Grenadír-demars; veszélyes bolhacirkusz a Városházán; a zsarnokábrázolás filmtörténeti példatárához; valamint az apró

Fontos figyelem kívülről, rallyzés Porschéval a budapesti szerpentinen, ki a legjobb kamu-Orbán Viktor, indul a mandula; és még megannyi értékes gondolat a heti hírcsokorban.

(német–francia koprodukció) A magyar ember lelkét leginkább még fuvallatként sem érinti meg a diplomácia. Pedig sok, kicsiny ország esetében majdnem minden ettől függ: a helymeghatározástól a népek óceánjában, a külkapcsolati háló működtetésétől, szövetségek és távolságtartások rendszerének működtetésétől. Hogy mit ér a diplomácia a NER-ben, azt mi sem mintázza jobban, mint hogy egybekapcsolták a külkereskedelemmel, pedig az első geopolitikust és diplomatát feltételez a tárca élén, a második pedig ravasz és a világ nagy kérdéseiben tájékozott handlét. Sokat elárul a kormányzati intencióról, hogy ennek az összevont, bár összevonhatatlan konglomerátumnak az élére egy papagájhangú, lendkerekes botsáskát választottak, aki főnöki utasításra bármilyen ánuszba elmegy lakni. 

1989 novemberében a Fidesz külpolitikai programja volt az akkori ellenzékben az első, amelyik egyértelműen kimondta az ország NATO- és EU-csatlakozásának igényét. Nem volt szó abban finlandizációról, osztrák típusú semlegességről, a Varsói Szerződés óvatos és fokozatos leépítéséről és egyéb, megfontoltnak tűnő maszatolásról; egyértelműen volt Nyugat-párti, atlantista és szókimondó. (Tudom, mert én írtam. In: Külpolitika, 1989/5.) Mint erről már itt is volt szó, valami húsz évvel később megváltozott. Már előbb is sok minden megváltozott a maradék Fidex-univerzumban, de a külpolitikai irány látszólag kitartott. 2009 novemberében viszont történt valami – Putyin, a KGB-s cár és Orbán Viktor hatalommaximalizátor 15 percre találkoztak négyszemközt Péterváron – és azóta sem Orbán, sem a magyar külpolitika nem ugyanaz. Ennek legégbekiáltóbb bizonyítéka épp mostanában, Orbán Balázs politikai igazgató megnyilatkozásában jegecesedett ki, röviden összefoglalva: ő azt tanulta 56-ból, hogy ha jön az orosz ellen, akkor a leghelyesebb széttárt lábakkal fogadni. Kádár János sem mondhatta volna szebben 1957. május 1-én. Viszont, ahogy a Fidesz 1989-es külpolitikai programja is meghatározta, csatlakoztunk mindkét szervezethez. A NATO-ban a magyar kormány régi kritikusa, az USA szellenti a passzátszelet. Jó, lehet azt mondani, hogy Amerikában most demokrata adminisztráció van, azok évszázadok óta alapból rühellik a felcsútiakat. Viszont a múlt héten egy republikánus képviselőkből és szenátorokból álló küldöttség járt hazánkban, és ők is egy halloweeni horrorfilmhez hasonlították mindazt, amit Magyarországon a szövetségi politika, a jogállam, a fékek és ellensúlyok rendszerének terén tapasztaltak. Na most – és itt ugrik a majom a vízbe! – ezek a férfiak és nők, akik nálunk vizsgálódva vendégeskedtek, mind a Karmelitában megváltóként, új messiásként várt futóbolond bűnöző, Donald Trump hívei! Ennyit a NATO-ról.

A demars (démarche) a legenyhébb diplomáciai intés, és ilyen demarsot küldött a magyar kormánynak Németország és Franciaország budapesti nagykövetsége kormányaik külügyminisztériumának megbízásából. Aznap már hápogott a botsáska, mert előző nap a német nagykövetség fogadásán a pesti Vigadóban Julia Gross nagykövet érzelmesen megemlékezett ugyan a német egyesülés 34. évfordulóján az ebben játszott magyar szerepről, de a mai kocsmáról az úriemberek és úrasszonyok között úgyszólván kötelező megvetéssel beszélt – magához is intette, berendelte a minisztériumba a gúnyosan magyar külügyminiszternek kinevezett muszkavezetés szakos dzsudzsáki lény. Németország és Franciaország az Európai Unió két legnépesebb, gazdaságilag vezető országa, összesített lakosságuk úgy 150 millió ember az úgy 450 milliós unió harmada. Az ellenük pattogók nem bátorak, hanem botorak, és elfelejtik, hogy lehetnek védhatalmaik Moszkvában és Pekingben, de ők is csak addig védhatalmak, amíg hasznukra van ez a kis ország az Unión belül, mert ha nem lesz hasznukra, akkor úgy dobják el őket, mint egy használt kotont vagy fideszék a velük mutyizó, de támogatást vesztett emeszpés vezetőket. Hogy az országból ne legyen Grenadiermarsch, az első világháború közös hadseregének gulyáságyúiból ismert krumplistészta, ahhoz érdemes odahallgatni erre a demarsra.

(csirkejáték az ötkertben) Van ez a dolog a Városházán. Rengeteget írt róla a Kilenconline-on Tevan Imre – itt, itt és itt. A főváros nem véletlenül Magyarország fő városa – még ha Németh László és néhány más hozzá sem mérhető holdkóros inkább Debrecent látták volna, látnák most ebben a pozícióban. A főváros vezetése és vezethetősége országos, sőt európai kérdés. Ha egy megnyert választás után a főváros vezetése valamilyen kivagyi ügyetlenkedés miatt átcsúszna valamilyen Sára Botond-féle fidesznyik felügyelete alá, az az ó- és az újellenzék közös szégyene lenne. Vitézynek már az óvodában is kisvasút vagy autóbusz volt a jele, míg Kiss Ambrus bűnlistáján a Bajnai-kormány államtitkársága van. Az elmúlt 35 évben Bajnai Gordon kormánya volt a leginkább magyar- és Európa-konform kormány, nem nagyzolt, de elkerülte az államcsődöt, nem valami hatalommegszállott, küldetéstudatos, önértékelésre képtelen holdkóros vezette, hanem egy hivatalát vezetni képes hivatalnok. A Bajnai-kormány részesének lenni nem szégyen, vagy legalábbis kevésbé szégyen – hisz minden hatalom valahol szégyen –, mint a NER állami hivatalában túlárazott szerződéseket aláírni. Amikor a one-man-show-nak vége, akkor felelősséggel kell lenni. James Deannek filmen sikerült, a valóságban nem. El kéne rántani a Porsche kormányát, mint James Deannek a filmen (Rebel Without a Cause, 1955), mielőtt a valóság rút orcája befigyel – a 24 éves James Dean a valóságban. Mert pragmatikus működésre van szükség, nem ikonikussá váló áldozatra!

(Orbán Viktor-ábrázolások az elmúlt évtized magyar filmjeiben) Abban ugye egyetérthetünk, hogy jelentős és korszakmeghatározó történelmi személyiségek megjelennek így vagy úgy a gyöngyvásznon? Nem mindig életükben, nem mindig kimondva. Életükben jellemzőbb, hogy bizonyos tulajdonságaikat felmutatva, kihangsúlyozva, aláhúzva, felismerhetővé téve, mintegy szemérmesen metaforikus szimbóleumként allegorizálva jelennek meg a jelen főemberei, akár hősei, akár gonosztevő zsarnokai a mozgóképes ábrázolásban. Aminek lehet olyan formája, mint az ájult tisztelet, ahogy a nagy nevettető, tömegszámláló és zenetévés hülyegyerekből lett Rákay Ph. Kálmán első és agyondotált Petőfi-filmjében megjelenik Petőfi (szerepében: Berettyán Nándor), és a szerencsétlen néző a költő és forradalmár forradalmi szerepének vászonra varázslásában nem tud, akár csak tudattalanul is, nem a ma zsarnokára gondolni, aki fél kézzel zavarta ki a szovjeteket – majd két kézzel beléjük kapaszkodva hívja vissza őket –, és azonnal elfelejteni, hogy illető valós történelmi személyiség egyik alapművének címe az Akasszátok fel a királyokat! Rákay filmjében az ájulatában is felszopó istenítés persze nem olyan direkt, mint Csiaureli Sztálin-filmjében (Berlin eleste, Moszfilm, 1949) Sztálin megjelenítése (szerepében: Mihail Gelovani), és nem is olyan Rákosi–Farkas Mihály-karikatúra, mint Bástya elvtárs (Both Béla) Bacsó Péternél (A tanú, 1969), hanem csak a kollektív tudattalanba próbálja becsempészni a ma zsarnokának figuráját pozitív ifjúságára utalva.

Van aztán Török Ferenc életművének, érett korszakának talán legjobb darabja, az 1945 (2017), mely nyomasztó fekete-fehér filmben – kár, hogy a szerző, ha már fenékig akarta hörpinteni a látvány-tarrbélaság bürökpoharát, akkor miért a mâché szentendrei skanzenben vette fel ezt a dolgozatot – a címben jelzett év nyarán vagyunk, és egy faluba, ahonnan egy évvel korábban deportálták a zsidókat – minden faluból deportálták a zsidókat –, visszatér két ortodox küllemű arc, amitől megbolydul a falu, hiszen korábban, jelenlegi köztársasági elnökünk eltagadott édesapjához hasonlóan, sokan bizony bejelentkeztek „zsidóbútorért” vagy más, „gazdátlan jószággá” vált tárgyakért, és talán még lelkiismereti elemek is megmozdulnak némelyekben, persze nem mindenkinél. Van a faluban egy jegyző, kiskirály, kistérségi zsarnok – pökhendi, dölyfös, korrupt, úrhatnám és a kamarillapolitika megszállott híve – szerepében: Rudolf Péter –, finom castingfogásként a kiábrándult jegyzőnét Nagy-Kálózy Eszter, a valós feleség játssza remekül –, akinek figurájában tényleg nehéz nem ráismerni a mai Döbrögire. Aztán ott van Kostyál Márk filmje, a Kojot (2017) – legjobb akciós nyitójelenet a magyar filmben –, amelyben szintén fontos szerepet játszik egy helyi kiskirály, falusi polgármester, csak most a mában vagyunk, a polgi a nyers erő és a műveletlen stupidéria, valamint a maga felé hajló kéz megszállottja, a családot megjelenítő kisfia is azt hiszi, hogy ő ürítkezte az univerzumot, és neki mindent lehet. Számomra a film kulcsjelenete, amikor a rátarti, bár már koros polgármester a természet erőinek legyőzésére vállalkozik, és egy megkergült szürkemarhabikát a két szarvát megragadva próbál akarata igájába hajtani, kézi erővel lebírni. A polgármester és a bika birkózása emlékezetes jelenet, az emberi önhittség jelenete. Úgy kapaszkodik a polgi a bika szarvába, hogy már elengedni sem tudja. A tonnás állat és a kb. 120 kilós polgármester tusakodása, eltökélt harca csak egy módon érhet véget, és úgy is lesz: a szarvához odagyógyult kistérségi vezetőt hosszas erőpróba után a bika egy nyak-váll mozdulattal a közeli falhoz vágja, hogy csak úgy nyekken. Végleg.

Amikor ezt a demarsos, mindenkivel – aki nem Putyin vagy Xi – összeakaszkodós, tényleg értelmezhetetlen „világrendszerváltós” politikai helyzetet és hagymázt nézem, akkor egyfolytában a szürkemarhabikával hadakozó Orbán „polgármester” jut az eszembe és az, hogy a bika majd szükségszerűen a falhoz vágja, hogy csak úgy nyekken. Végleg. Amivel nincs is bajom, nyekkenjen. Végleg. A baj az, hogy a járulékos veszteség (collateral damage) közel tízmilliós lesz, mi valamennyien, magyarok. 

(kék sarok-vörös sarok„Magyarország előre megy, nem hátra”, nézzünk a sugaras jövő irányába! Nem kis meglepetésre a szombati Kunigunda utcai Magyar Péter-tömegperformáncon felszólalt Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő is, akit Magyar öt napja még Duna Párt szervezésével vádolt. Magyar mint a Tisza vezetője a Közpornográfiai Hírcentrum elől Orbán Viktornak is üzent, akivel szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén csap össze.

(indul a mandula) Midőn a Nyájas Olvasó ezt a kis szösszenetet olvashatja, már összeülőben az új kerületi képviselő-testület, és új korszak kezdődik éppen Ferencváros életében.