Kártérítést kap Ferencváros a Fudan-telkekért

Elvileg március utolsó napjáig kellene átutalni a 9. kerület számára 3,5 milliárd forintot. Ha a bonyolult bürokratikus folyamat addig nem ér is a végére, elindult.

A Soroksári-Duna és a Soroksári út közötti területre a kormány eredetileg Déli Városkapu néven képzelt el korszerű negyedet, benne a Diákváros kollégiumait. A 2018-as tervekkel szemben 2021-ben arról született törvény, hogy a területre épül a kínai Fudan Egyetem négy állami, két fővárosi és 47 kerületi tulajdonú ingatlanon. A kínai intézmény ellen erős tiltakozás indult a 9. kerület vezetésével. A kormány évekig altatta az ügyet, majd tavaly hivatalosan is lemondott a Fudanról, a projektet menedzselő alapítványt átnevezte, és ismét a Diákváros felépítéséről beszél. Határoztak arról is, hogy vételár nem jár az önkormányzati telkekért, de kártérítés igen. Baranyi Krisztina polgármester közlése szerint 3,5 milliárd forint érkezhet majd a kerület számlájára.

– ti –

Nyitóképünkön egy demonstráció a helyszínen a kerület vezetőivel

Fotó: Stépán Virág