Donald J. Trump újra elnök

Tudtuk, hogy ez hosszú éjszaka lesz. Előre is elnézést a nem amerikanista olvasótól! 270 a mágikus szám. Amerikai Narancs. 

Annyi elemzést, hírt, latolgatást sikerült fogyasztani a világ 2024-ben legfontosabb politikai eseménye, az amerikai elnökválasztás előtt, hogy jó erős telítettségi hangulatban ülök a képernyő elé ezen a kedd estén. Meg bizonyos rossz érzéssel, mert az elmúlt hetekben belassult a Harris-kampány, és Ann Selzer közvélemény-kutató iowai eredményének fordulata nem bírt kellő meggyőző erővel. (Ann Selzer a kicsiny – kb. 4 milliós – kukoricatermelő Iowa államban közvéleménykutat, és az a speckója, hogy nagyon pontosan mér. Most ez megdőlt, mert Kamalát mérte négy százalékpont többlettel befutónak az állámban. Sokan azt gondolták, ez másutt is így lehet. Nem lett.) Pedig Kamala Harris mellett megszólalt boldog és boldogtalan, Hollywood és New York nagyjai és celebritásai, Trump és környéke pedig annyi sületlenséget hordott össze, hogy épeszű ember nem gondolhatta, hogy ezen nem röhögi szanaszét magát minden amerikai választó. Az ohiói Springfieldben például televíziós elnökjelölti vitán kijelentette, hogy a városban élő mintegy húszezer haiti bevándorló megeszi a szomszédok házikedvenceit, úgy is, mint a cicákat és kutyusokat – ez körülbelül az a színvonal, mint amikor azt mondják, hogy a cigányok a dögkútról táplálkoznak. Egy kampányrendezvényének humorista résztvevője pedig azon humorizált, hogy az USA 51. államának státuszára aspiráló Puerto Rico nem más, mint az óceánban úszó szemétsziget. Lévén, hogy a csatatérállamnak számító, fontos Pennsylvaniában sok Puerto Ricó-i él, illetve az Egyesült Államok mintegy negyvenmilliós spanyol ajkú (latino) közösségének egésze sértve érezheti magát, ez negatívan hathat. Hát nem röhögte szanaszét magát Amerika! De nézzük sorjában.

Este tíz körül ülök képernyő elé, alapvetően CNN-t, Partizánt, PBS-t, MSNBC-t, olykor még Foxot is nézek. Az első eredmények: Kentucky és Indiana trumpizmusa nem meglepő, ahogy a kamalita Vermont sem. Kentucky déli állam, jobbra húz, Indiana egyfajta BAZ-megye, és a fehér proletariátus a Trump-tábort erősíti. A meseszép északi erdővidék, a kanadai határhoz illeszkedő Vermont pedig nemcsak arról ismert, hogy az emigráns Szolzsenyicin (lásd: A Gulag szigetcsoport) lakhelye volt száműzetésének éveiben, hanem hogy még a republikánus kormányzó is Kamala Harrisre szavazásra szólított fel, és idevalósi az amerikai politika legbalosabb veteránja, a szociáldemokrata Bernie Sanders is. Kár, hogy Vermont csak négy elektori szavazat. 

John King beszél digitális térképek előtt a CNN-en – húsz meg már harminc éve is így volt, bár a technika fejlődött –, de hol a legmilitaristább nevű CNN-műsorközlő, sikolt fel az ember, Wolf Blitzer?! És hol a korán őszült Anderson Cooper? Jönnek a vágykeltő eredmények és találgatások: Michigant viheti Harris? Michigan nagy állam, egykor az amerikai autóipar fellegvára volt Detroit, amit egykor „Amerika Párizsának” is tituláltak, itt épült a világ első autópályája, és itt van a sokáig legelső világcég, a General Motors székhelye. 1967-ben faji zavargások törtek ki, az urban decay (nagyvárosi lepusztulat) ikonikus színtere lett, murder capital (gyilkosságok fővárosa), a fehér lakosság elmenekült, Detroit úgy fekete, mint Nairobi, és úgy sivatag, mint a Szahara, csak éppen városból van. Ismerem, pont harminc éve az egyetemi vizsgafilmemet forgattam ott, azóta állítólag javult. A közeli Dearborn, a Ford Művek központja a legnagyobb, milliós arab-amerikai közösség központja – itt újra is választották a szélsődemokrata és antiszemita palesztin-amerikai Rashida Tlaib képviselőt –, Netanjahu háborúja és a michigani arab közösség körbeudvarlása segített is abban, hogy loose the Jewish vote, veszítsenek zsidó szavazatokat a demokraták.

Újabb hír jő: a déli, New Orleans központú – a város, amelyet a Sátán jókedvében alkotott – Louisiana Trumpnak áll, de ez no szörprájz. Nyolc százalékos összeszámlálásnál az Ohio állambeli Cuyahoga megye (Cleveland) Harrisnek örvendezik, és itt nemcsak Trumpot, de a négy év előtti Biden eredményét is előzi. (Később ez vakreménynek bizonyult.) Hasonló feldolgozottságnál Rocky Balboa (szerepében: Sylvester Stallone) városa, a pennszilván Philadelphia is 54-45-re áll Kamala Harrisnek. A polgárháborús Északot (Maryland) a polgárháborús Déltől (Virginia) elválasztó Mason–Dixon-vonalon fekvő főváros, Washington DC 91%-ban Harrist választotta, ami megint csak nem meglepő, hiszen a város az északnyugati negyedet leszámítva, ahol a Fehér Ház és a Capitolium is elhelyezkedik, afroamerikai lakosságú. A Chicago központú Illinois – Barack Obama őshazája – könnyen megugorható nagy állam, meg is lett ugorva: Kamala wins. Észak-Karolina csatatér, a két hét előtti hurrikán is bekavar az itteni eredményekbe. Viszont a régebben nagyon is csatatérállam Florida, amely 2000 óta emlékezetesen (Al Gore vs. George W. Bush) republikánus jelöltre szavaz, simán Trumpé. Elemzők a „vörös délibábot” elemzik: a nagy területű, viszonylagosan kis lakosságú, döntően mezőgazdasági államokat, amelyeket hamar elvisz papírforma szerint a GOP (Grand Old Party), a republikánusok, Abraham Lincoln pártja, amelyet most Donald Trump vezet, ami történelmi paradoxon. 

A The New Yorker írásos élő közvetítésében David D. Kirkpatrick AI-videókról, orosz bombákról ír. Mint az széles körben közismert, 2016-ban Donald Trump hathatós és jól targetált orosz digitálkalóz segítséggel nyerte meg a választást, noha ellenfele, Hillary Clinton hárommillióval több szavazatot kapott. A kiberháborús fenyegetésre az Egyesült Államok hadserege új fegyvernemet állított fel (US Cyber Command), ennek alapító vezetője, a japán-amerikai Paul Nakasone tábornok egyenrangú hadúr a többi fegyvernem (haditengerészet, légierő, tengerészgyalogság, szárazföldi hadsereg) vezérkari főnökeivel. Azóta – noha hallani orosz, kínai, iráni befolyásolási kísérletekről – nemigen merészkedett külhatalom amerikai célpontok ellen. A sok amerikai titkosszolgálat egyike, a Cybersecurity and Infrastructure Security Agency egyik vezetője, Cait Conley elmondta, hogy szervezete több helyen is segített a helyi választási bizottságoknak behatolásokat elhárítani, de ezek „minimálisak voltak”. Georgia állam külügyi titkárságának vezetője, Brad Raffensperger pedig azt nyilatkozta, ha az oroszok megpróbálnának beavatkozni, akkor „a rossz Georgiát választották”, szubtilisen utalva ezzel a közelmúltban Grúziában (Georgia) oroszok által elcsalt választásokra. Azt viszont lehetett tudni, hogy Donald Trump jó előre bekészített csalásvádakat arra az esetre, ha nem ő nyerné a választást. 

