Amióta a Wright testvérek feltalálták a motoros repülést, Stephenson a gőzmozdonyt és Mercedes-Benz az Otto-motort, rengetegen tiltakoznak a technika robbanásszerű fejlődése miatt. És bár én személy szerint a hatvanas években még bőszen kijártam Ferihegyre a napi két Caravelle megbámulása céljából, valójában magam is képes vagyok együttérezni a Mester utcai háziasszonyokkal, ha össze-összerezzennek, amikor egy-egy teherszállító Jumbo eldübörög az ötödik emeleti ruhaszárító-madzagok felett.
Különösen, ha ez a furcsa és erős zajhatás két-három percenként is megismétlődhet. Így hát nem is lepődtem meg különösebben, amikor tudomásomra jutott, hogy a repteret övező családi házas övezeten túl is népes tiltakozó csoportok alakultak, amelyek a felettük elhaladó légiforgalom zaj- és környezetvédelmi szempontból káros hatása ellen tiltakoznak.
Eredetileg csak három kerület, Budafok, Kelenföld és Vörös Csepel önkormányzati vezetői támogatták őket, de most, úgy tűnik, megmozdulni készül a ferencvárosi önkormányzat is, hogy csatlakozzon a petícióhoz, amely, ha nem is a föld alá, de más, egyelőre szerencsésebb kerületek fölé száműzné a város feletti légiforgalom egy részét.
Amikor afféle megfontolt, már sokat látott-hallott Egon Erwin Kischként magam is a probléma felgöngyölítése irányába indultam, első nyomként egy különös Facebook-csoport nyomába eredtem, amely – állítólag némileg tompított formában – a tiltakozók hangját lenne hivatott összegyűjteni és felerősíteni, de persze van ott minden chemtrailhívőktől vírustagadókig, már ahogyan ez lenni szokott. Azután nagy nehezen megkaptam egy kedves ferencvárosi aktivista nevét is, bár ő többszöri sürgetésemre sem reagált, és egy virágos fotónál egyebet a profilján sem találtam.
Az egyetlen ember, aki megérteni látszott a sajtó negyedik hatalmi ág és omnipotens propagandista szerepének jelentőségét, Miskei Gábor volt, aki nem kerületünk lakója ugyan, de teljes mértékben képben van a tiltakozók szándékait, érveit és taktikáját illetően, s erről az alábbiak szerint hajlandó volt tájékoztatni engem és rajtam keresztül a ferencvárosi publikum legfelvilágosultabb rétegét, vagyis olvasóinkat is.
Ő azon kevesek közé tartozik, akik elfogadják, hogy a levegőnél nehezebb közlekedési eszközöknek is jogukban áll turistákat, üzletembereket és családlátogatókat szállítani egyik helyről a másikra, esetenként a főváros bizonyos kerületei felett is, ha már egyszer a repülőteret körbenőtték a házak, hasonlóan a világ többi tájaihoz: Londonhoz, New Yorkhoz és Kuala Lumpurhoz. Csak azt nehezményezik több mint ezerhatszáz társukkal együtt, hogy bizonyos meteorológiai és csillagászati együttállások esetén ezt miért pont a mi kerületeink fölött teszik, amikor ilyen közigazgatási egységből éppen huszonhárom létezik Budapesten. Vagyis őszerintük nem más ez, mint diszkrimináció, kitolás mivelünk, amikor szerencsésebb és lobbierőben izmosabb kerületekben, a Rózsadombon, a Farkasréten, a Szabadság-hegyen és az Újlipótvárosban az ott lakók zavartalan csendben szagolgathatják a virágaikat, és különösebb erőfeszítés nélkül juthatnak természetes, vagyis nem palackozott oxigénhez.
Ezért nem is nagyon bíznak a különféle decibelalapú pereskedések sikerében, viszont a diszkrimináció elleni törvények mentén esélyesnek látják győzni még ebben az évszázadban, akárha úgy is, hogy egészen Strasbourgig mennek, ha kell, akár repülővel is.
Elektromos levelezésemben ezek után megjelentek az érdekeltek beadványai és az erre adott arrogáns, semmitmondó kormányzati válaszok, de folyt. köv., meglátjuk, mire szolgálnak a törvények. Vagy hogy mire nem.
Tardos János
Fotók: Déri Miklós
(Megjelent a 9 magazin 2023. júniusi számában)
