Horthyliget, az elfelejtett internálótábor: holokauszt-emlékmű a Boráros téren

Ha a kedves olvasó életében nem hallotta a Horthyliget nevet, akkor ne magában keresse a hibát, hanem a sajátos magyar emlékezetkultúrában, pontosabban emlékezetkulturálatlanságban.

A 1944-ben felállított horthyligeti gyűjtő- és internálótábor Budapesten, a Csepel-szigeten, a Weiss Manfréd-művek egyik lebombázott gyártelepén működött, ahol elsősorban újságírókat és a budapesti kulturális élet szereplőit tartották fogva. Olyan lapok vezető munkatársait internálták ide, amelyek ma is léteznek: Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, sőt, még az MTI-től is került ide áldozat. Rajtuk kívül neves jogászok és cégvezetők raboskodtak itt, sőt színészek is (többek közt Bondy István, a Vígszínház művésze), akiknek egyetlen bűnük zsidó származásuk volt.

Hogy mi köze ennek Ferencvároshoz, közelebbről a Boráros térhez, ahol az emlékjelet felállítják? A mai rabbiképző intézetből (amely akkor ideiglenes toloncházként működött) a Ferenc körúton és a Boráros téren át vitték teherautókkal a deportáltakat a Csepel-szigetre, a mai Szigethalom határában lévő táborba, amely a második világháború után feledésbe merült.

Az emlékjel felállításának ötlete a 9 magazin külsős munkatársától, Kácsor Zsolt írótól származik, aki úgy érezte: az egykori újságíró-kollégák megérdemelnék, hogy az utókor megemlékezzen róluk, különösen abban az emlékezeti vákuumban, amelybe a horthyligeti tábor került. Ami érthetetlen, hiszen 1944 tavaszától 1944 késő nyaráig, amíg a tábor működött, összesen hétszáz nőt és férfit deportáltak ide, akik közül mintegy kétszáz embert innen hurcoltak haláltáborokba.

Kácsor Zsolt 2020-ban kereste meg dr. Schiffer János volt főpolgármester-helyettest, a NÜB Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete elnökét, hogy segítséget és támogatást kérjen tőle a tervezett emlékmű megvalósításához. Schiffer János az elmúlt években anyagi támogatókat keresett, szakértőkkel és művészekkel konzultált, eredményesen átverekedte magát a bürokrácia akadályain. Végül a ferencvárosi önkormányzat és Budapest főváros támogató hozzáállásának eredményeként az emlékjel 2024 márciusának végén (éppen a 80. évfordulón) a tervek szerint már állni fog a Boráros téren.

A fővárosi önkormányzat a decemberi közgyűlésén fogadott el (ellenszavazat és tartózkodás nélkül) határozati javaslatot arról, hogy egyrészt hozzájárul az emlékjel felállításához, másrészt anyagiakkal is támogatja a projektet. A határozati javaslatot a képviselők Ferencváros önkormányzatának településképi vélem énye és tervtanácsi engedélye, valamint a Budapest Galéria szakértői állásfoglalása alapján fogadták el, és egyetértett a helyszínnel az MTA Történettudományi Intézete is. A közgyűlés kötelezettséget vállalt arra, hogy az emlékmű környezetének rendezésére 3,7 millió forintot, a megvalósításához pedig 7,9 millió forintot biztosít a 2024-es költségvetésében.

A NÜB Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete felkérésére a mintegy 2,5 méter magas emlékjelet Varga Tamás készítette el. Koncepciója szerint két fémlapra (amelyek a két mózesi kőtáblát idézik) gyermekírással vannak fölvésve a nevek, hogy a nézőkben megfogalmazódjék a kérdés: ezeket az embereket gyermekkorukban miért tanították meg szépen írni, ha a vészkorszakban éppen amiatt deportálták őket, mert jól írtak?

AZ EMLÉKMŰ SZÖVEGE

1944-ben erre vezetett az útja azoknak az áldozatoknak, akiket zsidó származásuk miatt a Csepel-szigeten lévő horthyligeti internáló- és gyűjtőtáborba hurcoltak. Horthyligeten több mint hétszáz embert tartottak fogva ártatlanul, közülük innen mintegy kétszáz áldozatot náci haláltáborokba deportáltak, és meggyilkoltak.

Képünkön a szobor látványterve.