terület minden meglévő faegyede megtartandó és védett. Probléma viszont, hogy az idős fák kinőtték a nekik biztosított fahelyet. A területen néhány helyen cserjék találhatók, de állapotuk nem jó a hely-, a víz- és a tápanyagszükséglet szűkössége miatt.”

A fák pontos állapotának felmérésére részletes favizsgálat készült. Ennek során minden fát megvizsgáltak gyökérzetük, törzsük, lombkoronájuk állapota alapján, tehát részletes információk állnak rendelkezésre a fák egészségéről.
Sajnos általános probléma az idős platánok esetében a korlátolt fejlődés, a gyökértorlódás, a gyökérzet felszínre kerülése, az épületektől elhajló növekedés, a jelentős koronaveszteség. Társaságunk a fahelyek növelésével, vízáteresztő burkolatok beépítésével kezelné a kialakult problémákat
– hangzott a válasz érdeklődésünkre. A tervezők figyelembe vették a közösségi tervezéssel megvalósult, lakossági fenntartású évelőágyásokat is, ezek természetesen megmaradnak.
A tervezés befejezését eredetileg korábbra várták. A közlekedési társaságnál erre azt mondták, hogy a
tervezés a rendkívül bonyolult közműhelyzetre, a fasor kiemelt védelmére, valamint a tervezett létesítmények kompromisszumos elhelyezésére tekintettel a szokásosnál több időt vesz igénybe.
A vállalkozó mindazonáltal a bírálati kiviteli terveket már leszállította, jelenleg ezek ellenőrzése és véleményezése zajlik. „Következő lépésben a kiviteli tervekhez szükséges engedélyeket, hozzájárulásokat kell beszerezni. A kiviteli és tendertervek leszállítása 2025 elejére várható. A kivitelezés legkorábban a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után, 2025 nyarán kezdődhet, ha a szükséges forrás rendelkezésre áll” – tudtuk meg a BKK-tól.
Ferencváros júniusban újraválasztott polgármestere, Baranyi Krisztina a képviselő-testület minapi első ülésén megtartott programbeszédében a tervezett beruházások között megemlítette a Mester utca felújítását.
– ti –
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. május 19.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója