Hírcsokrunk: csapások és ellencsapások 

Haladjunk megint az általánostól a különös felé, a nagy egészből a spéci irányába! Izrael, bár hivatalosan nem vállalta, csapást mért a szíriai Damaszkuszban az iráni képviselet egyik épületére, mely csapásban a perzsa állam több magas rangú katonai vezetője elhalálozott. Irán ellencsapása a hétvégén, szombat éjszaka érkezett, összehangolt légitámadás keretében mintegy háromszáz drónnal és rakétával támadta a zsidó államot. Egy légieszköz kivételével az izraeli, valamint a segítségére siető amerikai, brit, francia és jordániai légvédelem megsemmisítette ezeket a támadó fegyvereket; a kivétel egy hétéves beduin kislányt sebesített meg. A közel-keleti háború eszkalációjának veszélye növekedett, a gázai háború és az Észak-Izraelt Libanonból, az iráni rendszer vazallusának tekinthető Hezbollahtól és a jemeni hutu kalózoktól érő rakétázások mellé most – a jelenkor történelmében először – iráni területről is támadás érte Izraelt. Bizonyos elemzők szerint az iráni támadást direkt úgy konstruálták Teheránban, hogy elhárítható legyen, ne kelljen a zsidó államnak a perzsa állam kritikus intézményrendszerét, leginkább nukleáris létesítményeit támadnia ellencsapásként. Most minden az izraeli választól függ: ne feledjük, Netanjahu miniszterelnök is a túlélésre játszik, és ő egészen nyilvánvalóan addig él túl, amíg háború van. Izrael demokrácia, még ha a kormányfő autokratikus populista politikája nyilvánvaló is, de az elégedetlenség személyével és működésével nyilvánvaló.

Miért érdekes mindez a ferencvárosi polgárnak?

Azért, mert a magyar ajatollah, a higanymozgású támadó középpályás, országunk miniszterelnöke azon nyomban összehívta a Védelmi Tanácsot a magyar Kremlbe, a budai Várba, hogy a kompetencia illúzióját csepegtesse híveinek fogyatkozó sokaságába. Jól láthatóan a 2022-es választási trükk reprízére készül, „háború van, vészhelyzet, a békepárti kormány a helyén van, bár csapatai harcban állnak”. 2022-höz képest különbség, hogy, ugye, Záhony nincs messze Csaptól, míg Izrael legalább kétezer, Irán pedig vagy háromezer kilométerre fekszik édes hazánktól. Noha a magyar külpolitikának nevezett lázas „világhatalmi” tevés-vevésben Szijjártó Péter külügyminiszter nemrég Iránban járt „békemisszión”, Orbán pedig apafiguraként tekint az autokratikus populista Binjamin Netanjahura, azért Iránban minimális a magyar érdek, hacsak azt nem nézzük, hogy szövetségi rendszerünk, a NATO, amelynek formálisan még tagjai vagyunk – noha nemzetvesztő mértékben megbízhatatlan tagjai –,  a romániai Deveselu térségében pont az iráni közép-hatósugarú rakéták elleni európai védelem miatt telepített amerikai légi elhárítást a déli Kárpátokba. Izrael más tészta, a magyar–izraeli kettős állampolgárok száma tízezres nagyságrendű, eminens magyar érdek, hogy ők ne sérüljenek. Viszont az ügybuzgalom, amellyel Orbán és vidéke reagált, nyilvánvalóvá teszi, hogy megint kommunikációs és jogi „háborús vészhelyzetre” hivatkozással kívánnak élni, hogy takargassák azt a „zavart az erőben”, a „rést a pajzson”, amely az utóbbi két hónapban mutatkozik a kormánypolitikában. 

Unortodoxia volt részünkről az, hogy az előre hozott választás lehetőségét emlegetjük egy ideje. Ez most hivatalos cél lett az országos ellenzék részéről, a két legerősebb szervezet – a Demokratikus Koalíció és Dobrev Klára, valamint a Tisztelet és Szabadság és Magyar Péter – szövetségeseivel egyetértésben egyre többször emlegeti az előre hozott választás lehetőségét: ha a tisztán listás, a Fidesz által nem befolyásolható EP-választáson a kormánypárt nem ér el 50 százalékot, akkor abszolút releváns lehet az előre hozott parlamenti választás lehetősége. Sőt! Szüksége. Hazánk összes szomszédjában volt már előre hozott választás, Csehországtól Ausztrián át Romániáig és Ukrajnáig: a kormánnyal szembeni közbizalom megingásának idején nem kell, sőt nem is szabad a négy évről négy évre egymásra következő, a kormány óriási médiafölényétől hangos választásokba úgy menni, mint vágómarha a mészárszékre. 

Ferencváros frontváros, híroldalunk különböző részein, cikkeiben ez jól látható, de az országos média is sokat foglalkozik az új kerületi helyzettel, Gegesy Ferenc polgármesteri indulásával. Itt, itt és itt, valamint itt, itt, itt, itt, meg még emitt is. Országos hír tehát, még csak nem is fővárosi probléma szeretett kerületünk politikai balhésorozata, és erre nagyon mást nemigen lehet mondani, mint amit a nyolcvanas évek kultzenekara, az A.E. Bizottság együttes zeneszámában feLugossy Laca hörgött, Kokó művésznő pedig visított, hogy „ez nagyon pikáns, ez nagyon pikáns”.

– vba –