Nem először van a jelenlegi fékevesztett kormánypolitikával szembemenő nagyrendezvény a Bakáts téren – tegyük hozzá: hál’ istennek. Kicsit könnyebbé teszi az ilyesmi elviselni ezt az országot, belegondolni a választási hajlandóságba és annak irányába, belenézni bármibe, ami buborékon, algoritmuson kívüli. Bő egy évvel ezelőtt ukrán zenészek léptek volna fel az orosz agresszió sújtotta Ukrajna melletti szolidaritási koncerten a Várkert bazárban. Igen ám, de leszóltak a Bajza utcából (a szovjet követségről) a Karmelita kolostorba (a szuverén magyar helytartó hivatalába), hogy „ne má’, jobtvájumáty, ukrán koncert kormányközeli ingatlanon?!”, és nagy bátran vissza is lett szíva az uccsó pillanatban a NERsevik koncerthelyszín. Baranyi polgármester asszony akkor befogadta a rendezvényt a Bakáts térre, amelyen ukrán zenészek és háborús menekültek mellett részt vett az utolsó magyarországi ukrán nagykövet, Ljubov Nepov is. Most az EU-csatlakozás 20. évfordulóját igyekezett gazdái utasítására feledtetni a magyar kormány, viszont a főváros és kerületünk nem ment el szó nélkül mellette.
A majális és az utcabál régi találmány, és lassan ötven éve a punk attitűdű „sör, virsli, pogó” hangulat is sajátja. Május 1-én a „munkásosztály nagy, nemzetközi seregszemléjének” bornírt felvonulásait már mesélni kell a fiataloknak, a dísztribünön púposkodó kalapos bácsikat, akik idült mosollyal integettek a felvonulóknak a Dózsa György úton. De május 1-e megmaradt plebejus ünnepnek, van olyan ismerősöm, aki az éves főünnepnek tenné meg a vallási ünnepek kárára. A plebejus ünnep leglényege pedig az utcabál, tánc a flaszteron, jó zene, magasan röpködő hangulat. Na, ez megvolt tegnap este héttől a Bakáts téren!
Baranyi Krisztina köszöntőjében a színpadról – mely a trieszti plébános, Marco Biaggi temploma előtt állott – elsősorban a húsz év EU-ról szólt, hogy milyen előnyökkel is járt, illetve járhatott volna –, ha jelentős részét a „hazai tőkésosztály” számára el nem lopják – lásd még: „kihagyott lehetőség”, de ugye, ennek az országnak első királya óta a legfőbb törekvése a nyugati integráció volt, ami valamelyest sikerült, Közép-Európa lett itt, legalábbis a városokban. A NERsevik oligarchia persze menne vissza önérdekből az eurázsiai sztyeppére, de pont a tegnap esti majális is bizonyíték, hogy ez azért nehezebb ügy. Fellépett a Besh o droM és a Duckshell együttes, olyan vendégekkel, mint például Másik Összművész-, vagy Bujdosó Guitar Hero János. Párezer ember összegyűlt, jó arcok, változatosság. A trombitás kis Bujdosó (Áron) zenekara, a Duckshell újdonság számomra és jóleső meglepetés. Egyik haverom – jelentős fővárosi zenei klub üzemeltető (Gödör) – azt mondja, hogy úgy látja „ez a buli ma a buli a városban”.
Ami tuti.
Fiatalok – kedvencem a papa nyakában csápoló 3-4 éves kislány – és szépkorúak, magyarok és nem-magyarok: előbb-utóbb mindenkinek a lábába kerül a boogie. Egy lángososnál a legnagyobb a sor, természetesen kapható az elmúlt évtizedekben elmaradhatatlanná vált kürtőskalács is, cseh sört csapolnak és lehet kapni csevapot és pljeszkavicát. Jelentősen tudatmódosult embert nem látok, viszont a kulturált sörfogyasztás eredményeként arra gondolok, hogy ellenőrzöm a ferencvárosi képviselő-testület azon kifogását, hogy a Bakáts Bunker arra kapta a működési engedélyt, hogy működjön nyilvános illemhelyként is. Ehelyről üzenem a testületi tagoknak: ellenőriztem, Döme alpolgármester asszony igazított útba a kapualjban, működik. Hallelúja! Arra gondoltam, mennyivel volna szerencsésebb hely ez az ország, ha ez lenne az alaphangulat. Tiszta nyilvános vécé, jó zene, jó hangulat, apátiát és szkepszist űző boldogság, vidám ünnep. (Azt közszolgálati médiamunkásként nem helyeselhetem, hogy a téren nagy számban fellelhető Gyurákovics Andrea kampányposzterből néhányan letéptek, hogy azon pogózzanak, de, „ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”, ahogyan azt a nagy Sztálin, a Fidex-tábor titokban reciklált hőse is mondotta volt.)
Összefoglalva tehát: tökjó május 1-i majális és utcabál volt tegnap az EU-csatlakozás 20. évfordulójára, tisztára lehetett volna Berlin (Moritzplatz vagy Prenzlauer Berg – mondjuk) vagy Párizs (République vagy Bastille) vagy London (Notting Hill, Shoreditch, Camden Town – akár), és tökre bírtam, hogy nem csak a szokásos fingvak magyar valóság jött szembe, hanem valami olyan, ami kortárs hangulatú és nyugati. Noha a zene alapvetően világzene volt és dél-balkáni. A paradoxonok világa ez, ami persze nem újdonság.
– vba –
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
2024. október 9.
2024. október 9.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
6 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
https://kilenconline.hu/kultura/nem-roze-froccs-hollai-krisztina-kiallitasa-a-bakats-bunkerben/
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várjuk jelentkezésed szeptember 25. éjfélig.
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
https://kilenconline.hu/kultura/a-miatyank-nemcsak-egy-ima-fesztival-a-bakats-teri-templomban/
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
https://kilenconline.hu/kultura/a-miatyank-nemcsak-egy-ima-fesztival-a-bakats-teri-templomban/
Thomas Bernhard – Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
Thomas Bernhard – Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
https://kilenconline.hu/kultura/indulatmuveszet-a-trafoban/
6 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
Szabadtéri önkormányzati fogadóóra – Haller park
Szabadtéri önkormányzati fogadóóra – Haller park
Baranyi Krisztina polgármester, Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester, Reiner Roland alpolgármester
Waldsee 1944 – kiállítás a 2B Galériában
Waldsee 1944 – kiállítás a 2B Galériában
https://kilenconline.hu/kultura/waldsee-1944-oktober-7-en-nyilik-a-2b-galeria-kiallitasa/
9 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
Hernyóból pillangó – könyvbemutató a Tompa17-ben
Hernyóból pillangó – könyvbemutató a Tompa17-ben
Szeretettel üdvözöllek, kedves olvasó! Ha már eljutottál addig a pontig, hogy elolvasd ezt a bevezetőt, akkor tudd, hogy okkal találtál rá, mert minden okkal történik. Talán éppen keresőben vagy és…
6 esemény,
Lenhossék utcai Miyawaki erdőfenntartás
Lenhossék utcai Miyawaki erdőfenntartás
https://kilenconline.hu/kornyezetvedelem/rendbe-teszik-a-lenhossek-utcai-miyawaki-erdot/
4 esemény,
4 esemény,
4 esemény,
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
4 esemény,
Erdei történet – a Fabula Bábszínház zenés bábjátéka a Désiben
Erdei történet – a Fabula Bábszínház zenés bábjátéka a Désiben
A mese mindkét története az erdőben játszódik. Az előadás első felében két nyuszival ismerkedhetünk meg, akik Nyuszi kapitányhoz szeretnének hasonlítani, s mindent elkövetnek, hogy segítsenek a bajba jutott kislányon, aki…
4 esemény,
Ferencvárosi Pályaválasztási Börze – FMK
Ferencvárosi Pályaválasztási Börze – FMK
https://kilenconline.hu/info/palyavalasztasi-borze-az-fmk-ban/
5 esemény,
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
6 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
Kulturális csalétkünk, a pogácsa – happening a Ludwig Múzeumban
Kulturális csalétkünk, a pogácsa – happening a Ludwig Múzeumban
A múzeumi terekben a kiemelt események alkalmával (megnyitó, finisszázs, konferencia, borest) étkeztetés is folyik. A magyar múzeumi eseményeken a legnépszerűbb és legegyszerűbb kínált étel a pogácsa. Fajgerné Dudás Andrea képzőművész…
8 esemény,
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
RUSZT 2024 – Ráday Utcai Színházi Találkozó
4 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
2 esemény,
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
5 esemény,
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
A bérlethez tartozó előadások: Szept. 5. Cs, 20:00 – A la MAO – MAO plays Standards Opus Jazz Club Okt. 30. Sze, 20:00 – A la MAO – MAO plays…
4 esemény,
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
Das ist ein Unikum! – podcast a legrégebbi ferencvárosi családi vállalkozásról
A leghíresebb ferencvárosi cigányprímás
Aktuális
- Pályaválasztási börze az FMK-ban
- Rendbe teszik a Lenhossék utcai Miyawaki-erdőket
- Textilváros készül szombaton a Ludwig Múzeum családi délelőttjén
- 9tv: Informál-fogadóóra a Haller parkban
- „Bezzeg Ferencváros” – új negyedet építsünk, vagy rehabilitáljuk a régit?
- Első fokon elítélték a Ráday utcai református kollégium felgyújtóit
- Karácsony, Vitézy és a BKK is tiltakozik a HÉV-ek tervezett járatcsökkentése ellen
- Három jó válasz egy könyvet érhet – irodalmi kvízjáték újra
- Így köszönti a kerületieket Baranyi az új közgyűlés megalakulása után
- Áthelyezik a 179-es busz Közvágóhíd megállóját
- Olvasókört indít a kerületi Kutyapárt
- Jámbor újra benyújtja végrehajtási törvényt módosító javaslatát
- „Ma a fiatalok diktálják a tempót” – Nyerusay Viktória, a Mester Galéria és Közösségi Tér vezetője
- Megjelent a 9 magazin októberi száma
- Grenadír-demars; veszélyes bolhacirkusz a Városházán; a zsarnokábrázolás filmtörténeti példatárához; valamint az apró
- Online akadémia az orvostudomány legújabb eredményeiről
- Összeült az új kerületi képviselő-testület – képgaléria és videó
- Szabadtéri önkormányzati fogadóóra október 7-én
- Ma tartja alakuló ülését a ferencvárosi önkormányzat
- Folytatódik a Demencia Kávézó sorozata – az FMK-ban