Kemény ünnep előtt, keményedő gumicsontok és keményedő szövetségesek, Kemény István vagy Kemény Henrik

2024. október 21. Vélemény

A hazai és a nemzetközi helyzet fokozódik, egyre több a rogáni galamb az agyaggalamblövészethez, Kállay Miklós megnyalná a szája szélét, lesz-e új fővárosa Magyarhonnak.

(október 23-a elé) Mióta Orbán Viktor stratégiai törpéje, Névrokon Blamázs szégyenletes és hazaáruló nyilatkozatot tett 1956 forradalmával kapcsolatban, azóta megszaporodott a történelemértelemzési magyarázatok száma. 1989 januárjának végén az állampárti Pozsgay Imre tett egy rádiómegjegyzést, hogy 1956 valójában nem „ellenforradalom” volt – mint azt például Kádár János kései jobbkézi embere, Berecz János még a nyolcvanas években is állította (Ellenforradalom tollal és fegyverrel. Kossuth könyvkiadó) –, hanem „népfelkelés”. Ez a kijelentés vezetett a kivégzettek tetemeinek kiásásához, az újratemetéshez – ebben Orbán Viktornak a mából nézve sajnálatos megjelenéséhez a politika jó ideje megállított forgószínpadán – és a rendszerváltáshoz. A szamizdatban addig is, széles körben pedig ezután „akik érzékenyebbek voltak az 1956-ban megjelenő társadalmi programokra, szívesebben nevezték forradalomnak. Akik meg a nemzeti függetlenségi törekvést látták ötvenhatban, ők inkább szabadságharcnak tekintették” – mondja Rainer M. János történész, a 2019-ben hatalmi szóval betiltott 1956-os Intézet igazgatója a 444 interjújában a minap. Az önszerveződő és november 4-e után is aktív munkástanácsokra felnézők, mint például a mára szinte teljesen elfeledett Bill Lomax angol szociológus a „világtörténelem utolsó szocialista forradalmaként” ünnepelte 56-ot, a nacionál-jobboldali közelítéssel élők a szovjetellenes nemzeti felszabadító harcot látják bele. Különösen nehezen emészthető a forradalom halálbüntést vállaló, majd kivégzett miniszterelnökének, a korábban kolhozosító apparátcsik Nagy Imrének a megítélése; jól mutatja ezt, hogy még a szobrát is odébb kellett vinni a Parlament közeléből a jelenlegi kurzus alatt. Rainer szót ejt arról, hogy intézetüket, amelynek alapítása az újratemetés/rendszerváltás természetes folyománya volt, és magát mint Nagy Imre monográfusát szokás „nagyimrizmussal”, magyarul kommunista revizionizmus alapúan kezelni – ami a gleichschaltolás ürügye is volt – és szembeállítani az orbánizmus idején fő 56-osnak kikáltott Wittner Mária Corvin-köziségével. Erre mondja Rainer az idézett helyen, hogy „Eörsi László kollégám legalább húsz könyvet írt a fegyveres felkelésről. Olyan történetírói nyomot hagy hátra, hogy a sok szájhős, aki most azt bizonygatja, hogy fegyverrel harcolna a Corvin közben, a nyomába se érhet.” Nemigen tudnék jobban egyetérteni a volt intézetigazgatóval. Eörsi történész apja, Eörsi István író, aki az Írószövetség és a Nagybudapesti Központi Munkástanács összekötője és a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők parancsnokának, Angyal Istvánnak közeli barátja volt, börtönbüntetéséből 1960-ban szabadult, tehát Eörsi író tett kemény megjegyzéseket az eseményeket aktuálpolitikai célokért maszatolókra. A rendszerkedvenc Schmidt Mária történészt például „történelemhamisításra specializálódott üzletasszonynak” nevezte, a sokszoros főigazgató-milliárdosnő még a temetése napján is perelte az írót. A ma kifejezése, az „emlékezetpolitikai vállalkozó” is sokatmondó e tárgykörben, és nagy kíváncsisággal várjuk a megszólalókat, ünnepi szónokokat – természetesen ferencvárosiként az akkor nagyon is forradalmas Ferencváros polgármestere mellett –, a jelenlegi ellenzék legerősebb pártjának vezetőjét, Magyar Pétert a Bem téren és a NER uzurpátort a Millenárison, hogy aztán a két megemlékező tömeg faszán összecsaphasson a Mammut üzletközpont kozmetikaosztályain, miután a tiszások a Széna térre vonultak. (Ilyet már láttunk 2006-ban, amikor a Deák téri központi megemlékezésre a Fidesz rátelepítette a maga rendezvényét az 56-ban különösebb szerepet nem játszó Astoriánál – így aztán a rosszkor rossz helyen tartózkodó Révész Máriusz fideszes képviselő vérző fejsérülésének meglett a maga kommunikációs előnye.)

(gumicsontisztika) A többszólamúság kormányunk mintegy szimfónikus sajátossága, Orbán Viktor Strasbourgban a közelmúltban sajtóértekezleten mindenkit elküldött a csudába – „Magyarország a NATO tagja, we are happy to be in” – ezenközben egy bizonyos Békés Márton, aki nemcsak a korábban emlegetett „emlékezetpolitikai vállalkozó” (és „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony”) szekundánsa, hanem meglepő módon Antonio Gramsci 20. századi olasz marxista filozófus hatalomtechnikai következtetéseinek is híve, egészen másként nyilatkozott. Ő azt mondta egy minapi rendezvényen, hogy hazánk „nem biztos, hogy a megfelelő blokkban van”. Ami nemcsak Magyarország elmúlt ötszáz évének legnagyobb biztonságpolitikai garanciáját jelentő NATO-tagság megkérdőjelezése, de egy új, Varsó nélküli Varsói Szerződés látens felvetése is. Hajrá, Belarusz, hajrá, Moszkva! Békésről nemcsak az tudható, hogy Schmidt Mária seggevége, és leginkább egy orosz önkéntesre emlékeztet, aki negyednégyzetméteres Z-betűt tetováltatott a hátára, mielőtt elindult Ukrajnába embert ölni, hanem azt is rebesgetik, hogy közvetlen bejárása van Orbánhoz. Nem minősíthetjük tehát véletlen kiszólásnak kijelentését, tekintsük inkább tesztútnak: mi lesz a visszhang? Meg a nyugatos, atlantista, libsi közvélemény is legalább egy pár napig elrágódhat ezen a gumicsonton, megemelkedett vérnyomásszinttel, amely utóbbi – általa remélten – mielőbbi terminális infarktusának előidézője is lesz. Az atlanti szövetséggel megy egyfajta szkander, Orbánék A terve az amerikai választásokra Donald Trump, aki egy rémséges, Putyin-támogatott ciklust tud maga mögött, valamint egy puccskísérletet halálos áldozatokkal, látható demenciális leépültséget, és több tucat, részben szexuális, részben adóügyi bűncselekmény elkövetésében van már reá nézve negatív esküdtszékí ítéletet – a bíró a büntetést még nem szabta ki, az elnökválasztásra tekintettel. Magyar B terv nincs, Kamala Harris demokrata elnökjelölt és Tim Walz alelnökjelölt már tettek egy lesújtó nyilatkozatott a „puszták George Washingtonjáról”, Orbán Viktorról. Ebben a hangulatban álhírek jönnek-mennek: a kecskeméti katonai reptéren fejlesztés lesz – írta egy hírforrás, nukleáris eszközök hordozására alkalmas F–16E és F–35 típusú gépek működésére és tárolására tennék alkalmassá a volt szovjet, ma részben NATO-légibázist. Még mielőtt a hozzáértők amerikai nyomásgyakorlásra gyanakodtak volna, a NERsevik külügy és hadügy nem győzte cáfolni a hírt. A magyar honvédvezérkar főnökének viszont nem derogál nyilvános eseményen a közismerten orosz katonai titkosszolgálati ügynökkel, az orosz katonai attaséval, akivel senki nyugati nem áll szóba, druzsbázva heherészni. NATO-cáfolat is érkezett a kecskeméti pletykára: nem tervez a védelmi szövetség komolyabb magyarországi fejlesztést. A védelmi szövetség a két nagy „frontország” egyikében, Lengyelország mellett Románia területén, a Fekete-tenger közeli Mihail Kogălniceanu támaszpont feljesztésén töri a fejét, akkorára fejlesztve, hogy ütőképesebb legyen, mint a jelenlegi, Németország nyugati felében lévő amerikai nagytámaszpont, Ramstein. Több mint egy évszázada tudjuk – lásd Trianon vagy a második világháborúból a román kiugrás és következményei –, hogy a román diplomácia magasan hatékonyabb és okosabb a magyarnál. Ez csak egy történelmi időszakban nem volt igaz, a Ceauseșcu-rendszer végóráiban, de arra a végórára most az Orbán–Szijjártó-rezsim hajaz. A „magyar nagystratégia” és „gazdasági semlegesség” gumicsontok: a megfelelő kifejezés a „hintapolitika” lenne, annak miniszterelnöke Kállay Miklós (1942–44) volt, és történelmileg annak is mi lett a vége! A gumicsontnak pedig, csakúgy, mint az agyaggalamblövészetben az agyaggalambnak, annyi a köze a csonthoz és a galambhoz, mint az Orbán-rezsimnek a felelős és hatékony magyar politikához. A szája szélét pedig annak idején nem Kállay Miklós szokta volt nyalni, hanem a közelmúltban és a jelenben – bár mostanában kevésbé látszik, nyilván változás állt be a gyógyszerezésben – Orbán Viktortól szoktuk látni.

Nem csak ezen a magas szinten áramol a gumicsont (szándékos képzavar), hanem popkulturálisan is. A hétvégén a Müpa szervezésében az egykori Gödör államosított terében – ugye, ez a gödör úgy állt elő, hogy az 1994–98 közötti kormány kultuszminisztere, Magyar Bálint által megrendelt Nemzeti Színház már elkészült alapja lett volna, amit 1998-ban leállítottak, és az őket követő Orbán–Torgyán-kormány váltotta fel a tervet a Duna-parti építészeti giccsparádéval, akkori nevén a „Schwajdáriummal” –, tehát a volt Gödör helyén lévő Akváriumban tartott egy nyugatnémet együttes koncertet. Azért áll meg az Einstürzende Neubauten (Összeomló Új Építmények) koncertjére a popkulturális gumicsont, mert a Rogán Művek Mandiner névre hallgató része kitalálta, hogy a frontember, Blixa Bargeld hangos „Orbán takarodj!” kiszólásokkal („Orbán weg!” – ami azért nem takarodj) szórakoztatta közönségét. Sajnos nem voltam ott a koncerten, viszont a Mandiner közlését forráskritika nélkül átvevő 444-cikken jót szórakoztam, így megosztottam közösségi médiafelületemen, ami kommentfolyamot indukált. Sokan cáfolták a hírt, olyanok is, akik ott voltak. Ezt írtam egy idő után: „Tanulságos lett a poszt alatti kommentfolyam: Blixát én bírom, egyszer, számomra emlékezetesen, időztünk egy régebbi koncert után a backstage-ben. A 444 – melyet én megbízható forrásnak tudok általában – lehozott egy hírt a Mandiner nevű rogánikumtól ellenőrzés nélkül, amit megosztottam, mert nem gondoltam, hogy ellenőrizetlen vagy pontatlan a forrás. Sajnálatos, helyenként még sajnálatosabban: antiszemita, megszólalások tarkították a kommentfolyamot. Köszönöm Varga Orsi – az Európa Kiadó és a Sziámi & Friends korábbi billentyűse – és a Magyar Narancs helyreigazítását és ténytisztázását. Valóban szükség lenne mielőbbi rendszer-, kormányhatalom- és ezt követő szemléletváltásra, és ez a kis szösszenet és utóélete is azt bizonyítja, hogy utóbbi lesz a legnehezebb.” Amit a Facebookra kiírtam, azt itt is tartom.

(Ferencváros, Ferencváros) Lázár János, a gumicsizmás angol lord-wannabe nagy huncut, gumicsontokért ő sem megy a szomszédba, nincs szüksége jó barátja, szövetségese (hehe), Rogán Antal muníciójára, hogy világnagy ökörségeket mondjon. Azt olvasom, hogy „a miniszter szerint a kormány társfővárosként tekint Debrecenre, ami olyan város lehet Magyarországon, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München”. Tyű! Ez igen, Ady jut az ember eszébe, aki a két kelet-magyarországi nagyvárost hasonlítva több mint száz év előtt mondta azt, hogy „Várad a haladás, Debrecen a maradás”. Nagyvárad (Oradea) mára, hogy a román életszínvonal meghaladja a magyarországit, biztos, hogy bebiztosította a haladást, míg a tragikus sorsú, és egyik legnagyobb debreceni költő, Borbély Szilárd szerint „Debrecen a »magyar Kahána«, a magyar meddőség szikkadt szülőhelye”, de erről volt már itt szó. Évtizedek óta Debrecen a fideszes zászlósváros, de NER-szempontból azért szerényebb lennék az idei tavasz óta: Magyar Péter tizenötezres ellenzéki tüntetést csiholt Debrecenben, a BMW még hozzá sem látott igaziból a működéshez, a helyiek ki vannak akadva a CATL és más akkumulátorgyárak telepítése miatt, oké, van (kicsi) nemzetközi repülőtér és egyetem (díszdoktor: V. V. Putyin), valamint innen indult a mindközönségesen „romagyilkosságoknak” nevezett rasszista sorozatgyilkosság is.

Gumicsont és/vagy agyaggalamb ez is, és a keleti országrész kemény problémáinak megoldásához nem Debrecen felstilizálása kellene, hanem egy (több) Kemény István – nem a költő, hanem a néhai iskolaalapító szociológus – nagyságrendű társadalomismerő és társadalomjobbító irányt megfogalmazó társadalomtudós és társadalompolitikus, hogy ne az az országrész, Északkelet-Magyarország legyen az Unióba zárt harmadik világ. De a NER-állam Kemény István helyett, mondhatni, Kemény Henriket választotta, persze a művészi ihletettség nélkül, hogy elbábozzon egyfajta felelősnek látszó kormányzást, pedig az csak az egyéni érdekké tett közpénzt takaró meskete.

– vba –