München, Englischer Garten – a Szabad Európa központja –, a hely, ahol a román szerkesztőség ellen Ceaușescu felbérelte Carlost, Ilich Ramírez Sánchezt, az akkori világ legismertebb bérterroristáját, de a ká-európai nyelvekben nem jártas venezuelai szélsőbalos „forradalmár” tévedésből a csehszlovák osztályt robbantotta fel, pedig nem ezért fizetett neki egymillió dollárt a süveges román diktátor. A nyolcvanas évek legfontosabb hírcsatornája volt, az emberek már nem rejtegették a hallgatását, nyitott ablakokon dőlt kifelé Pesten a „Happy Days Are Here Again”. Néhány éve visszaköltözött az ismert magyar viszonyokat kiegyenlíteni, de a kilencvenes évek eleji kivonulás óta volt egy-két médiaforradalom és ellenforradalom, a SZER nem a legfontosabb kiegyensúlyozó média, de fontos oknyomozó portál lett. Most foglalkoznak szeretett kerületünkkel.
Csatatérállamnak jellemzi az amerikai finanszírozású dollármédia – hehe – a 9. kerületet, a múlt lett a jelen, „egy újabb budapesti kerület, ahol két ellenzéki jelölt is elindul. Baranyi Krisztina jelenlegi polgármesternek a fideszes jelölt mellett a kerületet húsz évig vezető Gegesy Ferenccel is meg kell mérkőznie. Korábbi szövetségesek csatája a 9. kerületben” – vázolják a helyzetet, amelyet mi itt már régen ismerünk.
Baranyi Krisztina ellenzéki ellenfelei befírolták Baranyi Krisztina korábbi főtanácsadóját, Gegesy Ferencet polgármesterjelöltnek, ezért az inkumbens polgármester asszonyt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az LMP, valamint a Momentum országos vezetése támogatja, ellene fordult viszont a DK–MSZP-blokk, a helyi Jobbik és Árva Péter párbeszédes képviselő is – ami azért pikáns, mert tömegpártjának elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester viszont Baranyit támogatja –, valamint a pártból kivált és szétszéledt ferencvárosi Momentum-frakció, miközben az országos párt fővárosi listavezetésre kérte fel Baranyit. A rendszerváltáskor SZDSZ-es Gegesy szembeindulása azért meglepő, mert éppen ő volt, aki 2010-ben azért nem tudta folytatni húszéves eredményes polgármesteri munkáját, mert az MSZP ráindította Pál Tibort, aki ma is a szocialisták háttéremberének számít. Mindenképpen érdemes megtekinteni a Szabad Európa és Kuczogi Jakab videóját az ügyben, mert itt derül ki először – Gegesy szájából –, hogy a polgármesterjelölti megkeresés valójában magától Gyurcsány Ferenctől érkezett. Gegesy nem az előválasztásban, hanem ott látja az ellenzéki frakciók és Baranyi közötti ellenségeskedés gyökerét, hogy Baranyi nem a Demokraták (DK–MSZP) és az Új Pólus (Momentum–Jobbik–Párbeszéd) frakcióiból választott alpolgármestereket. Baranyi pedig abban látja az ellenzéki oldal képviselőinek harcait, hogy leginkább saját díjazásuk háromszorosára emelésére törekedtek, kísérletet tettek lapunk főszerkesztőjének (e cikk szerzőjének) megbuktatására, bot voltak a küllők között, tüske a köröm alatt, csak kokikban és sallerokban tudtak gondolkodni a városvezetéssel kapcsolatban. Valamint különalkukban, olykor még a Fidesszel is együttműködve. Érdekes induktív jogértelmezéssel áll elő a filmben a párbeszédes Árva Péter. Gyurákovics Andrea fideszes frakcióvezető pedig a Szabad Európának sem vállalta a megszólalást – reméljük, ha a pekingi Xinhua hírügynökség vagy a moszkai Pravda keresné, ott olvashatnánk magvas gondolatait elénk táró szárnyas szavait.
– vba –
Fotó: SZER
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval