Idol a Trafóban – előadás az emberi létezés teljességéről

Az Artmenők és a HodWorks – azaz Hód Adrienn – közös munkája, az Idol november 11-én 19 órától újra látható a Trafó színpadán.

Hód Adrienn nemzetközileg magasan jegyzett koreográfus, de elkötelezetten dolgozik itthon is – valaki, azért vált olyan alkotóvá, aki alakítja a trendeket, mert mind módszereiben, mind szellemiségében az élen jár.

„Amikor a saját dolgomat csinálom, nagy a súly, mert az egész struktúrának, a szervezetnek az összetartása is feladat, meg kell teremteni az anyagi bázist is. Úgy kell működni, mint egy ügyvezető igazgató, és ezen felül kell foglalkozni a projekt kreatív részével. Ehhez képest felüdülés, ha elhívnak filmbe vagy színházba, mert az nagyon egzakt. Megmondják, hogy pontosan mit kell megcsinálni, mi a koncepció, mit szeretnének látni, érezni: ez olyan, mint egy mestermunka, mint egy megrendelés. Például egy ilyen felkérés: »az ötvenes évek Angliája, sztriptíztáncosnők a színpadon«. A kapcsolódó kutatást is nagyon szeretem, ilyenkor utána lehet nézni dolgoknak, nagyon különböző irányokba lehet kitekinteni. Mindent megteremtenek a munkakörnyezetedhez, neked a kreatív alkotásra kell figyelned egy rendező mellett. A reklám nagyon gyors, óradíjban a legkedvezőbb. Két nap casting, egy nap próba, körülbelül két nap felvétel, összességében egy héten belül megvan. Ez talán nekem azért könnyű, mert nem vagyok a kamera előtt. Viszont mindig dilemma, hogy igazából mit támogatok ezzel a részvétellel. Nem mindig könnyű” – mondta el egy művészeti folyóirat kérdésére arról, mennyiben dolgozott másképp Nemes Jeles László filmjében, vagy reklámfilmekben.

Az Idollal a bemutatása idején sokat foglalkozott a hazai szakma is – egyöntetűen elismerő módon. Ahogy Hód minden munkájában hoz valami olyat, amire a szakma sem számít, ebben is.

„Több mint egyéves folyamatot ölelt fel maga a kreáció, melynek első három hónapjában a csoportvezetők, Mészöly Andrea és Gyulavári Ági dolgoztak a fiatalokkal, Hód Adrienn pedig beállt közéjük táncosként. Ennek köszönhetően belülről szemlélhette és testközelből érezhette a résztvevők minden egyes rezdülését, figyelmével letapogathatta a képességeiket és a határaikat, melyeket szüntelenül tágított, hogy közös szintlépésére sarkallja őket” – írta a Lábán-díj laudációjában Bálint Orsolya tánckritikus az előadás készülésének folyamatáról.

Lőrinc Katalin táncművész-kritikus recenziójában arról írt, hogyan és miért jelentős ez az előadás: „A (…) szerkezete kristálytiszta: jól követhető, hogyan alakul ki a bevezető kör után egyéni szólók, majd kapcsolódások laza, de strukturált sora. Kettősök, hármasok, majd egyre többen egyre bonyolultabb összekapaszkodásokkal, egyre virtuózabb és vakmerőbb technikai truvájokkal, míg a végére ismét széthull az előadók kara, immár egyenrangú bolygókra. A szólók során már kevésbé érződik a mihez képest, de még mindig ott a gombóc a torokban, amikor egyértelművé válik például, hogy Márk kizárólag azzal tud mozgásban kifejeződni, ha megnyomja a kerekesszékén a nagy irányító gombot (mozdulatához láthatóan erős koncentráció szükséges), és így ír le a zsongó-búgó háttérhangra egy íves pályát a térben. Vagy amikor egyértelművé válik, hogy az autizmussal élő Panka kizárólag egyetlen vonalon suhan (gyönyörűen) faltól falig, amikor éppen eszébe jut… A Trafó nézőtere kettéosztva: a „rendes” emelkedővel szemközti oldalon, a színpadon is fel van építve egy többsoros emelkedő, a két nézőtér között zajlik az előadás. Panka e hátsó nézőtér első sora előtt libeg végig hófehér ruhájában, bal kézfejének kényszeres, ugyanakkor gyönyörű rebegtetésével. Néhány jelenetet leszámítva: elejétől végig.”

Fotó: HodWorks