A német egyesítés és a szövetségesi mutatóujj

A diplomáciában, nagyköveti szinten legalábbis, ritka a megemelt hang, a felemelt mutatóujj. Szövetségeseknél pláne. Olyan szövetségesnél, amelyik szövetséges egy ország gazdasági életében is megemelt szintű szereplő, ott még inkább figyelmeztető a megemelt hang, a felemelt mutatóujj. Pláne olyan közelmúlt-történeti előzmények, a 35 év előtti események után, aminek az ünneplése zajlott tegnap a Pesti Vigadóban, ahol Baranyi Krisztina polgármester is részt vett. Mára pedig egy demarsig, a legenyhébb, de mégiscsak hivatalos diplomáciai tiltakozásig jutott a helyzet, amit a német és a francia nagykövet fogalmazott meg Orbán Viktornak politikai igazgatója oroszok beengedésére vonatkozó mondatai miatt, amelyekkel kapcsolatban nemcsak az előkészületi hazaárulás bűncselekménye vethető fel, de a NATO és Európa elárulása is. Erre föl Lavrov legjobb barátja, Szíjjártó külügyminiszter bekérette a budapesti német nagykövetet. De maradjunk a tegnap este történteknél.

A német egység napja ünnepnap Németországban. 1990 októberében egyesült a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság – utóbbi minden volt, csak nem demokratikus. Németország megosztottsága volt a hidegháború maga. Beszédében őexcellenciája, Julia Gross nagykövet asszony a harmadik mondatban említette meg Magyarország szerepét Európa és Németország újraegyesítésében. Steinmeier szövetségi elnök augusztus végén Sopronban járt, a „piknik” 35. évfordulóján, és ott is emlegette „a magyarok szabadságszeretetét és Európa iránti szenvedélyét”. Hát ja. Rég nem látott ismerősömmel, Jeszenszky Géza exkülügyminiszterrel, volt washingtoni nagykövettel – akivel nem mindig volt súrlódásmentes a viszonyunk – álltunk a sorban az ételpultnál, megidéztük azt az esetet 1989 szeptemberéből, mikor mások mellett mindketten részt vettünk a Bem rakparton Kovács László, a Németh Miklós vezette kormány külügyi államtitkára zárt körű beszélgetésén, ahol, diszkréciót kérve, megosztotta az akkori Ellenzéki Kerekasztal külügyeseivel, hogy a miniszterelnök és Horn külügyminiszter másnap bejelenti a Magyar Népköztársaság és az NDK közötti határőrizeti egyezmény felmondását. Úgyhogy mehetnek a Máltai Szeretetszolgálatnál, a Szarvas Gábor utcában, a Balatonon és másutt állomásozó keletnémetek, amerre látnak – és leginkább Ausztria, majd az NSZK felé láttak. (Személyes adalék, hogy két nappal a Fal megnyitása után, november 11-én a nyugat-berlini Kurfürstendamm egyik mellékutcájából battyogtunk az egyik, a brit zónában átütött réshez az idevágó írásaimban Gretchen néven emlegetett szereplővel, ahol kelet-berliniek özönlöttek a KaDeWe – Kaufhaus des Westens, a Nyugat legnagyobb áruháza – irányába, és a Walesi Lándzsások / 42nd Welsh Lancers egyik őrnagya ácsorgott egy teával és kávéval megrakott pult, valamint egy iskolai tábla előtt, amire rá volt írva krétával, hogy „Tee und Kaffee gratis, mit grüss aus Gross-Britannien / Tea, kávé ingyen, üdvözlettel, Nagy-Britanniából”. Ez az ott posztoló katonatiszt megkérdezte, kelet-berlini vagyok-e. Nemleges válaszom után, mikor feltártam, hogy pesti vagyok, azt mondotta, akkor én dupla teát érdemlek, „mert mi tettük lehetővé, hogy ezek az emberek most itt legyenek”. Ott és akkor jó volt magyarnak lenni.)

Gross nagykövet asszony azzal folytatta, hogy azok a régi dolgok nagyon is formálták barátai és partnerei szemében a Magyarországról kialakult képet. „A szabadság szeretete és a bátorság”, ezek segítették Magyarország 25 évvel ezelőtti csatlakozását a NATO-hoz – ami az ország lehető legnagyobb biztonságát garantálja az elmúlt 500 évben –, és a 20 év előtti EU-csatlakozást, amiből meg annyit tudott lopni Lölő és Balásy Gyula, Szíjj Laci és a Garancsi Pista. Épült is belőle számos lombkoronasétány és stadion, meg még számos szép és hasznos dolog. Az utóbbiakat már én mondom, nem a nagykövet asszony. Azt viszont ő mondta, hogy a csatlakozás által Európa „különbözőbb, erősebb, jobb és európaibb lett”. Magyarország helyzete különleges volt, és az olyan különleges szervezetekben, mint az Európai Unió, a bizalom elhanyagolhatatlan kulcskérdés. Ez igaz a védelmi szövetségre, a NATO-ra is. „Ez a bizalmi tőke az önöké, minden magyaré – és minden magyar kormánytól elvárható, hogy védje és növelje ezt. Akárhogy is, most aggódhatunk, hogy a magyar kormány kockáztatja ezt a bizalmat, ami mindannyiuknak szól, egy igencsak bizonytalan cél és eredmény érdekében. Mostanság ez a bizalom egyre jobban erodálódik.” Gross nagykövet asszony ezután múlt heti politikusi nyilatkozatokra is hivatkozott, de politikai incidensek, elméletek, provokációk egész sorát is említhette volna – mondotta –, amelyek Magyarország szavahihetőségét kérdőjelezik. A miniszterelnök érdekes utazásait említette a rotáló elnökség elején – Orbán Viktor július elején Zelenszkij elnökhöz látogatott végre, Kijivbe, majd utána szó nélkül Moszkvába, ahol a furtonfurt Putyin hülyét csinált belőle, majd ez sem volt elég, mert egy pekingi úttal tromfolt, és cherry on the top: Trump-nézőbe ment Mar-a-Lagóba, Floridába. A finn és a svéd NATO-csatlakozás akadályozása és más kockázatos játékok értetlenséget váltanak ki a NATO-partnerek körében. „Felteszem, hogy önök – politikai meggyőződéstől függetlenül – egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: miként szolgálja ez a személyes érdekeimet, hogyan teszi mindez, magyarként, jobbá az életemet?” Kulcskérdés. „Magyarország fontos partner és szövetséges számunkra. Erős a vágy bennünk, hogy fenntartsuk a barátságot, és nagy bennünk a bizalom vágya. De momentán Magyarország olyan úton jár, ami eltávolítja barátaitól. Magyarország igazi barátai Európában vannak, és a rengeteg beszéd a konnektivitásról és a semlegességről nem változtat ezen. Nincs most kormányzati képviselő ezen a pódiumon velem, ezért közvetlenül önökhöz fordulok: ha közelebb akarnak ismét jönni, ha azt akarják, hogy Magyarország képes legyen a tisztelet és a bizalom tőkéjét használni a magyarok javára, ha azt akarják látni, hogy a német–magyar barátság ismét látható legyen, olyan hangon mondják, amit meg lehet hallani. Mondják barátoknak, a családnak, munkatársaknak, polgármestereknek, parlamenti képviselőknek és kormányzati tényezőknek.” (A nagykövet asszony szavai angolból fordítva – a szerk.)

Nehéz lenne vitatni. Beszéde végén Gross nagykövet asszony megköszönte a rekordszámú szponzor segítségét a nagyszabású fogadás létrejöttében. Közöttük volt a Mercedes-Benz, a Bosch, az Aldi, a Lidl, a Knorr és még jó néhány, a hazai gazdaság fenntartásában érdekelt német cég.

Persze tudjuk, a „keleti nyitás” értelme az „értékekben távoli” Németország felcserélése az „értékekben közeli” Kínára, pusztán azért, mert a hatalom-monomániás magyar kormányfő a 2000-es években túl sokat olvasta korábbi „jobbkeze”, Matolcsy György könyvszemléit a Heti Válaszban, amelyekben meglátta Kínában a Kánaánt. Na most, Kínában persze több példányban is kiadták Petőfit, mint Magyarországon a hosszú évek során összesen. Kína hatalmas kultúra, tízezer éves civilizáció, ez emberiség egyik legfontosabb összecsomósodása. Ám Kína egy kommunista diktatúra, és a hozzám hasonlóan hajlott korúak még emlékezhetnek, mikor a Fidesz 1989 júniusában a Benczúr utcában tüntetett az amerikai protest song énekes Joan Baezzel a pekingi Tienanmen téren politikai demokráciáért tüntető diákok lemészárlása miatt. Mikor a Matolcsy-hagymáz tizenéve világot látott, még 12% volt a kínai gazdaság éves növekménye. Ma jó, ha 3-4%, viszont egyre jobban látszik, hogy a kínaiak mit kérnek a gazdasági befektetéseikért (mit kérnének: politikai befolyást) az általuk finanszírozott területeken, például Afrika némely országában jól látható ez. Aztán itt van, ugye, Putyin. Az orosz ember melankolikus érzelmessége például legendás: bármikor összefuthatunk egy rozoga, idős bácsival, mondjuk, Tambovból vagy Krasznodarból, aki vodkával és uborkával, kenyérrel és sóval kínál, ölelget, sőt akár szájon is csókol, majd könnyek közt mondja, hogy „szeretlek, magyar barátom, vengerszkij drug, én öltem meg a nagyapádat a Tűzoltó meg a Viola utca sarkán”.

A német nagykövet asszony fogadásán részt vett Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina és kísérete. Polgármestert máshonnan csak Hódmezővásárhelyről láttunk, felismerhető fideszes nem volt, illetve valaki mondta, hogy látta azt a megafonos vagy mandineres – ahogy mondani szokás: „a zagson tipikus esete” – kis köcsögöt, aki a miniszterelnök politikai igazgató névrokonával, az 1956-ot megcsúfoló nyámnyila nyikhaj Orbán Balázzsal interjúzott a minap. Bombasztikus sikerrel.

Vágvölgyi B. András

Kiemelt képünkön: Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter (középen), asszisztenseivel és tanácsadóival a német egységet tárgyazó megbeszélés után, Budapesten, 1990 januárjában. Elöl, balról a második Hegedűs István liberális ellenzéki külügyér, a kép jobb szélén tanácsadója, a cikk szerzője.