Megválasztott egyéni képviselők: Medgyaszai Csaba

A tizenkét egyéni választókerület mindegyikében a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjei győztek a június 9-i választáson, közülük tizenegyen először képviselők. Őket mutatja be a Kilenconline sorozata. 

Medgyaszai Csaba (57)
12. egyéni választókerület
Kulcs Egyesület

Több mint három százalékkal utasította maga mögé fideszes ellenfelét, a körzet eddigi egyéni képviselője pedig a negyedik lett a József Attila-lakótelep Ecseri úti ficakja környékén.

Autószerelő javítóintézetbe (szakközépbe) járt, majd katona volt, utána estin leérettségizett. Autót nem szerel, de huszonhat éve köztisztviselő, közelebbről a 15. kerületi önkormányzat adóügyi osztályán, és esze ágában sincs ott felmondani, képviselő majd a szabadidejében lesz, a köztestületi ülések idén szabadságot vesz ki.

Nem tagja semmilyen pártnak, a Kulcs Egyesület nevében indult a választáson. Mi köti a kerülethez, ha egyszer másutt dolgozik és Budán lakik? – szegeztem neki a kérdést. Már 2019-ben is Baranyi Krisztinának kampányolt, idén a József Attilán is részben, szóval ez amolyan személyes kapcsolat. Saját kampányában személyesen beszélt több száz választóval, sportszerű és korrekt küzdelem folyt, botránytalanul.

Már búcsúzni akarok, de ő még két dolgot le akar szögezni, ami a következő három. Egy: mindenképp megszavazzák és megkezdik az Ecseri úti metrófelszín felújítását, kerüljön kétmilliárdba, de akkor is. Kettő: aki most bekerült a képviselő-testületbe, pártszíneit el kell felejtenie, és csak a kerületért szabad dolgoznia. Három: ő mindig a választóit meghallgatva fogja támogatni azokat a terveket, intézkedéseket, amelyekről kompromisszumra, konszenzusra jutnak. Nem felülről akar diktálni, hanem lentről akarja szállítani a választói, a lakók véleményét, akaratát. Erre mondta, hogy mindenképp írjam le: szívügye az érdekegyeztetés.

(Elődje Jancsó Andrea, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág