Ponyva, csajok satöbbi

A női testépítés és az új-mexikói alvilág keretezi Rose Glass csúcsra járatott leszbikus románcát, amelynek július 18-án lesz a magyar premierje.

Midnight movie, avagy éjféli mozi – ezt a 70-es évekbeli, amerikai ellenkulturális jelenséget juttatta eszembe az ifjú és szerfelett tehetséges brit filmrendezőnő, Rose Glass második egészestés munkája, a Kivérző szerelem (Love Lies Bleeding, 2024). Elrajzolt, egy-egy jellegzetességre lecsupaszított szereplők, bőséggel mért szex és erőszak, tabusértés minden elképzelhető értelemben és camp esztétika. Noha a midnight movie közösségi mozirítusai (lásd Rocky Horror Picture Show) lecsengtek a 70-es évek végére New Yorkban, az éjszakai műsorsáv jelenléte és a csekély költségvetést kreatív csavarokkal és sokkoló jelenetekkel ellensúlyozó ars poetica a mai napig élő tradíció mind bizonyos renegát alkotóknál, mind pedig a nemzetközi filmfesztiválokon (lásd a torontói vagy a sundance-i szemle vonatkozó szekcióját).

Rose Glass, akárcsak Tarantino, nagyon érzi ezt a világot, noha első filmjéből (Saint Maud, 2019) ez még nem volt nyilvánvaló. A Saint Maud megváltásra áhítozó, magányos főszereplőnőjének vallási fanatizmusa a zárlatot leszámítva csupán letompítva jelenik meg. Az új művel azonban nem ez a helyzet: egy isten háta mögötti, leharcolt új-mexikói kisváros konditermi menedzsereként vegetáló, leszbikus Lou (Kristen Stewart) azonnal lángra lobban, amikor feltűnik a színen Jackie (Katy O’Brian), a testépítőnő. Túlfűtött erotikájú szerelmi kapcsolatukat előbb Lou nővérének lópokróc modorú, asszonyverő férje (Dave Franco), majd az alvilággal szoros kapcsolatot ápoló, rovarfanatikus édesapja (Ed Harris) bonyolítja meg komoly mértékben. Vallásos hit helyett a szerelem villantja fel tehát a megváltás lehetőségét a főhősnő számára, de egy váratlan gyilkosság az eddig elhallgatott múlt pokolbéli bugyraiba is bepillantást enged. A viharos-intenzív románc e ponton találkozik a bűnügyi szállal, ekkor viszont még nem sejthetjük, hogy a Las Vegas-i testépítőnő-versenyre készülő Jackie esetében az anabolikus szteroid túlzásba vitt használata nem csak a testében fog változásokat előidézni.

Glass példás tempóval és stílusérzékkel, a 80-as évek amerikai zenéi (és Clint Mansell tételei) segedelmével idéz meg egy korszakot, amelyben két fiatal nő igyekszik kitörni a sorsrontó családi mintázatok béklyójából. Mélyfúrást persze ne várjunk egy éjféli mozitól, karakterskiccekről van szó a megszállottság különböző formáiban: szerelmi extázis, mindent elsöprő bizonyítási vágy, társfüggőség és a múlt eltussolása bármi áron. A tétek emelkedésével, amikor már nehéz a túlzásokat fokozni, a Kivérző szerelem átcsúszik a szürrealitás birodalmába, jelezve, hogy ha eddig valaki komolyan vette volna az egészet, mostantól inkább ne tegye. Ed Harris lubickol a hülye hajú pszichopata fater egyáltalán nem mellékes mellékszerepében, Katy O’Brian újonchoz képest meglepően jól teljesít, de kár lenne tagadni, hogy ez Kristen Stewart mozija, akit a Spencer (2021) óta érdemes komolyan venni: itt például pompázatosan hozza az idő előtt kiégett, traumatizált múltú „élőhalottat”, akibe legfeljebb egy kockás hasú, kigyúrt Aphrodité tud életet lehelni.

Rose Glass a Saint Maud után ismét bizonyított, érdemes lesz figyelemmel kísérni a pályafutását, elvégre olyan tökös, vad és szórakoztató filmet csinált, amelyre Quentin Tarantino is elismerően csettintene.

Teszár Dávid

(Megjelent a 9 magazin 2024. júliusi számában.)