A borzongásra ácsingózó kedélyek ezúttal sem maradtak kielégítetlenül: hála a Corvinus (alapítványi) Egyetemnek, illetve – most már csak volt – docensének, Ádám Zoltánnak, aki kifogásolni merészelte, hogy a tanintézmény egyik hallgatójának külön, könnyített vizsgát rittyentettek, minden bizonnyal abból a feltehetően helytálló feltételezésből kiindulva, hogy a rendes vizsgát képtelen lett volna letenni az illetőcske. Sőt, Ádám Zoltán nemcsak hogy kifogásolni merészelt, még etikai vizsgálatot is kezdeményezett a cudar; ezt már sehogy se tűrhette a Corvinus, ki is rúgták üstöllést. Lapzárta tájékán munkajogi pert indított, de alighanem ő maga sem lepődne meg, ha elveszítené.
Hát istenem, butácska a diák, bár attól még elképzelhető, hogy egy csomó mindenben maga a megtestesült élenjárás, fergetegesen futsalozik, lenyűgözően lovagol, kiválóan karaokézik, vagy, és – talán ez a legfontosabb – volt olyan okos, hogy jó családba szülessen, olyanba, amelynek tagjait nem hagyják az út szélén, azok, akik az útszélénnemhagyást megígérték. Ráadásul a családja él-hal érte: a kósza hírek szerint a mamája – jelentős Mol-nagyrészvényes, és a Corvinus egyik fő szponzora a Mol – intézte a vizsgát, személyesen viharzva be az intézménybe; hogy dévaj MILF- vagy fúria-üzemmódban, nem tudni, de mindegy is.
A csemete levizsgázott, előbb-utóbb diplomája is lesz, aztán uccu, irány a nagy élet. Ahol, hála a diplomának, hamar csúcsvezetővé nőheti ki magát, és követheti el egyik baromságot a másik után, és ha nincsenek alatta kevésbé pedigrés, ám a szakmájukhoz értő beosztottak, akik rendbe hozzák, amit a csemete el… izélt, akkor baj lesz. De vannak alatta, mindig lesznek.
Vagyis nem történt semmi különös, egy nap a NER hétköznapjai közül: valamivel bizarrabb, ám ugyanolyan undorító, mint a többi. Eltekintve attól, hogy ennek még, lásd fentebb, komoly következményei is lehetnének – de hát az ígéretes ifjú karrierje amúgy is állami vagy NER-közeli cégnél zajlik majd, ahol nem a vezetőség szakmai tudása a siker kulcsa.
Eltekintve továbbá attól, hogy mikor történik mindez: a szuverenitástörvény bevezetésének idején. A szuverenitástörvénynek sok olvasata lehetséges, de a lényege mindnek ugyanaz: itt minden a mienké, kürtölik világgá a törvény meghozói; a többieknek pedig kuss. Nem feltétlenül tudatos, hogy az Ádám Zoltán elleni áskálódás-hadjárat és a szuverenitástörvény benyújtása és ezt követő automatikus bevezetése egymással párhuzamosan zajlik, talán nem is véletlen, az azonban biztos, hogy elkerülhetetlen volt. A Fidesz a vesztét érzi, fogy a pénz, az EU nem vagy alig küld, a teljesen tönkretett ország pedig nem lesz képes kitermelni a kastélyravalót. Ellentmondásnak tehát nincs többé helye, érkezzék bárhonnan is, még ha egy egyszerű egyetemi docens részéről is, mindenképpen el kell hallgattatni, mert most már nem babra megy a játék, hanem zsebre, és ilyenkor tényleg senkit sem hagynak az út szélén: akik hasonlítanak rájuk, azokat akár magukkal is vihetik, a többieket az árokba lökik.
Ha hagyják/hagyjuk: de ideje lenne kidolgozni a megfelelő stratégiát az árokba lökés megakadályozására, és ebből a szempontból sokat tanulhatunk, ha követjük Ádám Zoltán közelgő munkajogi perét.
* Megdet Rahimkulov egy pár évvel korábban alapított orosz állami cég menedzsereként érkezett hazánkba a rendszerváltás után, bő tíz évvel később pedig Magyarország leggazdagabb embereként tért vissza Oroszországba.
(Megjelent a 9 magazin 2023. december – 2024. januári számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen