A Pompás nevű helyre véletlenül találtam rá kóborlásaim során a Thaly Kálmán utcában. Azért írom, hogy „hely”, mert nehéz kapásból megmondani, hogy mi is a Pompás pontosan. Étterem, bár, kávézó, reggeliző, közösségi tér egyszerre, meglehetősen fancy enteriőrrel. Amikor belépek, az az érzésem támad, hogy a vendéglátóipari egység egy Pompás nevű lóról kapta a nevét: az egyik falon egy légballonnal szálló paripát látok, a másikon papír mellszobrát egy lónak. (Találok is az interneten Pompás nevű, eladó lovakat, például egy kétéves fakó kancát 1 millióért, aztán egy másfél éves magyar félvért nyolcszázért.) Kis ideig gyönyörködöm még a belső térben, ami tényleg pompás, annak ellenére, hogy nem az én ízlésem, de el kell ismerni, hogy profi és trendi, elmenne akár Barcelona vagy Nápoly belvárosában is. Az étlap ennek megfelelően multikulti: vannak mindenféle bagelek, burgerek, quesadillák, croissant-ok, saláták. És szerencsére van néhány igazi étel is, ezeket a „Főétel” címszó alatt kell keresni. Na nem a „csirkemellsteakre” gondolok, ez kicsit olyan, mint a „pulykasonka”, fából vaskarika. Ha már a magyar vendéglátást elborító (sőt, hogy egy apokaliptikus fordulattal éljek: a magyar vendéglátást maga alá temető) csirkemellnél tartunk, mindenképpen adnék egy Nobel-díjat annak a marketingesnek, aki egy világgal hitette el, hogy aki a csirke legízetlenebb, már-már ehetetlen részét, a mellét választja étkéül, az örökké él (vagy ha mégis meghal esetleg, akkor a mennyországba jut). És mindenki bevette, és mindenki burkolja a csirkemellet, már a somlói galuskát is csirkemellből készítik (elegánsan: „tanyasi jércemell”).
Ellenben a kacsa melle fejedelmi fogás, feltéve persze, hogy kellő hozzáértéssel készíti el az illetékes szakács. Több helyes megoldás is létezik, itt, a Pompásban a séf a sous vide technológiát választotta. Aki esetleg még nem tudná, a „szuvidálás” egy főzési eljárás: légmentesen lezárt tasakokban teszik vízfürdőbe az alapanyagot, és alacsony hőmérsékleten tartva készítik el, így az étel anélkül válik omlóssá, hogy veszítene tápanyagaiból. Az utóbbi években magára valamit is adó magyar yuppie egy mondaton belül legalább egyszer használja a „sous vide” kifejezést, és egy amerikai konyhában lazán és „véletlenül” elöl hagyott szuvidáló masina nagyjából úgy emeli gazdája társadalmi rangját, mint a nyolcvanas évek elején egy hófehér kockalada.
Szóval, rendelek egy sous vide kacsamellet. Sajnos a pincérnő nem kérdezi meg, hogyan kedvelem a kacsamellet, pedig én „medium” fokozatban kedvelem (amikor belül szép rosé), de ez így titokban marad. A kacsamellem jól átsütve („well done”) érkezik, de azért omlós és ízes. A séf háromféle köretet kombinál össze a csodaszép tányéron: a pak choit (leánykori neve: bordáskel, amúgy Brassica rapa subsp. chinensis, bok choy, hsziao paj caj vagy Sanghaj csing, sztárrá akkor vált kishazánkban, amikor egy rejtélyes csodaszarvas a covid alatt lelegelte Borbás Marcsi kertjében a „kövér pak choiokat”, amitől a tévésztárnak elment az életkedve), a zöldborsópürét és a grillezett fokhagymát. A bordáskelt kellemesen odakapatta kicsit a séf úr, amitől kapott egy jó füstös ízvilágot az egész; a sült fokhagymát nem kell bemutatni, tudjuk, mit tud, frenetikus és isteni, kacsához szinte kötelező; a brit borsó egész jó, de kissé eltúlzott mennyiség. Elégedetten kortyolgatom a „ház sörét”, egy igazán kellemes lagert a kacsa után, ami nem volt ugyan rosé, de azért ízletes volt. Ne legyünk telhetetlenek. Pompás kis délután ez, gondolom, és rendelek még egy pohár Pompás lagert.
Cserna-Szabó András
Fotó: Déri Miklós
(Megjelent a 9 magazin 2023. októberi számában.)
Ajánlott cikkeink
2024. december 20.
