Megjelenésünk idején, szeptember 12-én tartja utolsó testületi ülését a 2019-ben megválasztott ferencvárosi önkormányzat. Talán viharos ülés lesz. Talán nem. Mindenesetre ebben a formában a legutolsó. A 2019–24-es ferencvárosi önkormányzati testület a békétlenség testülete volt, aminek gyökerei az ellenzéki előválasztásba nyúlnak. A Momentum eljelentéktelenedése kerületi szinten is beütött, az óellenzék végtelenül visszaszorult, mert sikertelen lett a Gegesy-kampány; pszichológiai magyarázatokkal még lehetne szolgálni, de az bulvárműfaj. A választás eredménye a Baranyi all in-re a jackpot, ami azt bizonyította, hogy van különbség polgármester és házmester között, és azt is, hogy eredményes lehet az a városvezető, aki a fővárosi politika aktora is, kommunikációja túlmutathat a kerület, de akár Budapest határain is, hiszen politikusként természetesen legelsősorban a választóit képviseli, ügyükben jár el, de a választók is nagyobb egységek – város, ország, Unió – kontextusában élik az életüket, végzik a munkájukat és keresik a boldogságot. Mindenesetre folytatjuk ismerkedésünket az önkormányzati testület új tagjaival, és biztosak lehetünk abban, hogy a kerületi döntések sokkal egybehangzóbbak lesznek, teret nyitva a kormánypárt ellenzékében lévő önkormányzat megnövekedő erejének és hosszabb akciórádiuszának.
Másik témánk a szimbolika. Bőven a rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék köreiben hallottam azt a városi legendát, hogy 1945-ben a 2. Ukrán Front parancsnoka, Vorosilov marsall ellátogatott Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermébe, megpillantotta a „kiskormányzó”, Horthy István emlékére állítandó szobor tervét, s felsikoltott örömében az orosz hadúr, „cseréljük ki a propellert pálmaágra, remek lesz Szabadság-szobornak a város tetejére, az osztrák Citadella magosába”. (A repülőpilóta Horthy István a neve napján zuhant le Oroszországban korabeli magyar vadászgéppel, egyes vélemények szerint ittasan, más források német machinációt gyanítanak a háttérben, amivel a kormányzót akarták puhítani a hintapolitika idején.) A szobrász családjától tudom, hogy ez az urbánus legenda hamis, legalábbis csúsztatás. Kisfaludi Stroblnak valóban van kiskormányzós szoborműve, de Zalában, ahonnan elszármazott; a budai Szabadság-szobor a felszabadulást követő optimista és féldemokratikus korszak terméke, csak 1947-es befejezése már a moszkovita diktatúra irányába mutatott. A szobor belenőtt a városképbe, a rendszerváltás után sem vetődött fel komolyan az eltávolítása – bár voltak, akik küzdöttek ezért, például a hazai építészeti ízlést jelentősen romboló nacionálarchitekt, Makovecz Imre –, de az általános szabadságra utaló átértelmezés után csak a szovjet katona szobra került méltó helyére, a Szoborparkba.
Valamikor a kilencvenes években az ismert ellenzéki neoavantgárd művész, Szentjóby Tamás – a most 80 éves St. Aubyt ezúton köszöntjük – A szabadság lelke című performanszban lepedőbe öltöztette a szobrot egy időre, és Jancsó Miklós is forgatott kapa-pepés játékfilmet a nőalak arcánál. A kormányzati kapálózás idején – csődös külpolitika, mély gazdasági válság, belpolitikai kudarcok – ezen a nyáron elérkezett a figyelemelterelő gumicsont momentuma. Hír jött az újabb kormányzati álkeresztény handabandázásról: „A talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát. Arra a talapzatra, amelyet a sztálinista Borisz Jofan tervezett, és ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítunk” – hangsúlyozza a Nemzeti Hauszmann Program közleménye. Amit a NER a Várnegyedben művel, a betonbarokk történelemhamisítás, attól minden jó érzésű és jó ízlésű ember mellére tűzi az okárdát. Kormányrendelettel a Gellért-hegyet is kivonták a főváros intézkedési köréből, a NERsevik Várkapitányság joghatósága alá vették. Számos értelmiségi írta alá a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiltakozását, és még a Demokrata c. propagandaorgánumot szerkesztő Bencsik András is elhibázottnak tartja a kereszt elhelyezését. Ahogy a KESMA-újság Zalai Hírlap augusztus 15-i számában olvasom, a szobrász életművének kutatója, dr. Kostyál László is az alkotás szellemével inkább azsúrban lévőnek látná, ha a magyar címer kerülne a posztamensre. Azt már én tenném hozzá, hogy mennyire szerencsés lenne, ha az egyik magyar történelmi szimbólum, a korona- és angyalmentes Kossuth-címer lenne az, amelyet 1956-ban is használtak a forradalmárok, akik a szovjet katona szobrát PPS-41 típusú dobtáras szovjet géppisztollyal (az úgynevezett „davajgitárral”) szétlőtték.
Kisfaludi Strobl Zsigmond jogörökösei nem írták alá a keresztépítéssel megbízott iroda által az orruk alá dugott szerzői jogi hozzájárulási nyilatkozatot.
Megjelent a 9 magazin 2024. szeptemberi számában.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója