Világpolitikai hübrisz vagy csak szerencsétlen egybeeséses baleset? Levonult-e az árvíz a Dunán? Van-e értelme az ún. „köztévén” vitatkozni? Mikorra csúszik október 3.?

Magyar csipogók közel-keleti hadműveletekben? Orbán a gáton? Elmaradó tévéviták? Csúszás a ferencvárosi testület alakuló ülésével?

Kérdés kérdés hátán. Kezdjük a háborúpárti kérdéssel, hiszen hazánk megint a világpolitika tengelyébe került, ha csak két napra is. A legtöbb magyar embernek a gázai, közel-keleti háború sokkal messzebb van, mint az ukrajnai. (Most, hogy a súlypont oroszországi célpontokra is áttevődött, ez már nem is feltétlenül igaz.) Izraelt több irányból fenyegeti veszély: ilyen a Hamasz Gázában, Irán és proxijai keletről és délről (a jemeni siíták), és ilyen északról, Libanonból a szintén siíta, szintén Irán-finanszírozott Hezbollah. Az elmúlt hetekben a Hezbollah támadásai miatt mintegy hatvanezer embernek kellett elhagynia otthonát Észak-Izraelben, és az izraeli kormány bejelentette, hogy ezeket az embereket szeretné visszatelepíteni. Aztán az elmúlt kedden eddig még a háborúzós világ egyetlen frontján sem látott esemény borzolta, így vagy úgy, a kedélyeket. A Hezbollah vezetése és harcosai jelentős részének pittyegett a csipogója, majd robbant is, 11 ember, köztük egy gyerek azonnal meghalt az összehangolt támadás eredményeképpen, mostanra már 37 a halálos áldozatok száma. Izraeli barátaim rögtön jelezték is: „ez az, amit a világ vár Izraeltől”. Azaz pontos, kiemelkedően szervezett, célzott és tech-savvy (digitálisan magas színvonalú), ha nem volna dőre a szó, akkor, mondhatni, szellemesen kigondolt és kivitelezett támadást „Gideon kardja”, azaz az izraeli felderítés, hírszerzés és csapásmérés részéről. Ilyen volt korábban Eichmann elfogása Buenos Airesben, ilyen volt Eli Cohen életének regénye – aki Moszad-ügynökként majdnem szír hadügyminiszter lett –, ilyen volt Anvar Szadat egyiptomi elnök „szintén zenész” veje, a palesztin Fekete Szeptember müncheni merénylőinek levadászása, az entebbei (Uganda) túszszabadítás, és mostanában ilyen volt például a Hamasz-vezér, Iszmáíl Hanije teheráni „kiiktatása”. (Ami nem ilyen, az a majd egy éve tartó gázai háború – Izrael háborúi 1948-tól mindezideáig rövid háborúk voltak, gyors győzelemmel. Igaz, a palesztin tüntetés, zavargás, terrorizmus – intifáda –, mondhatni: állandó.) 

Komplikált és ellentmondásos a közel-keleti hadihelyzet, nyilván nem egy hírcsokorban lehet megvilágítani. Az északi fronton Izraelt régóta éri folyamatos támadás Dél-Libanonból. Az iráni proxi, a Hezbollah egy eset nyomán idén februárban leszokott az okostelefonos kommunikációról, hiszen ezt az eszközt könnyű bemérni, háromszögelés után a telefon hordozója könnyen levadászható célpont, ezért is tértek át a terrorszervezet vezetői és legénysége a digitális kőkorszak eszközéhez, a primitív csipogóhoz (személyi hívó vagy pager), amelyen üzenet érkezik, aztán a gengszter nyilvános telefonfülkéhez vagy más infókommunikációs eszközhöz fárad, és ott folytat megbeszélést. Tajvani cég felségjelzése volt a csipogón, de a cég rögtön azzal jött, hogy magyarországi partner gyártotta, egy BAC nevű cég, amely konkrét termelőmunkát az újabb információk szerint nem végez. Fedőcég, shell company, bejegyzett, de eldobható gazdasági entitás – ezek létezését a számlagyárak országában nem szükséges ecsetelni –, tehát egy magyar (valamint bolgár) cég volt, amelyek eladták a Hezbollahnak a csipogókat, amelyekbe nagy valószínűséggel izraeli aktorok néhány gramm nagy hatású robbanóanyagot csempésztek, így egy adott jelre (hívásra) működésbe léptek és robbantak. Naszrallah sejket, a Hezbollah vezetőjét nem érte bántódás, de a terrororganizáció vezényleti láncában fizikai és főleg mentális kár keletkezett. „Sehol nem vagy biztonságban, arab terrorista!” – ez az esemény üzenete, és ezt a játékot a legnagyobb fiúk, a legpotensebb titkosszolgálatok játsszák. Az itteni játékhoz kell a pouvoir. Erő, pénz, szervezettség, tapasztalat. Na most, az kérdés, hogy hihetünk-e a NER legprominensebb Soros-ösztöndíjasának, Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivőnek, hogy „no relation, itt egy magánvállalatról van szó”, és nem valamiféle olyan NERsevik hübriszről, amely komoly világpolitikai szereplőnek akarja láttatni a magyar közhatalmat, annak titkos-manipulációs ágazatát is. Egy ilyen információ, mint egy adott ország cégének bármilyen részvétele egy ilyen súlyú ügyben mindenhol a világon komoly politikai vizsgálat azonnali tárgya, ám a magyar országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát nyolc nappal későbbre, csak most szerdára sikerült összehívni más fontos elfoglaltság miatt. Amitől felötlik a csehszlovák újhullám egy kései remeke, Jiří Menzel Az én kis falum c. filmje és a kisgazda kormánytagok szereplése az 1998–2002-es „Orbán–Torgyán kofferkormány” (Kuncze Gábor szava) idején. Csak részben tartozik ide tematikusan az a múlt heti hír, hogy a Lánczi „Péter Gábor” Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal önálló felderítő-kutató intézményt kreált, aminek az élére még a múlt rendszer BM III/III-as alosztályánál kezdő szakembert sikerült találni, amiben egyébként Tasnádi László újdonat működése után persze semmi említésre méltó nincsen, hacsak azt a szekunder szégyent nem számítjuk, hogy az embernek elsőre egy elég régi és elég közhelyes Bródy János-sor jut eszébe, miszerint „ezek ugyanazok”.

Az árvíz nagy baj, a klímaváltozás mutogatja a foga fehérjét. Közép-Európát alaposan megsújtotta, Csehországban, Alsó-Ausztriában, Szlovákiában komoly pusztítást végzett, halálesetek is voltak. Mi rákészülhettünk, komoly politikusi homlokráncolások és divatbemutató kíséri az ár levonulását. „Vágjuk a centit” – mondja a miniszterelnök a katonaviselt vidéki lakosság összekacsintására számítva. Kinek volt drágább a gumicsizmája? Gucci-e az utóbbi időben fókuszba került, lárvára sminkelt kormányszóvivő asszony lapátja az Audi hátsó ülésén, ahol nemzeti egységről szónokol, tényleg önkéntes-e Lévai Anikó miniszterelnökné a Telex kamerája elől menekülve, tényleg a Decathlonból öltözik-e Magyar Péter, áll-e úgy Gyurcsány Ferencen a mezőzöld dél-atlanti viharkabát, mint tehénen a gatya? Jófejség-e Pintér Sándortól 60 000 HUF-ot adni pálinkára a gönyűi gátvédőknek, nem reguláris állami feladat-e az árvízvédelem, csakúgy, mint a közoktatás, az egészségügy, az államvasutak ügye, télvíz idején a hókotrás és még néhány feladat? Amúgy piknik lett a pesti alsórakparton a térdig vízben tocsogás, pákászok éledtek a Dunán – bár az klasszikusan tiszai, ártéri hippi életforma volt, még a folyószabályozás előttről –, el is gondolkodtam, hogy nézhet ki most kedvenc dunai helyem, a Varánka-sziget, a „halászlépápa” Felső Barnabás lakhelye a megemelkedett vízszint idején, és ünneplem, hogy van törődés a gemenci vadállomány védelmében. 

Sok mindenre lehet hivatkozni az árvíz miatt, például halasztódott az EU soros elnökségét ellátó Magyarország vezérférfiának beszéde az Európa Parlamentben, de Roberta Metsola parlamenti elnök készen állt a halasztásra, úgyhogy a hírek szerint október 7-én, Putyin szülcsinapcsiján vitatkozhat majd Magyar Péter Orbán Viktorral Strassbourgban. Juhé! Kérdés: virággal, tortával vagy konnektivista miegyébbel köszönti a magyar kedves vezető az orosz uzurpátort? Orbán Balázs kormányzati politruk „köztelevíziós” – így csúfolják a nézetlen Kunigunda utcai propagandagyárat a gyár munkásai és fenntartói – vitára hívta ki Magyar Pétert, akinek pártja a közvéleménykutatók szerint statisztikai hibahatáron belülre közelítette meg a kormányzati monolitot. A januárban még teljességgel ismeretlen mai pártvezető elutasította az invitációt, amire O. Balázs politruk (jelentése: politikai tiszt a szovjet hadseregben) angolnamozgással és csúszékonysággal vádolta meg a Tisza egyszemélyét. Magyar közölte, félreértették, ő ugyan Orbánnal, de nem a politrukkal, hanem a vezénylő generalisszimusszal kíván vitázni a nemzet kérdéseiről. A vezénylő generalisszimusz erre viszont azt nyilatkozta, hogy majd „bizonyára lesznek választások” – elég fenyegetően hangzó megfogalmazás –, és akkor esedékes valamilyen nyilvános vita. Mindent a maga helyén, mindent a maga idejében. A választások tervezett idején, 2026-ban lesz épp húsz éve, hogy a választások tervezett helyén, Magyarországon, miniszterelnök-jelölti vitát láthatott a magyar köz. 

Október 3-ra volt kitűzve az első, az új testület alakuló ülése Ferencvárosban, de a vitaanyagok elkészítéséhez és az olvasási idő ráhagyása miatt október közepére szerette volna a városvezetés az első ülést tolni. Ám az utolsó régi testületin, szeptember 12-én a régi testület nem fogadta el a Feszgyi igazgatóját, ami miatt törvénytelenné vált így a működés, a százhetven dolgozó nem tudja időben megkapni a fizetését, előre kellett mégis hozni az alakuló ülést. Csütörtökről péntekre. Vagy szombatra. Legkésőbb hétfőre. Vagy mikorra?

– vba –