Ecseri; vabank és hübrisz; csornij gruzinszkij csáj

A Mária Valéria-telep utolsó rossz emlékének eltüntetése; a rosszfiú az osztályban nem tanul, de újra támad; annyira hűl a pezsgő a hűtőben, hogy már szinte szétrobban.

(Ecseri) Az október 24-i rendkívüli ferencvárosi testületi ülésen az új testület – nem mondhatni, hogy meglepetésként – megszavazta az Ecseri úti metrómegálló felszíni rendezésének tervét, ezzel elhárult a városvezetés pet projectje (kedvenc terve) előtti utolsó akadály, s így a Mária Valéria-telep utolsó rossz emlékének eltüntetése kezdetét veheti. Az Üllői úton a felszínen közlekedők és legfőképpen a környéken lakók eddig is tájsebként tekinthettek a közlekedési csomópont balkanikus, korábbi világokat idéző kuszaságára. A városvezetés ellenzéke az önkormányzati választások előtt megtorpedózta ezt a tervet, mondván, látványberuházás, amely kizárólag kampánycélokat szolgál. Itt is és nyomtatott lapunkban is többször leírtuk: valójában nem erről van szó, várostörténeti gyökerű építészeti zakotaság megszüntetése a cél, a huszonegyedik század igényszintjének elérése e fontos közlekedési csomóponton. A két világháború közötti szomorú időszak egyik szimbóluma volt a Mária Valéria, a nagyalföldi Tripolisz mellett a város leginkább szemet szúró nyomortelepe, munkanélküliek és alkalmi munkások, lumpenproletárok és kisemmizett kisemberek mintegy szimbólummá vált lakónegyede. A nyomor a háború után is tartott, csak az ötvenes évek második felében, már a Kádár-korszak elejének látványos építészeti nagyberuházásainak egyike volt – a magyar falusi világ „Kádár-kockákkal” teleszórása mellett – a Mária Valéria-telep politikai felhangoktól sem mentes ledúrása, és helyén a főváros legélhetőbb lakótelepének, a József Attilának a felépítése. A korszak konfliktusát a Hattyúdal c. film érzékeltette – főszerepben Tamburásként Páger Antal, a Buenos Aires-i Magyar Nemzeti Színház és Szálasi Ferenc korábbi vezető színésze, aki érdekes titkosszolgálati machinációk révén került vissza Magyarországra – és bizonyította be, hogy a „Villa Negra nem apácazárda / a Villa Negra nem fényes lokál”, a mondén félvilág helyén a „szocialista embertípus” fog felderülőn tenyészni. A tenyészésnek csak némileg mondott ellent a fővárosi használtcikkpiac idetelepítése mintegy tíz évre a Teleki térről, s bár már vagy hat évtizede átkerült Pestimrére, azért az „Ecseri” nevet mégis hordozza magával a Tangó.

Még az idők hajnalán, a 19. században mondotta jelentősen a mérsékelten szép emlékű Metternich osztrák kancellár, hogy a Balkán a Rennwegnél (Kelet-Bécs) kezdődik, azért az Ecseri úti metrómegálló felszíne a mai napig empirikus megerősítése a magyarfaló császári politikus szavainak. A nyolcvanas-kilencvenes évekbeli bodegák sora bővítetten termelte újra a Kusturica-filmek hangulatát, ennek megváltoztatása és a 21. századi nagyvárosok irányába löködése mindenképpen a világvárosias Budapest irányába tett lépés. 

(vabank és hübrisz) Még az 1998–2002-es Orbán–Torgyán koalíciós kormány idején állapítottam meg, hogy az akkori és mai miniszterelnök politikájának vezérfonala a vabank játék, az óvatlan, 19-re lapot húzó, „meghosszabbítom Bicskéig”, kérkedő és pökhendi, vakon magabízó politika. Az október 23-i eseményeket, beszédeket veséztük már e hasábokon, itt csak egy szót – egy hét a mai felgyorsult világban rengeteg idő –: Orbánnak új helyzettel kellett szembenéznie zárt körben, csak feketeöves rajongóknak tartott ünnepi beszédében, amelyben Magyar Péter célkeresztbe emelésével maga tette egyenrangú kihívóvá a Tisza elnökét, aki alig is szólt arról, hogy már két különböző közvéleménykutatás szerint is befogta, sőt előzi a Tisza a Fideszt, ha csak hibahatáron belül is. A 9 magazin szerkesztőségi cikkében ezt írtuk frissen az október 23-i csörtékről: „Az orosz birodalmi gondolat ma is él, mint azt Ukrajnában egy bő évtizede láthatjuk, az utolsó majd’ három évben igen intenzíven. Sajnos ennek bírálatát hangsúlyosan a Fideszt befogó újellenzék szónokától sem hallhattuk. (Szerencsére a ferencvárosi kis ünnepségen, a Salkaházi Sára parkban viszont hangsúlyosan elhangzott.) Orbán beszéde a jól őrzött Millenárison a kognitív disszonancia falát próbálta átugrani – sikertelenül. Agymosott hívei persze „hányingerzenekarnak, bohócvállalatnak” mondtak mindent, ami nem az ő újabb, tizenöt éves elbeszéléskeretezése. A miniszterelnöki beszéd szórakoztató momentuma volt a bromance, a homoerotikus férfibarátság emlegetése. (Manfred Weber „megvakarta a kutyus fejét, csak úgy áradt a szerelem” – vicces, ahogy az Európai Néppárt vezetője, a Fidesz látványos pálfordulata előtti mentora lett a mumus. Mint az egykori finanszírozó, Soros György.) A bromance-ról eszébe jut az egyszeri médiafogyasztónak a Xinhua (Új Kelet) a Mol-toronyban tavasszal, ahogy a »két vezető hosszú percekig csak együtt hallgatott, és nézték szótlanul a felhők vonulását«. Ötlik a Szép asszonyok egy gazdag házban c. 17. századi erotikus regény, ott is egy Xi a főszereplő, Xi Menqing (Hszi Men-csing), egy teaház pánszexuális ura.”

Orbán talán nem pánszexuális úr, de omnipotens kormányfő, aki már rég unja az itthoni baromfiudvart, és vágyja, áhítja a nagyszínpadot. A korai fjúság becsípődése lehet ez nála – ismertettük már itt is Kéri László politológiaoktató elbeszélését, miszerint Orbánnál másodéves korában, amikor egy alkotmányjogi szemináriumon megtudta, hogy nincs esélye a világ legpotensebb hivatalára, az amerikai elnökségre, mert azt csak amerikai születésű állampolgár töltheti be, majdnem eltörött a mécses, hiszen a hatalmi ambíció magosabb volt, mint az Empire State Building – és ezt a becsípődést nem sikerült kihevernie. Ezt nevezzük görög szóval hübrisznek, ami az egyszerűség kedvéért legyen itt és most magyarul gőggel elegyített ambíció.

(From Georgia with Hate) Orbán felettes énje, akit Vlagyimir Putyinnak hívnak, három dolgot is csinált az elmúlt héten. Először is Kazanyban, Tatársztán fővárosában a „globális dél” képviselőit fogadta, mintegy bizonyítandó, hogy nincs is ő annyira elszigetelve a világban, hiába folytat nyugati szankcióktól övezetten tömeggyilkos háborút Ukrajnában. A középső falanx hárommilliárd ember képviseletében Kína és India volt, kár, hogy előbbit semmilyen módon sem tekinthetjük a szabad világ részének, míg a Narendra Modi vezette India is mindinkább kiiratkozik onnan. A balszélen felfutott a brazil Lula, jobbszélen az egyiptomi Szíszi, csatlakozott az új tömbhöz Etiópia és még a világ számos színes, érdekes országa. Nyugatellenes blokk létrehozásán fáradoznak, de ebben azért nem mondhatni, hogy teljes lenne a siker, a „globális Dél” országai azért csak kötődnének a „globális Nyugathoz”, amihez nemcsak az atlanti világ és az angolszász országok tartoznak, de a gazdaságilag nem elhanyagolható japán császárság és a dél-koreai köztársaság is. Putyin mozgásának további elemei a posztszovjet térség két államának választásai voltak, korábban a Moldovai Köztársaságban, ahol egyrészt, ugye, fenntart egy komplett orosz szakadár államelemet a Dnyeszter keleti partján (Transznisztria), másrészt nagyon nem szereti a moldáv miniszterelnök asszony, Maia Sandu Nyugat-barát, EU-csatlakozást vágyó politikáját, s ezért az orosz maffiához (Vor i Zakon) kötődő besszarábiai szervezett bűnözőkkel félelmet igyekezett kelteni a nyugatosodás szempontjából kulcsfontosságú választáson. Majdnem sikerrel. A nagyon szűk Nyugat-barát eredmény a Nyugaton élő, az ottani életformát már megismert moldávok szavazataival alakult ki 1%-nál kisebb nyugati orientációs eredménnyé. (Nem véletlen, hogy a putyinista helyeken, amilyen sajnos Magyarország is, kisebb az értéke a Nyugatról jött szavazatnak; vessük ezt össze azzal, hogy mennyivel egyszerűbb a magyar választáson egy csíkszentdomokosinak szavaznia, mint egy londoninak.) 

Grúziában – hivatalos nevén: Georgiában – viszont nem lett ilyen szép a választás eredménye: a félelem és reszketés légkörében tartott „demokratikus” akaratnyilvánításon a Georgiai Álom nevű putyinista kormánypárt győzött. Irakli Kobakhidze oroszbarát miniszterelnöknek Orbán Viktor, a stréber putyinista már gyakorlatilag az urnazárás után melegen gratulált, és bejelentette, hogy üstöllést Tbiliszibe utazik mintegy kinyitani Putyin általa hordozott aktatáskáját, és annak tartalmát a grúz (georgiai) fél elé tárni. Szépséghibája a fullajtárságnak, hogy Orbán ezt az EU soros elnökségét ellátó ország miniszterelnökeként teszi. Valószínűleg nem találkozik a Nyugat-barát köztársasági elnökkel, Szalome Zorubasvilivel, viszont borítékoljuk, hogy lesz jattolás Bidzina Ivanisvili putyinista oligarchával, volt miniszterelnökkel, aki a Grúz Álom „tiszteletbeli elnöke”. Hogy a grúz (georgiai) választásokat megriggelték, arra minden komolyabb nyugati sajtószerv leteszi a nagyesküt, hogy szabad és fair volt, arra pedig minden russzofil elem, mint például a magyar Szijjártó Peti, úgynevezett külügyminiszter. Orbán (EU’s troublemaker-in-chief – ahogy a Politico hívja) a választási eredmény számára láthatóan nem meglepő eredményének ismeretében kifutófiúként megy Tbiliszibe, sajnos általános európai vélemény szerint nem az EU képviseletében. „Nem a mi nevünkben!” – mondja már előre egy csomó európai vezető Orbán kiruccanása kapcsán. A Grúz Álom „szofisztikált, széles körű és jól összehangolt csalási rendszerben” szerezte meg a számára 54%-ot hozó választási eredményt, mondta Antonio López-Istúriz White, az EU részéről a georgiai választásokat ellenőrző bizottság vezetője. Zorubasvili elnökasszony szép orosz kifejezéssel „különleges orosz műveletnek” nevezte a választások lebonyolítását, és hétfő este helyi idő szerint hét órára tüntetést hívott össze a főváros központját jelentő Rusztaveli térre. Korábban Georgia lakosságának 80%-a fejezte ki az Unióhoz csatlakozás óhaját. A választási eredmény kivizsgálását szorgalmazza az EU külügyi biztosa, Joseph Borrell, a német külügyminisztérium, Jean-Noël Barrot, a francia diplomácia vezetője és lengyel kollégája, Radek Sikorski. November elején, már az amerikai választások után – a Karmelita hűtőjében Orbán strassbourgi állítása szerint több üveg pezsgő hűl Trump remélt megválasztására – az EU vezetői informális találkozót tartanak Budapesten, nyilván Georgia, Moldávia, Ukrajna és Oroszország is szóba kerül, nem csak Amerika, de Borrell már előre óvott minden olyanféle látszattól, hogy Orbán az EU nevében beszélhetne. Orbánt Szijjártó, Nagy Márton és Varga Mihály is elkíséri.

Még a Sean Connery-s időszakban volt egy híres Bond-film – From Russia with Love (Oroszországból szeretettel) volt a címe. Annak a világrendnek, amit Orbán visz Tbiliszibe, From Georgia with Hate (Grúziából gyűlölettel) lehetne a címe, egy olyan világrend, amelyben megkeseredik az ember szájában a grúz fekete tea, tényleg „vérízű” lesz a grúz bor – ahogy ezt Sztálin szerint az imperialisták állították – és a földrajzi meghatározottságon – Georgia legnagyobb szomszédos országai Irán és Oroszország – nem lehet túllépni. Nálunk annyi a különbség, hogy keletről, Oroszország felől két egyre nagyobbodó NATO-ország – Románia és Lengyelország – van a környékünkön, na meg persze Ukrajna, amelynek NATO-csatlakozása esetére Orbán múlt szerdán a Millenárison „újra keletről jött szláv katonákat” vizionált Magyarországra mérhetetlen vabankos hübriszében. 

– vba –

Ajánlott cikkeink

Előadás a kender történetéről

2025. január 22.

Rendkívüli testületi ülés csütörtökön

2025. január 22.