A személyes politikája – mostakkor. a Trafóban

A Trafóban a mostakkor. negyedik előadásán Juhász Maja és Kovács Luca megbontotta a negyedik falat. Véletlen? Aligha.

A performerek a Trafó Kabinjában szeptember óta minden hónapban (kétszer) bemutatják a havi aktuális munkájukat. Előadásaik kísérletezően változatosak, ugyanakkor sorozatuk eddigi részei a feminizmus második hullámának alapvetését következetesen megjelenítik: personal is political (kb.: a személyes politikai).

Decemberben (Luca apukájának tanácsára – minthogy a novemberi performansz mentora Luca, illetve Maja édesapja volt) elhajították a frontális formát, méghozzá ívben: körcikk alakzatú játékteret rendeztek be, a közönség soraiból is elérhető büféasztallal. Mivel a forma decemberben „esemény” lett – úgy is mint pótszalagavató, úgy is mint karácsony, felajánlották, hogy amikor csak jól esik, fogyasszunk a zsömléből és vegán párizsiból. Várom, mikor lesz a közeli élelmiszerbolt valami helyspecifikus előadás.

Luca borral kínálta az egybegyűlteket – a közönség egy része ivott is az esemény alkalmával, ahogy Luca is, aki egyszer csak előkapta az asztal alól a kannás boros flakont, hogy újratöltse a csinos kis boroskancsót. Nevettünk. Luca és Maja elemükben voltak. Abban szoktak lenni. Nagyokat nevettünk, hogy Luca félbehagyja a tanulmányait, Maja ötöst kapott az ELTE-n, mert be tudta kapcsolni a kamerát. Ezek és ehhez hasonló aktuális személyes dolgokat osztottak meg velünk – és ebben rengeteg politikai leírás és reflexió hangzott el, miközben valóban „csak személyes” dolgokat mondtak. Aztán persze az egyik átkötő mondatban azzal flexelnek – minthogy folyamatosan megmutatják-elárulják, milyen dramaturgiával építkeztek, amiből ugyancsak fricskát csinálnak –, egy előadásban valami társadalmi dolognak is szerepelnie kell. Vihogtunk.

Az előző részek tartalmából vezet ki Puskás Panni kritikájának meghúzott változata, nyilván úgy, hogy a szöveg értelmével szórakoztak a maguk javára. Röhögtünk.

Luca és Maja listáznak – ez is visszatérő dramaturgiai fogásuk: ezt persze olyan szellemesen csinálják, ami már a kézjegyükké vált: egyszerű, hétköznapi kérdést tesznek fel, aminek mégis filozófiai mélysége is van. Most azt tették fel témának, mit nem csináltak még az életben. A lista változatossága és dinamikája magával felrántó játékként működik: egyfelől hallgattam, mi mindent nem csináltak, másfelől, egyidejűleg, azon gondolkodtam, én mit nem csináltam még az életben. Nem kell magyarázni, hogy ezt a párhuzamosan futó listázást mennyire áthatja a politika.

Maja például azt mondja, a mit nem csinált még-re, hogy még soha semmijét nem törte el. Majd azzal folytatta, hallott egy fiúról, aki átbiciklizett egy almán, és eltörte a kezét. Ez akkora hülyeségnek hangzott, hogy rögtön meg is próbálta, hátha eltörik a keze. Odalépett a piknikasztalhoz, hogy lám, pont van itt egy alma. Röhögtünk. Aztán Maja és Luca kimentek a Kabinból, és megnéztük, hogy Maja átbiciklizik az almán a Trafó teraszán, aminek teliüveg korlátja van. Maja a korlát felé biciklizett, aminek volt cirkuszi figyelem- és feszültségkeltő minősége is. Átbiciklizett, és az alma tört el, nem a keze, hehe.

Mindezek mellett számos olyan kis jelenetet csináltak most is, amelyekről elmesélik a személyes kötődésüket, majd előadják előre, közben, netán utólag elmagyarázva. Ezek a kis jelenetek izgalmasan váltogatják, teszik nyilvánvalóvá, vagy rejtik el a különféle megvizsgált narratívákat. Nagyon szórakoztató, ahogy a dolgok árát kommentálják: egészen hétköznapi, de amiért állhatatosan csinálják, markánsan politikai. Ahogy az általuk kitalált-vágyott-bolondozott ruhák is erősen jelentésesek, de mindenekelőtt az az egyre csiszoltabb mód, ahogy megmutatják magukon, a művészeti projektjükön a körülöttünk levő világot, benne minket is.

– lill –

Fotó: Trafó