„A világ legjobb filmje” a Cirko-Gejzírben

Egy átlagos háziasszony hétköznapi életének dokumentálásával szemben mindig előnyt élvezett egy autós üldözés vagy egy szenvedélyes csók a filmek világában, ennek ellenére a Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című dokumentarista alkotást a világ legjobb filmjének választották 2022-ben. Most pedig mi is megnézhetjük.

A Brit Filmintézet (BFI) 1952-től kezdve tízévente megszavaztatja a nemzetközi filmkritikus közösséggel a filmtörténet száz legjobb játékfilmjét, amelyet a saját szaklapjában, a mai napig mértékadó Sight & Soundban publikál. 1952-ben a Biciklitolvajok (1948) győzedelmeskedett, utána viszont ötven évig nem lehetett letaszítani a BFI-kánon trónjáról Orson Welles Aranypolgárát (1941). 2012-ben Hitchcock Szédülése (1958) vitte a prímet, és ekkor került fel először a listára a recenzió tárgyát képező Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (1975; magyar mozipremier: szeptember 5, 11-éig még többször látható a Cirko-Gejzirben.), a belga rendezőnő, Chantal Akerman 200 perces, monumentális játékidejű, ugyanakkor eszköztárában ultraminimalista műve egy középosztálybeli háziasszony három hétköznapjáról – érdemes megemlíteni, hogy ekkor még megosztva szerepelt a 36. helyen Tarr Béla Sátántangója (1994) és Fritz Lang Metropolisa (1927) mellett. Ezek után még a veterán ítészek is megrökönyödve fogadták a hírt, hogy a legutóbbi, 2022-es szavazáson Akerman feminista filmje hirtelen az első helyre katapultált. Vajon mi lehet emögött? A megkérdezettek felduzzasztott száma (több mint 1600 szavazó) vagy a korszellem változása (woke-ság, női hősök/perspektívák térnyerése)? Valószínűleg mindkettő, de akárhogy is, vétózhatatlanul figyelemre méltó mű a Jeanne Dielman, és a filmínyencek számára kiváltképp örömteli, hogy közel ötven évvel a cannes-i világpremierje után nálunk is látható gyöngyvásznon.

Akerman (1950–2015) jelentékeny leszbikus punk volt, 18 évesen forgatta le az első rövidfilmjét, talált nyersanyagból készítette el a debütáló nagyjátékfilmjét (Én, te, ő és ő; 1974), és 25 éves volt, amikor kizárólag női stábtagok közreműködésével létrehozta élete fő művét, a Jeanne Dielmant, amelynek kritikai sikerét a későbbiekben már soha nem tudta megismételni.

Akerman kísérleti filmesként indult New Yorkban, a legendás Jonas Mekas cimborája volt. Ez a szabályokra fittyet hányó, radikális szemlélet érvényesül itt is: dramaturgiai sűrítés nélkül, valós időben, vágás nélkül, statikus, hosszú beállításokban beszéli el a tinédzser fiát egyedül nevelő címszereplő (Delphine Seyrig remekbe szabott alakításában) szigorú napirendjét az ébredéstől és a kávédarálástól kezdve a főzésen és a bevásárláson át a délutáni kuncsaftok (Dielman titokban prostituált) kiszolgálásáig és a fiával közös vacsorákig. Akerman azt szereti, ha a néző felfigyel az idő múlására, hiszen mindent valós időben mutat: pontosan ennyi ideig tart a kávéfőzés, a beágyazás és a krumplihámozás is a való életben. „Slow cinema” (lassú mozi) – így nevezik ezt mostanság művészfilmes körökben. A belga rendezőnő újítása, hogy teljes műve olyan képeket mutat meg, amelyek 1975-ig, sőt, a mai napig jószerivel láthatatlanok maradtak: „egy autós üldözés vagy egy szenvedélyes csók mindig is előnyt élvezett a mozgókép történetének hierarchiájában egy átlagos háziasszony hétköznapi életének dokumentálásához képest” – mondja Akerman, és ebbe nehéz lenne belekötni. De akkor mégis mi ebben a pláne? – kérdezhetjük joggal. Hát éppen azok a kis különbségek, amelyek a második napon kizökkentik Jeanne-t a ritualizált, mechanikus rutinból: elfelejti felkapcsolni a villanyt, nem teszi rá a fedelet a pénzgyűjtő porcelánedényre, túlfőzi a krumplit, elejti a cipőpucoló kefét – vajon mi történt aznap a hálószobában? Csak találgatni tudunk, mert Akerman markáns kihagyásokkal dolgozik. Tekintsük bár érdekfeszítő karaktertanulmánynak vagy a filmes tér és idő kísérleti jellegű, hipnotikus erejű dolgozatának, a Jeanne Dielman (újra)felfedezésre érdemes gyöngyszem akkor is, ha esetleg jobb filmnek tartjuk a Biciklitolvajokat, az Aranypolgárt vagy a Szédülést.