Az utca ékessége: a Gregersen-ház – Lónyay u. 29.

Gönczi Ambrus helytörténész egyik legkedvesebb ferencvárosi épülete a Lónyay utca 29. alatt található Gregersen-ház, amely az építtetőjéről, Gregersen Gudbrand norvég építési vállalkozóról kapta a nevét. Az említett úr 23 évesen, 1847-ben érkezett Magyarországra, s lám, e gyönyörű neoreneszánsz palota révén örökre itt hagyta nálunk a kézjegyét.

„Számomra azért különösen fontos ez a ház, mert életem első kiállítását Gregersenről rendezhettem, az előkészítés során pedig megismerkedhettem a leszármazottaival, akik szeretettel és nagy gonddal őrizték meg Gudbrand munkásságának emlékeit, személyes tárgyait és nagyon sok érdekes történetet” – indokolta meg Gönczi Ambrus, hogy miért éppen ezt az épületet nevezte meg személyes ferencvárosi kedvenceként.

Mielőtt közelebbről szemügyre vennénk e szépséges palotát, engedjenek meg nekem is egy személyes megjegyzést: számomra az egész Lónyay utca roppant kedves, merthogy gyerekkoromban többször jártam ebben az utcában apai dédapám öccsénél, aki itt élt a feleségével; szóval egri fiúként nekem ez az utca jelentette magát Budapestet. Arról nem is beszélve, hogy az 1910-es években pár évig a Lónyay utcában működött a Nyugat szerkesztősége, a magyar irodalom számomra szent csarnoka.

De vissza a házhoz és annak építtetőjéhez!

Gönczi Ambrustól megtudtam, hogy Gregersen Gudbrand (1824–1910) mindössze 23 évesen már minden adottsággal – szakképzettséggel, megtakarított pénzzel, ambícióval és szorgalommal – rendelkezett ahhoz, hogy új hazájában új életet és egzisztenciát teremtsen. A hazai vasúthálózat kiépítésében vállalt szerepe – mai szóval úgy mondanánk, „alvállalkozóként” vett részt a beruházásokban – tette roppant gazdaggá, s ami a fő: közben nem esett folt a becsületén. Azaz a sikkasztással és más pénzügyi visszaélésekkel járó beruházások visszásságai őt nem érintették, pedig benne volt a Déli, a Nyugati, a Keleti pályaudvar és más fővárosi középületek megépítésében is.

A Gregersen Gudbrand és családja számára emelt palota 1872 és 1875 között épült Bergh Károly tervei alapján. A neoreneszánsz stílusú, kétszintes épület falait gazdag gipszelemekkel díszítették, a belső kiképzéshez felhasznált vörösfenyőt Gregersen Norvégiából hozatta.

A ház magas lábazatában rácsos pinceablakok sorakoznak, középen nyílik a mély fülkében álló, szalagkeretes, kétszárnyú, kazettás kialakítású, fából készült kapu, amelyet felfelé szélesedő, fölül női büsztökből álló falpillérek kereteznek. Az emelet közepén húzódik egy levéldíszes gyámpilléreken álló, bábos korlátos erkély, az erkélyajtót füzérdíszes fejezetű, jón pilaszterek díszítik.

A földszinten a főbejárattól jobbra és balra két-két szoba helyezkedett el, amelyek a díszes lépcsőházból nyíltak. A szobák mögött bal felől kialakítottak egy nagyobb fogadószobát, amögött pedig egy konyhát, innen volt a bejárás a mai Kinizsi utcai szárnyépületben lévő egykori gyerekszobába és a hálószobába. A lépcsőházból jobbra nyíló szárnyépületben volt egy előszoba, egy vízöblítéses WC (amely abban a korban igazi újdonság volt Pesten), egy fürdőszoba, továbbá még egy gyerek- és hálószoba. A hátsó földszinti szobákban eredetileg a lánygyerekek és nevelőnőik laktak, a Lónyay utcára néző szobákban pedig az idősebb fiúk. Az emeleten – a Lónyay utcai fronton, a mai Kinizsi utcai sarkon – a legszélső szoba Gregersen Gudbrand és felesége hálószobája volt, mellette egy fürdőszobával és egy gyerekszobával (amiből egyébként még további három volt az emeleten).

A Lónyay utcára nyílt az emeleti nagyszalon, az épület legékesebb helyisége, amelynek mennyezetét Lotz Károly angyalokat, kerubokokat, növényi ornamentikákat ábrázoló freskói díszítették. Itt rendezték a családi ünnepeket és a fogadásokat, s innen nyílt franciaajtó a már említett díszes erkélyre. Míg a Magyar Királyi Zálogház (később BÁV) hatalmas épülete 1903-ban el nem készült, valószínűleg a pesti panorámában gyönyörködhettek a vendégek. A nagyszalonból nyílt az ugyancsak díszes ebédlő, amelyet norvégiai vörösfenyőből készült berakásos burkolat díszített (a földszinti konyhából ide étellift szállította a fogásokat). A nagyszalonból nyílt egy kisszalon is, s ezen a fronton kapott helyet egy faberakásokkal és Lotz-freskóval díszített vendégszoba.

Hogy pontos képet kapjunk az arányokról: a palotában összesen harminchárom helyiség volt, ebből három WC, két fürdőszoba, két ebédlő, két személyzeti szoba és külön szobák a gyerekek nevelőinek.

A háztulajdonosnak nem sokat kellett gyalogolnia, amikor munkába ment, ugyanis éppen a palota mellett állt a Gregersen-cég irodaépülete, mögötte a gyárteleppel, ahol egy-egy műszakban több száz munkás dolgozott, hiszen működött itt fűrészgyár, asztalosműhely, parkettaraktár, lakatosműhely és faraktár. Nem csoda, hogy a telepen saját tűzőrség állt szolgálatban éjjel-nappal.

A ház 1949-es államosítása után állami vállalatokat költöztettek ide, voltak itt irodák, raktárak, sőt bérlakások is. A rendszerváltozás után a Gregersen-ház önkormányzati tulajdonba került, majd 2002-ben egy építésziroda megvásárolta és felújította. Ma is több cég működik itt, s ha benéznek a kapumélyedésbe, akkor a jobb oldalon magával Gregersen Gudbrand úrral is találkozhatnak – igaz, ő már csak impozáns szoborfejként tekint le ránk a magasból.

Kácsor Zsolt
A cikk megírásában nyújtott segítségéért és az archív fotóért köszönet Gönczi Ambrusnak.

(Megjelent a 9 magazin 2022. december–januári számában.)