Nézzük először magát a laudációt: „Ludassy Mária magyar filozófus, a filozófiatudomány doktora, az ELTE BTK Filozófiai Intézet Általános Filozófia Tanszékének tanára, az MTA doktora. Kutatási területe az angol és francia felvilágosodás morálfilozófiája, a liberalizmus klasszikusai és a francia politikai katolicizmus története. 1965 óta él a József Attila-lakótelepen, részt vett többek között a kiserdővédelmi mozgalomban is. 1967-ben az ELTE BTK filozófia szakán szerzett diplomát. 1968-ig a Vallásfilozófiai Kutatócsoport gyakornoka volt. 1969-től az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa. 1972-ben a Francia felvilágosodás filozófiai vitáitól a francia forradalom ideológiai küzdelmeiig című disszertációjával szerzett doktori címet. 1975 és 1990 között több filozófiai mű kiadásában, szerkesztésében közreműködött, amikhez előszót és jegyzeteket is írt. 1990 óta az ELTE BTK Filozófiai Tanszékének professzora. Monográfiái az 1970-es évek óta elérhetőek. Olyan fontos filozófiatörténeti munkák szerzője, mint például a Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit, Az ész államáig és tovább, Moralisták és terroristák, Téveszméink eredete, Szavak és kardok. Ferencváros díszpolgára Dr. Ludassy Mária!”
Mindez szóról szóra igaz, de hadd tegyünk hozzá még egy fontos életrajzi metszetet. Ludassy Mária 1944-ben – hát nem éppen a legjobb órán – született. Ez a dátum azt is jelzi, hogy a tajtékos hatvanas években járt egyetemre, ezek voltak formatív évei, 1968 számára is nyilvánvalóan több, mint egyszerű évszám. A felvilágosodás és a 18–19. századi francia filozófiai katolikus konzervativizmus történetével foglalkozó filozófus fél generációval volt fiatalabb a Lukács- vagy Budapesti Iskolának nevezett neomarxista irányba tartozó disszidens gondolkodóknál – Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György és a nemrég elhunyt Vajda Mihály –, egyúttal kor- és fegyvertársa a Lukács- és Márkus-tanítványokból álló ún. „Lukács-óvoda” filozófusainak (Kis János, Bence György), akik a hetvenes évek közepétől a magyarországi rendszerkritika tengelyében álltak. 1968 augusztusában a „tanítványok” – és a hozzájuk csatlakozott Tordai Zádor – a hónap napfényes végén éppen Jugoszláviában időztek konferenciázva, amikor a Szovjetunió és csatlósai (az NDK, Lengyelország, Bulgária és a Magyar Népköztársaság) csapatai bevonultak az „emberarcú szocializmus” reformkommunista Csehszlovákiájába. (A bevonulás előzményeinek fontos előzménye volt a magyar–csehszlovák ágcsernyői találkozás, az újabb kádári árulás.) Az „iskola” filozófusai az ún. Korčulai Nyilatkozatban élesen bírálták a brezsnyevi-kádári döntést, és kiálltak a Prágai Tavasz, valamint a csehszlovák neomarxista eszmetársak mellett. Ez lett az 1956 utáni legfontosabb ellenzéki megnyilvánulás a korban.
Az 1973-as – nevezzük így – első „filozófusper” idején Kist, Bencét kirúgták akadémiai állásukból, a velük együtt illegál-könyvet (Lehetséges-e kritikai gazdaságtan? – népszerű becézésén Überhaupt vagy Anti-Tőke) író Márkust ausztráliai kivándorlásra kényszerítették, ahogy Heller Ágnest és Fehér Ferencet is. Vajda Mihály pedig egy időre Nyugat-Németországba emigrált. (Ez volt az az időszak, amikor a rendszerkritikus társadalomtudományi könyvek szerzőit, például Szelényi Iván szociológust is, előbb Angliába, majd Ausztráliába űzték az Értelmiség útja az osztályhatalomhoz c. tudásszociológiai könyvéért, szerzőtársának, Konrád György írónak is felkínálták e lehetőséget, de ő – az író nyelvhez kötöttségével érvelve – maradt.) A 9 magazinnak így nyilatkozott 2020-ban Ludassy Mária a korszakról: „Kis János évfolyamtársam vezetésével itt – egyetemistakori lakhelyén – kezdtük el a repülőegyetem előzeteseként azokat az alternatív szemináriumokat, melyeket a hivatalos egyetemi marxizmus–leninizmus órák ellenszerének szántunk. Márkus György tanítványaiként így kerültünk be az úgynevezett Lukács-óvodába.” Kis János, Bence György és társaságukban a történész-kritikus Kenedi János kezdeményezői voltak annak a Václav Havel és társai által kezdeményezett Charta 77 mozgalommal szolidarizáló magyar nyilatkozatnak, amely az elnyomó csehszlovákiai Husák-rendszerrel kritikus beat-együttes, a The Plastic People of the Universe tagjainak 1976-os bebörtönzése elleni cseh és szlovák tiltakozásból született meg. 1977-ben ennek harmincegynéhány, egy újabb, 1979-es hasontárgyú tiltakozásnak már közel háromszáz aláírója volt. Ludassy az említett 9 magazin-interjúban azt is mondja, hogy „a Lukács-óvoda szellemi szolidaritása ellenére – igazi barátaim a később megismert ötvenhatosok voltak: Donáth Ferenc és Eörsi István, akikkel a „lényegről” lehetett beszélni. Persze 1968 augusztusa mindnyájunkat egységbe forrasztott. A csehszlovákiai invázió elleni tiltakozás politikai közösséggé tette a lukácsistákat, túl a filozófiai revizionizmuson, és az 1973-as kirúgások a hatalom részéről ezt visszaigazolták.” Ebből a koalícióból, a Lukács-óvoda és az ötvenhatosok egymásra találásából lett a Demokratikus Ellenzéknek nevezett szerveződés. Ebből alakult ki – a magyar szamizdat (elsősorban a Beszélő) és a repülőegyetemek mozgalmán keresztül – a később liberalizálódó rendszerkritikus újbaloldal, amely a nyolcvanas évek végére eljutott a politikai szerveződésig, előbb a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az abból kifejlődő Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) révén, és így az 1989-es rendszerváltás egyik, ha nem a legfontosabb politikai szervezete lett.
2010, a totális hatalomra jutás óta a Fidesz-rezsim két dolgot tesz ezzel a magyar politikai hagyománnyal: simpfeli a rendszerváltás részleges kudarca miatt, illetve aktívan próbálja elfeledtetni. A Baranyi Krisztina által átadott ferencvárosi díszpolgári cím átvételekor mondott rövid beszédében Ludassy arra hívta fel a figyelmet, hogy „a jelenlegi szellemi környezet mindent megtesz, hogy eltörölje a felvilágosodás hagyományát” – és leszögezte: „ugyanolyan elszántsággal kellene védelmeznünk velünk született jogunkat a szabadsághoz és a gondolkodáshoz, mint amilyen határozottsággal ezt hatalmi helyzetből támadják”. Több mint fél évszázada képviseli ugyanezt az álláspontot, amelynek központjában az emberi méltóság és a személyi szabadság tisztelete áll, s amelyért ő maga is megérdemel minden tiszteletet és megbecsülést.
