Ma délben jött a hír, hogy a belga hatóságok Brüsszelben, az immár harmadik konferencia-helyszínen, a Claridge-ben – az előző két kiszemelt helyszín, nem tudni, hogy nyomásra vagy önszorgalomból, visszamondta a foglalást – a belga rendőrség megjelent, és a magyar MCC által rendezett, a hatóságok által szélsőjobboldalinak bélyegzett „nemzeti konzervatív” értekezletet bezáratni kívánta, majd amikor erre nem voltak hajlandók, akkor az elektromosság elvételének fenyegetésével lehetetlenítették el a találkozót.
Az Orbán Balázs politikai igazgató felügyelte MCC (Mathias Corvinus Collegium) egy orbánita think tank, amely elméleti, hogy ne mondjam, filozófia alapozást kíván adni Orbán Viktor hagymázainak. Milliárdos vagyontárgyak, budapesti ingatlanok, vitorláskikötő a Balatonon: ezek mind a kormányzatilag felturbózott MCC eszközei a nagy összegű ösztöndíjak és a szélsőjobboldali amerikai médiaszemélyiségek, mint a Fox TV-ből nemrég kirúgott Tucker Carlson, pénzelése mellett. Utóbbi tévériporter Orbán-interjúi és korábbi, egyhetes Budapestre költözése mellett legutóbb a Putyinnal készített interjújáról lett híres, amely az első, nyugati újságíró által folytatott beszélgetés volt az orosz elnökkel, amióta az agresszív háborút indított a szomszédos Ukrajna ellen. Az MCC brandépítésébe beletartozik a Scruton kávéházak franchise, amely az ultrakonzervatív brit filozófusnak, Roger Scrutonnak állít emléket, s ahol az MCC könyvei befóliázva állnak a polcokon.
Frank Füredinek hívják az MCC brüsszeli fiókjának pedellusát, a mai rendőrségi akciót ő ítélte el a Politico híradása szerint. A NatCon (National Conservatism, azaz nemzeti konzervativizmus) épp Orbán Viktor és a Brexit fő építésze, a Ukip nevű szélsőséges angol párt vezetője, Nigel Farage üdvözlésére készült. Füredi „hitvány diktatúrának” nevezte a belga hatóságok lépését: „Technikai okot használnak arra, hogy politikai állásfoglalást nyilatkoztassanak ki. Azt mondták a létesítmény tulajdonosának, hogy ha nem zárja be a rendezvényt, akkor kikapcsolják az áramot.” Orbán korábban a magyar sajtóban már hőzöngött, hogy mekkora fontos poltikai eseményre megy kedden Brüsszelbe, ahol a megnyitót mondó Yoram Hazony után mondott volna beszédet a brit szeparatista, másnap pedig Éric Zemmour volt francia szélsőjobboldali elnökjelölt, Suella Braverman extremista volt brit belügyminiszter és Magyarország széljobber miniszterelnöke. Az első két helyszín, köztük az elegáns Sofitel hotel visszamondatásának részese volt Brüsszel szocialista, és a kerület liberális polgármestere is. A Claridge rendezvényközpont a Saint-Josse-ten-Noode negyedben fekszik: polgármestere, Emir Kir azonnali intézkedést ígért az esemény bezárására, ami megtörtént. Orbán Viktor holnap délelőtt 11-kor, Mateusz Mazowiecki, a lengyel Jog és Igazságosság párt nemrég megbukott miniszterelnöke pedig délután háromkor mondott volna beszédet. A szervezők ígéretük szerint bírósághoz fordulnak az eset miatt.
Hogy ez most valóban brüsszeli diktatúra, vagy éppenséggel az európai civilizáció és (politikai) kultúra védelme az orosz és kínai befolyás korlátozására, azt még korai lenne eldönteni, az viszont biztos, hogy magam személy szerint a felvilágosodás nagyjával, François-Marie Voltaire mondásával értek általában egyet: „Uram, undorít, amit ön mond, de életemet adnám azért, hogy elmondhassa.” Némi kiegészítéssel a ká-európai rendszerváltások talán legjelentősebb alakjától, Václav Haveltől, aki pedig azt mondta Orbánról, hogy itt egy ember, aki tönkreteheti Európát.
Tessék választani! EP-választás: június 9.
– vba –
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen