Ilyen volt az Emlékezés Menete a roma holokauszt emléknapján – képgaléria és a 9tv videója

2024. augusztus 3. Közügy

Nem kísérte sajtófigyelem a roma civilek szervezte menetet, amely augusztus 2-án a Teleki térről indulva a Mátyás téren és a Corvin közön keresztül a roma holokauszt, a porajmos Nehru parti emlékművéhez vonult, ahol közös megemlékezéssel tisztelegtek a nyolcvan évvel ezelőtt legyilkolt ártatlan áldozatok emléke előtt. A megemlékezésen részt vett Karácsony Gergely főpolgármester, Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere és Pikó András, Józsefváros polgármestere is. A menettel tartott az 1944-es deportálásokat felidéző Zajkeltő vagon.

„Amikor azokra az emberekre emlékezünk, akiket nyolcvan évvel ezelőtt meggyilkoltak Auschwitzban, akkor – bár fontos, hogy ne veszítsük el a mértéket és ne relativizáljuk a nyolcvan évvel ezelőtt elkövetett bűnöket –, gondoljunk bele abba is: mennyi bűnt követtünk el még a magyarországi és nem magyarországi romákkal szemben az elmúlt nyolcvan évben is” – mondta beszédében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának becsült adatai szerint 285 650 romát gyilkoltak meg a holokauszt során – más becslések szerint ez a szám a félmilliót is eléri –, közülük legalább ötezren voltak magyar cigányok. Augusztus 2-át a Cigány Világszövetség 1972-ben nyilvánította a roma holokauszt emléknapjává, amit 2015-ben az Európai Parlament is elfogadott. Budapesten 2006-ban a Nehru parkban állították fel az emlékművet, Szabó Tamás szobrász és Maurer Klimes Ákos ipari formatervező munkáját, mert 1944-ben ezen a területen át vitték a csepeli, erzsébeti, lőrinci romákat a táborokba.

„Több százezer zsidó és roma származású honfitársunkat gyilkolták le tudatosan, a megsemmisítés szándékával, a magyar állam és hatóságainak aktív közreműködésével. Ezért a legkevesebb, amit a magyar hatóságnak meg kellene tennie, hogy fejet hajt az áldozatok emléke előtt és elismeri elődei felelősségét” – jelentette ki beszédében Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere. „A nyolcvan évvel ezelőtti népirtásra való emlékezés abban segít, hogy ha már a gyalázat megtörtént, akkor legalább az utókor tisztességesen nézzen szembe vele. Különösen sok feladatunk lenne a cigány holokauszt kapcsán” – mondta az alpolgármester.

(Cikkünk a videó után folytatódik.)

Az Emlékezés Menetével tartott az 1944-es deportálásokat felidéző Zajkeltő vagon, Böröcz András alkotása. „A műalkotás hangjaiban megidézi a zakatoló vonatokat és az összezárt emberek lábának dobogását, emlékezve a holokauszt áldozataira és figyelmeztetve a kisebbségek megaláztatására” – írta a menetet szervező roma civilek közleménye. A Zajkeltő vagon először februárban vonult végig a Ráday utcai 2B Galériától a CEU Nádor utcai épületéig, a Nyilvános tolatással megemlékezve a holokauszt nyolcvanadik évfordulójáról.

(Cikkünk a képgalériát követően folytatódik)

Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármester teljes beszéde:

Tisztelt megemlékezők, kedves barátaim!

Éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 augusztus másodikáról harmadikára virradó éjszaka gyilkolták meg a nácik az auschwitz-birkenaui cigánytábor utolsó 3000 lakóját.

Ezért emlékezünk ezen a napon a cigány holokauszt avagy a projamos alatt meggyilkolt mártírokra.

És azt mondjuk, hogy ez az egyik legtragikusabb nap a magyarországi roma történelemben.

Borzalmak, véres és rettenetes bűnök, fájdalmas események történtek persze máskor is. Sőt történnek sajnos ma is, de a holokauszt mindegyiket felülmúlta.

Több százezer zsidó és roma származású honfitársunkat gyilkolták le tudatosan, a megsemmisítés szándékával. A magyar állam és hatóságainak aktív közreműködésével.

Ezért a legkevesebb, amit egy mai magyar hatóságnak meg kell tennie, hogy hogy fejet hajt az áldozatok emléke előtt és egyúttal elismeri elődei felelősségét.

Az itthon megölt roma áldozatok nagy részéről feljegyzés sincs, a mezőkön és a töltés tetején végezték ki a legtöbbjüket kakastollas csendőrök vagy épp a saját szomszédaik.
Az otthonuk közelében meggyilkolt roma emberek még annyit sem számítottak, hogy a neveiket ismerhessük. Kit érdekelt ez akkor? Cigányok voltak.

A nyolcvan évvel ezelőtti népirtásra való megemlékezés abban próbál meg segíteni, hogy ha már a gyalázat megtörtént, akkor legalább az utókor tisztességesen nézzen szembe vele.

Különösen sok feladatunk lenne a cigány holokauszt kapcsán.

A projamosnak még a holokauszt történetén belül is külön fájdalmas az utóélete.

Nincsen olyan fejezete a magyar történelemnek, amely az esemény jelentőségéhez képest ennyire agyon lenne hallgatva.

Még a gyilkosságok nagyságrendjét sem tudjuk, nem hogy áldozatok személyes sorsát.

Nem csak az életüket vették el, hanem az emléküket is.

A beszédek ezen a napon általában erről a tragédiáról szólnak. Pedig a cigányság tragédiája nem itt kezdődött és nem is ért véget a 2. világháborúval.

A 18. században Mária Terézia a fejlődés nevében tiltotta be a cigány nyelvet, a cigány neveket, elvették és falusi családoknak adták átnevelni a cigány családok gyerekeit.
Nem sikerült teljesen megtörni ezt a nagyon színes népet, de azért szomorú, hogy nem hívnak Lulugyi-nak ma lányokat és az is, hogy ma már nem emlékszünk arra, milyen fontosak voltak a fémműves, kisiparos tevékenységeket űző vándorló roma kumpániák a jobbágyfalvak földműveseinek.

De akkor legalább nem kiírtani akartak egy népet, hanem beolvasztani úgy, hogy a roma kultúrának, a ti kultúrátoknak nyoma se maradjon.

Ma úgy mondanánk: Integrálni akartak benneteket azzal,hogy felejtsd el a nyelved, ne folytathasd régi mesterségeid, legyen új, magyar neved, hogy rendes emberré válj.

Ma sincs olyan társadalmi csoport Magyarországon, amelyet annyi becstelen támadás ér, mint a cigányságot.

Több száz éve nem volt olyan rendszer,ami a romáknak érdemi tiszteletet adott volna.

Mintha nem lenne közös múltunk, történelmünk nagyon nagyon régóta.

Fájóan kevesen tudják, hogy milyen régi ez a közös múlt. Még a történelem szakot végzettekek között is, mert erről nem hallani az egyetemeken sem, az általános vagy középiskolai tankönyvekben pedig végképp hiába keressük a magyarországi cigányságot.

Talán néhányan tudják itt, hogy majdnem 10 évig tanítottam a Dr Ámbédkar iskolában.

Borsodi falvakban, telepeken érettségiztettünk le roma embereket.

Nagyon sokat tanultam tőlük, tőletek, és ezekben az években tapasztaltam meg azt is, hogy milyen megdöbbentően sok megaláztatás történik veletek nap mint nap ma is:

Amikor a Keletinél vízért nem lehet elmenni anélkül, hogy egyik diákom már be ne akarják vinni az örsre. Semmit nem csinált, barna volt. Úgy szaladtam utána.

Vagy amikor a diáktáborban a gondnok természetesnek vette, hogy a cigány diákokkal lecipeltesse a padlásról a sparheltet és drótkefét adjon a kezükbe…

A táborozó diákoknak!

A srácaim pedig kedvesen és segítőkészen neki is álltak, nem kérték ki maguknak, hiszen ezt szokták meg. Ezt szokták meg generációk óta.

Azt is megtapasztaltam, milyen kategóriába kerül egy cigánysimogató tanár. Nem egy éjjel a tanítás után kísérgettek a jobbikos kisnácik, és fenyegettek, hazaárulóztak, mert titeket tanítalak.
Mindezt akkor, amikor még szabadlábon voltak a romagyilkosok.
Igen, 2008-2009-ben, alig néhány éve, hogy páran cigányoztak egy jót, majd elmentek gyerekekre, apákra, családokra vadászni észak kelet magyarországon.

Most szabadulnak. Nem feltétlen csak ők az elkövetők, a felbújtók, gyűlölködők, politikusok sosem lakoltak meg ezekért a bűnökért.

Én akkor féltem és éreztem a ti félelmeteket is. Emlékszem, hogy azt gondoltam: a roma holokauszt ma is tart. És azt is, hogy talán tehetek ez ellen nem középiskolás fokon.

És amikor egy, a 21.században döngölt padlós házból érkező cigány diáklányomról azt hallom, hogy közéleti szerepet vállal, akkor azt gondolom, hogy mégsem tarthat örökké.

Ez az ország, akkor lesz élhető a cigányoknak, a magyaroknak és minden itt élő embernek, ha nem hisszük el, hogy a politikát csak azok csinálhatnak, akik szokták és nem csak úgy, ahogy csinálni szokták.

Augusztus 2 án megemlékezések zajlanak. Dw Ferencváros lett az első önkormányzat, ahol 5 éve megemlékezünk a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozatairól is februárban. Remélem sokan követik ezt a példát.

Mert a történelmi emlékezet ápolása melletti a mi legfontosabb dolgunk ennek az évszázados igazságtalanságnak, a karmikus adósságunknak a ledolgozása.

Ti meg ne hagyjátok magatokat!

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Nagy tisztelet a Balogh Rodrigónak és a Független szinház magyarország társulatának, Lakatos Saroltának a Romano glaszo müvészeinek, a budaörsi Nyitott kórusnak és mindenkinek, aki segített a szervezésben és itt van velünk.

Legfőképpen pedig tisztelet a cigány embereknek, akiknek életüket kellett áldozni a származásukért.

Opre roma!

A megemlékezésekről korábban itt írtunk.

Fotók: Stépán Virág