Magyar idő szerint 4.30-kor írja a The Guardian posztja, hogy Harris eredményváróján nem túl jó a hangulat. A kezdeti lelkesedés főleg azután hagyott alább, hogy Trumpot győztesnek hirdették Észak-Karolinában, azóta inkább csendben várakoznak az emberek, illetve voltak, akik hazaindultak (ott éjfél körül éppen). Nem világos, Harris végül beszél-e a Howard Egyetemen összegyűlt támogatói előtt. Aztán a The New Yorker írja, hogy Cedric Richmond, a Harris-kampány társelnöke beszélt a tudósítóknak a washingtoni egyetemen mintegy hittérítői hangon, de elhaló arckifejezéssel, közölte, hogy minden szavazat számít, de Ms. Harris nem fog már aznap beszédet mondani. A lap szerint elég depresszív a jelenet. A választás ekkor még nem dőlt el, de Trump számára már sokkal kedvezőbbek az előjelek. Floridában, a Mar-a-Lagó-i golfbirtokon, Trump otthoni eredményváróján elkezd javulni a hangulat, tervezgetik az indulást a Palm Beach-i Convention Centerbe, hogy Trump idő előtti győzelmi beszédet mondjon. „A floridai Mar-a-Lagó-n lévő Trump-rezidencián van a republikánus elnökjelölt eredményváró bulija, amelyen több ismert ember is felbukkant: az idei kampányba nagy erőkkel beleálló Elon Musk mellett az egykori szélsőjobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro fia, Eduardo Bolsonaro, illetve a brit Brexit-lovag, Nigel Farage is ott van” – írja az AP.

Nem sokkal később Trump beszélni is kezd, lingvisztikailag csodálatra méltó, milyen kevés gondolatba mennyi nyelvi szuperlatívuszt bír beilleszteni. Georgia – nem Grúzia – is megvan neki, és ingadozik, majd eldől felé a Kék Fal, az ipari rozsdaöv kulcsfontosságú csatatérállamai, Michigan, Wisconsin, végül Pennsylvania. Hiába a nyugati part egészének – Kalifornia, Oregon, Washington állam, valamint Hawaii – Harris-pártisága, az USA 45. elnöke lett az USA 47. elnöke is. A magyar sajtó, majd nyomában a Politico hírül adja, hogy Orbán Viktor – aki nem követte a nemzetközi politika aranyszabályát, miszerint egyet az ultizóknak, egyet a betlizőknek, ő csak az ultizóknak drukkolt – stréber módon elsőként örömködött, hogy „ez a győzelem már a zsákban van”. A magyar sajtóban elsőként a 444 írt előrejelzést az eredményről: „Az amerikai elnökválasztás véghajrájára nyugati demokráciákban szinte rendkívüli módon az vált központi kérdéssé, hogy nevezhető-e az egyik esélyes jelölt fasisztának. Most, hogy Donald Trump minden bizonnyal visszatér a Fehér Házba, elkerülhetetlen szembenézni a kérdéssel, hogy mekkora veszélyt jelent valójában az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésére. A fasizmus vádját Trumpról ráadásul nemcsak legfőbb ellenfele állította, hanem saját korábbi beosztottjai, köztük két elismert nyugalmazott tábornok is: a volt stábfőnöke és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának korábbi vezetője. Történészek ütköztették nézeteiket a fasiszta címke helyességéről és célszerűségéről, de azt, hogy messze nem csupán akadémikus vitáról van szó, maga Trump illusztrálta legjobban kampánya látványos záróeseményén, ahol rasszista és xenofób szónoklatokat követően az amerikai történelem »legnagyobb deportálási programját« hirdette meg – mellesleg abban a New York-i csarnokban, melynek elődje 1939-ben az Egyesült Államok legjelentősebb náci összejövetelének adott otthont.”

Hát, hm! És még egyszer hm!!

Mi vezetett ide? Sok minden. Faktor volt a liberális hübrisz általában, és Joe Biden hübrisze különösen. 2020-ban sem volt már fiatal ember Biden, és jó gondolatnak látszott, hogy Kamala Harrist tette meg alelnöknek. Azt gondolhattuk, nyolcvan fölött már nem lódul neki egy újabb ciklusnak, viszont kineveli és felépíti alelnökét a feladatra. Kamala Harris 2021 és ez év eleje között alig látszott, kapott fontos, ám nem népszerű témákat – abortusz, bevándorlás –, de nem kapott olyan ügyeket, amelyekkel polírozhatta volna az imidzsét. Bidennek a katasztrofális második elnökjelölti vita kellett, hogy belássa: ez már nem az ő köre – így lett egyébként Trumpból a legidősebben megválasztott elnök. Ha lehetett volna Biden nélküli demokrata előválasztás, az sokkal nagyobb legitimációt adott volna az ott győztesnek. Nagyon pártoltam, hogy nő legyen a demokrata jelölt, amikor látszott már, hogy Bidennek bealkonyult. Az én jelöltem akkor Gretchen Whitmer volt. „53 éves, jól néz ki, építhető, és a nőabuzáló Trump – aki Hillary Clinton trükkös megverésével lett elnök 2016-ban – megérdemelné, hogy egy politikusnő verje meg” – írtam, de ezeknél a tulajdonságainál volt két fontosabb: Whitmer fehér nő, és Michigan állam népszerű demokrata kormányzója. Én személy szerint imádom, hogy Kamala Harris színes, indiai-jamaikai ivadék, ugyanakkor a Daily Show remek hostjával értek egyet: Jon Stewart mondta az eredmény megismerése után a hajnali órákban, Obama megválasztása napján, 2008-ban örvendezhettünk, hogy a faji elem kihalt az amerikai politikából. Egy napig! Mert a faji elem nem halt ki az amerikai politikából. A fehér munkásosztály, a latino szavazók és a fekete férfiak (!) nehezen fogadnak el nőt, pláne színes bőrű nőt elnökjelöltnek. Elég lett volna egy nehezítő elemmel, egy fehér nővel nekifutni ennek a versenynek. A másik elem Michigan. Igen, csatatérállami népszerű kormányzó többet hozhatott volna, mint egy Kaliforniából rég elszármazott ügyész, szenátor, alelnök. A mérhetetlenül szimpatikus tanár és futballedző, Tim Walz alelnökjelöltté választása ennek az igénynek a felismerése, de nem volt elég. Hiába állt a duó mellé az összes híres ember, akit Európából ismerni – a százéves Jimmy Cartertől kezdve Clinton és Obama volt elnökök, Oprah Winfrey, szinte egész Hollywood és a Silicon Valley dandárja –, Bibó azon a címen írhatna róluk, hogy megkésett amerikai demokrata alkat, zsákutcás amerikai demokrata történet. 

Van tehát Biden „bűne”, önhittsége, kései reakciója. Aztán ott van az identitáspolitika teljes kudarca is, az amerikai akadémiai világ túlhajtott woke-ja és már évtizedekkel ezelőtt is idegesítő, a paroxizmusig fokozott PC-sége. Eltartott kisujjal nem lehet bokszolni. Aztán van a hülyeség általános eluralkodása is, a klasszikus média visszaszorulása, a TikTok és az Instagram befolyásolta szavazók, a népszerű podcaster, Joe Rogan 45 millió nézőt vonzó utolsó pillanatos, háromórás Trump-fényezése. (Szolgálati közlemény: Joe Rogannek nincs ismert kapcsolata Rogán Antallal.) Az Orbán Viktoron kívüli Európa ki van akadva, mint a kerékpárlánc, viszont érvényes a mondás, hogy az amerikai választást nem Európában, hanem Amerikában kell megnyerni. „Donald Trump 2024-es győzelme a demokrácia vizsgája is Amerikában” – írja a The New York Times szerkesztőségi cikkében. Ugyanitt hangzott el, a lap népszerű podcastjában, az Ezra Klein Show-ban egy egyórás beszélgetés a már emlegetett okos bohóc Jon Stewarttal, amely roppant tanulságos, és amelyben a műsorvezető megvallja, hogy az ironikus és döbbenetes történelmi tapasztalatot (Drezda bombázása) is átélt író, Kurt Vonnegut (lásd pl.: Az ötös számú vágóhíd) a vezérlő csillaga. Akinek nincs ideje e műnek vagy a Macskabölcsőnek az újraolvasására, az nézze meg Jon Stewart keserű és bölcs gyorsreakcióját a The Daily Show-ban, öt perccel azután, hogy bejelentették: a narancshajú, narancsszínre szoláriumozott Trump megnyerte. 

Nem, az nem lehet, hogy ez a vége lenne!

– vba –

Fotó: ABC News

Ajánlott cikkeink

A Siketek SC a fővárosi sakkcsapatok őszi bajnokságán

2024. december 7.

Megtisztult a Pöttyös utcai metrófelszín

2024. december 6.