Alig lehet észrevenni a fővárosi közösségi költségvetés keretében a Mester utca belső szakaszán elvégzett zöldítés hatását, pedig a projektnek voltak előremutató elemei is. Az egyik ok persze az, hogy ez a ferencvárosi utca már eleve sem aszfaltdzsungel volt, hanem fás, pezsgő, élhető, bár autókkal túlterhelt közterület.
A fővárosban folyik a szavazás a negyedik közösségi költségvetés ötleteiről. Korábbi cikkünkben bemutattuk a rendszer működését, és áttekintettük a ferencvárosi helyszínekhez köthető ötleteket. Azt a nyolcat, amelyikre most lehet szavazni, és a korábbiakat is. Az ötletek egy részét a városháza apparátusa, illetve egy civil bizottság különböző okokból kizárta a voksolásból, de a megszavazott, így készülő és a már megvalósult projekteket is felsoroltuk. Ez utóbbi fázisig eddig csupán egyetlen ötlet jutott el a 9. kerületben, Zöldebb és élhetőbb Mester utca címmel. Még 2020-ban került be a rendszerbe. Adjuk át a szót az ötlet beküldőjének!
A 9. kerületi Mester utca adottságai miatt gyönyörű sétáló/pihenő utcává alakulhatna. Ezt kisebb lépésekben érhetjük el, amelyek közül ez lenne az első. Szeretném, ha egy kivitelezhető méretű sáv szélességében a beton helyén ládás vagy a földbe ültetett növényzet lenne, praktikusan a járda és az autós sáv találkozásánál, a platánfák között. A lakók, boltok és vendéglátóhelyek együttműködését kérnénk abban, hogy ez a zöld sáv ne pusztuljon ki, és megtartsa azt a jó hangulatot, amiből már könnyebb lesz elképzelni a következő lépést egészen addig, amíg komolyabb forgalomcsillapítások és zöldítések nem létesülnek a Mester utcában.
Az ötlet elnyerte a szavazók támogatását, így 50 millió forintból megvalósulhatott.
- Hat növénykazetta (virágágyás) készült el összesen 128 négyzetméteren;
- az ágyások alacsony kerítést kaptak;
- kukákat is kiraktak;
- 806 évelő és
- 448 hagymás növényt helyeztek a kazettákba.
Ezen kívül 11 fát ültettek a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszán
- egyet kazettában előkészített ültetőgödörbe,
- hármat Stockholm-módszerrel,
- hét fa pedig „gyökérwellness” megoldásokkal került a helyére.
A növénytelepítésben igyekeztek előremutató megoldásokat alkalmazni. Ilyen a fák helyének előkészítése, a szárazságtűrő dísznövények kiválasztása, az, hogy ahol lehet, a járdáról a növényekre folyhat a csapadékvíz, noha a járdaburkolatokhoz nem nyúltak. És leginkább az, hogy a kazettákat a helyi lakók gondozzák, a fővárosi önkormányzat kerti szerszámokat, eszközöket adott ehhez. Sőt, a virágágyások helyét már eleve aszerint határozták meg, hogy hol van a közelben ilyesmire hajlandó lakóközösség.
(Cikkünk a videó alatt folytatódik.)
A kazettákat tavaly őszre ültették be. Mostanáig tehát alig tíz hónap telt el, ehhez képest nincsenek jó állapotban. A kép vegyes. Némelyik virágágyás még egészen jól tartja magát, ha eltekintünk attól, hogy az aszályos nyárutón levelüket korán hullatni kezdő platánok miatt vastag avarrétegből kandikálnak a növények.
A kevésbé szerencsés kazetták felületének jelentős részén azonban már nincs növény, csupán kiszáradt, ledöngölt föld.
Ennek az egyik oka bizonyára az, hogy az ágyásokat nem védi mindenhol az alacsony kerítés. A parkoló autók mellett ugyanis, nyilván azért, hogy a vezetővel ellentétes oldalról is ki lehessen szállni, nincs kerítés, sőt burkolókövekkel ki is rakták a járda szélét. Úgy tűnik, aki kiszáll az autóból, a legrövidebb úton, vagyis a növényekre taposva jut el a gyalogosoknak szánt járdafelületig.

A közösségi költségvetésből elültetett fák legtöbbje jól van, de akad olyan, ami a mi laikus szemünkkel nézve már kiszáradt. A hiányzó fák pótlása folyamatosnak látszik, most is van olyan tábla az utcában, amely jövőbeli faültetést ad hírül.

Ferencvárosban ma már egyre több helyen locsolják önkéntesek a fákat, akár helyi képviselő, akár civil szervezet, például a 10 millió fa csoport szervezésében. A Mester utcában is látni, hogy a lakók, az üzletek eladói, tulajdonosai öntözik a fákat.

Összegezve tapasztalatainkat, aki ma végigsétál a Mester utca belső szakaszán, talán észre sem veszi, hogy a közösségi költségvetésből zöldült az utca. A hiányos állapotában is impozáns fasor, az idős platánok ugyanis eleve viszonylag zölddé teszik az utcát, enyhítik a nyári hőséget.

Az értékes és jó állapotban lévő épületállomány, a tömbrehabilitált terület szomszédsága, a viszonylag széles járdákra kitelepülő kiülős helyek, a vendéglátó és kulturális funkciójú üzletek jó hellyé teszik az utcát, más kérdés, hogy ezen adottságok kihasználása korántsem mondható teljesnek. A növénykazetták megjelenése persze pozitív változás, de szűk egy év után az állapotuk aggodalomra ad okot. Ha nem kapnak folyamatos figyelmet, gondozást, ugyanolyan sivár, száraz és kemény földdarabokká válhatnak, mint amilyenek a fák körül is láthatóak ma.
Összehasonlításképp megnéztük a szomszédos Józsefvárosban a Népszínház utcát is. A két utca között sok a hasonlóság, ugyanolyan a jelentőségük, villamos halad rajtuk, az átmenő közúti forgalom egy részétől megszabadították mindkettőt, de végig lehet autózni rajtuk, sok a parkoló autó is. Vannak persze jelentős különbségek is: bár a Népszínház utcában is pezseg az élet, más a két terület szociokulturális helyzete, a józsefvárosi terület lényegesen kevésbé számít jó környéknek, mint a Mester utca térsége. De mi most a zöldítésre vagyunk kíváncsiak. Józsefváros több kisebb, pontszerű fejlesztéssel avatkozott be, itt ugyanúgy nincs szó teljes, „faltól falig” beruházásról, a projektek léptéke tehát összevethető a közösségi költségvetésben megvalósuló ötletekével.

A Népszínház utca olyan, mint a Broadway New Yorkban vagy a Diagonal Barcelonában, belevág a környező utcaszerkezetbe, nem derékszögben találkozik a mellékutcáival, így számos kis, háromszög alakú teresedés keletkezett. Ezeket fásították, zöldítették az Alföldi, Vay Ádám utcák torkolatánál, a II. János Pál pápa tér sarka közelében lévő csomópontnál és a Kiss József utca torkolatában. A frissen ültetett fák persze még kicsik, nem adnak nagy árnyékot, de a Népszínház utcai zöldítések biztosan feltűnőbbek, mint a Mester utcai virágkazetták. Jelenleg jobb állapotban is vannak, bár az Alföldi utcánál láttunk kidőlt fa kerítéselemeket.
Visszatérve Ferencvárosba, a BKK a teljes Mester utca átépítését tervezi, volt erről kérdőívezés is. De ez már egy másik történet, egy másik cikk témája.
– ti –
Nyitókép: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója