A pokolba vezető út, szerelemmel kikövezve – a KIMI a RUSZT-on

Irénnek, a széplelkű szocmunkásnak és Attilának, a magát sehogy nem találó, olvasókört tartó biopéknek nem lehet saját gyereke. Ezért állami gondozásból magukhoz veszik Rózsit, akit Szutyoknak hívnak a társai, és az ő legjobb barátnőjét, Anitát, aki „cigány”. A faluban, ahová hazaviszik őket, finoman szólva sem lelkesednek értük a helyiek. Anita hamar terhes lesz Attilától, Rózsi pedig jobbikos gyámügyessé tanulja magát önerőből, és kisbabát intéz Irénnek – ha már Attila intézett magának. Az eseményeket végig kommentálja két öregember. Mindenki boldogan vagy valahogy él, amíg meg nem hal – hozzávetőleg ennyi Pintér Béla magyar vidéki Muppet Show-ja, a Szutyok, amit alpári humorral tetéz. Nem beszélve az Emmanuelle című dalról, aminek a terhelt dallamára ráénekeltek néhány témába vágó hétköznapi részletet.

A KIMI vizsgaelőadását az osztályfőnök, Keserű Imre rendezte Papp Katalinnal együtt. Az osztály tagjai kisiskolások voltak, amikor Pintér Béláék bemutatták a Szutykot, amely pofátlanul volt szocioobszcén és durván humoros. Ez az anyag egyfelől csábító, másfelől életveszélyes, mert nehéz megteremteni, majd végig tartani azt a masszív őrületet, amitől nem csúszik le egy pillanat alatt az egész művházas komédiába, és nem puhul fel kínos nyomorhorrorrá sem. Nem mondom, hogy nem indult meg egy-két helyen erre vagy arra, de mindig visszatalált abba a regiszterbe, amelyben ezt a darabot játszani lehet. Persze a késő harmincasok, kora negyvesek humora egészen más, mint a huszonéveseké: az a sokrétűség, amely a színészeknél a korral egyre csak gyarapszik, itt helyenként vékonynak tűnt – de arról igazán nem tehet senki, hogy huszonévesen huszonévesnek hat.

Irén és Attila – Balázs Lili Csenge és Nagy Bálint – bájosan naiv drámai alakokat kevernek ki, de amikor sűrűsödnek az események, és ők erős, nagy érzéseket mutatnak, illusztratívan oldják meg – az életkori restancia miatt. Ki értette istenigazából a nagy klasszikusok bármelyikét? Egy-két zseni biztosan. Mi meg legfeljebb felismertük a szövegek erejét, és azok bűvöletében lebegtünk. Pont így volt ez velük is: az egyfelől hálás anyag másfelől így csapott vissza. A két lány – Mónus Szonja és Lőrincz Lotti – hálásabb helyzetben voltak, nekik nagyobb fogást kínált az életkori valóságukhoz közelebb álló figura. Béla – Dudla Zsolt – az első pillanatban elkapta ezt a kalauzt, utána pedig csak tolta a figurát, mint szerencsétlen MÁV-dolgozó büfékocsit a kis forgalmú IC-n. Miskolczi Luca és Fazekas Panna ugyancsak hozta derekasan, ami kellett a hétköznapi módon képtelen történet kikerekedéséhez.

Bandi bácsi és Pali bácsi – a remekbe szabott kefebajuszokkal Herczeg Réka és Tóth Klarissza hálás helyzetben, messze voltak a karaktereiktől, így nekik a játéklehetőség tálcán kínálta magát. Részben az is a szerepükből fakadt, hogy őt adták legmarkánsabban a játék tempóját és lendületét. De azt már a javukra kell írni, ahogy annyira élték a játékot, hogy mindent vittek is vele. Ahol megszólaltak, ott úgy felrántották az egészet, hogy a végére minden összeállt egy vadul sírni- és nevetnivaló képpé.

– lill –

Fotó: Pinceszínház