2024. december 20.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
3 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Adventi forgatag a Ferenc téren
http://kilenconline.hu/info/szombattol-adventi-forgatag-a-ferenc-teren/
7 esemény,
6 esemény,
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
A bérlethez tartozó előadások: Szept. 5. Cs, 20:00 – A la MAO – MAO plays Standards Opus Jazz Club Okt. 30. Sze, 20:00 – A la MAO – MAO plays…
5 esemény,
11 esemény,
Zárul a Kelet és Nyugat között közösségi kiállítás – Goethe Intézet
Zárul a Kelet és Nyugat között közösségi kiállítás – Goethe Intézet
http://kilenconline.hu/9-magazin/a-hulyek-a-tuloldalon-vannak-kozossegi-kiallitas-a-berlini-fal-lebontasanak-35-evfordulojara/
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
Coltrane Legacy – BMC Opus Jazz Club
Coltrane Legacy – BMC Opus Jazz Club
http://kilenconline.hu/kultura/experimentalis-ritmikus-energikus-coltrane-legacy-a-bmc-ben/
4 esemény,
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
6 esemény,
Első adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
Első adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/vasarnap-felgyullad-az-elso-adventi-gyertya/
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
7 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
A kerület hete
13 esemény,
Budmusiq with Local Heroes – PaviloN
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
http://kilenconline.hu/kultura/jozsef-attila-korkapcsolas-szepirodalmi-olvasokor-a-mester-galeriaban/
In memoriam József Attila – József Attila Emlékhely
In memoriam József Attila – József Attila Emlékhely
http://kilenconline.hu/kultura/in-memoriam-jozsef-attila/
11 esemény,
Szerdai STG – avatóedzés az atlétikai stadionban
Szerdai STG – avatóedzés az atlétikai stadionban
http://kilenconline.hu/sport/avatoedzes-az-atletikai-stadionban/
11 esemény,
10 esemény,
Dystopian Warfare – Arzenál
7 esemény,
8 esemény,
A második adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A második adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
4 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Budapest két tűz között – önkormányzati kerekasztal-beszélgetés a Magvető Caféban
Budapest két tűz között – önkormányzati kerekasztal-beszélgetés a Magvető Caféban
http://kilenconline.hu/kozugy/ket-tuz-kozott-konferencia-a-fovarosi-kozgyules-politikai-helyzeterol/
11 esemény,
13 esemény,
10 esemény,
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
Beszélgetés a ferencvárosi tömbrehabilitációról – FMK
Beszélgetés a ferencvárosi tömbrehabilitációról – FMK
https://kilenconline.hu/kozugy/beszelgetes-a-9-keruleti-tombrehabilitaciorol-az-fmk-ban/
10 esemény,
Lakótelepi közösségi karácsony – Valéria tér
Lakótelepi közösségi karácsony – Valéria tér
A LAKÓTELEPI KÖZÖSSÉGI KARÁCSONY PROGRAMJA December 11., szerda 16.30 Megnyitó 16.35 Ünnep közeleg – a Mágnes Színház zenés műsora 17.00 A Télapó puttonya – zenés, interaktív gyermekműsor a Csillag Musical…
11 esemény,
Omona Santa K-pop – karácsonyi parti a Bálnában
11 esemény,
Síbörze az FMK-ban
Síbörze az FMK-ban
https://kilenconline.hu/info/siborzek-lesznek-a-ferencvarosi-muvelodesi-kozpontban/
A harmadik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A harmadik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
9 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
12 esemény,
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
http://kilenconline.hu/kultura/jozsef-attila-korkapcsolas-szepirodalmi-olvasokor-a-mester-galeriaban/
Drámázzunk?! – Vendég: Török Tímea
Drámázzunk?! – Vendég: Török Tímea
https://kilenconline.hu/kultura/dramazas-torok-timeaval-a-mester-galeriaban/
9 esemény,
Le Trio Joubran – Müpa
Le Trio Joubran – Müpa
A Joubran testvérek által alapított – a legidősebb, Samir szólókarrierjéből kinőtt –, a Müpában és Magyarországon ötfős felállásban bemutatkozó népszerű palesztin formáció, a lemezzel 2005-ben debütált Le Trio Joubran világzenei…
9 esemény,
10 esemény,
Ben Klock & Chris Liebing az Arzenálban
12 esemény,
12 esemény,
A negyedik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A negyedik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
5 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
5 esemény,
4 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
2 esemény,
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
5 esemény,
4 esemény,
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
http://kilenconline.hu/kultura/trafo/nagyon-kicsit-parhuzamos-szentjoby-es-a-tnpu-a-trafo-galeriaban/
Adventi forgatag a Ferenc téren
Macmillan: Karácsonyi oratórium – a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje
Adventi forgatag a Ferenc téren
A Cambridge-i St John’s College Kórusa – karácsonyi hangverseny a Müpában
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
Menjünk a Fenyvesbe be!
A magyar labdarúgás szervezője: Springer Ferenc
Aktuális
- Se nem szakadt, se nem puccos – egyéves a Budapest Bike Maffia kerületi kávézója
- A főispán a költségvetés miatt fenyegeti a fővárost
- Baranyi bemutatja a felújított Pöttyös utcai metrófelszínt
- Megritkul a közlekedés karácsonykor
- Pályázat focipályák hasznosítására
- Nem az öröklétre születtünk – ferencvárosi kultúrkohó
- Kamarajazz népzenével – a Párniczky Quartet az Opusban
- Kis karácsony, nagy készülődés – a Feszgyi mindenkire igyekszik odafigyelni
- Karácsonyi buli a Mester Galériában
- Egy év alatt háromszorosára ugrott a nevelésbe vett gyerekek száma Ferencvárosban – összeomlás szélén a gyermekvédelem
- Ostrom 80 – régi fotókat keres a Fortepan és az Eidolon Centre
- 9tv: régi karácsony a közösségi házban
- Kulcs az ünnepekhez: tizenhat karácsonyi gyerekkívánságot teljesítenek – a 9tv videója
- Bach-előadás a Leövey Gimnáziumban
- Évzáró fürdőlátogatás és piknik a Dandárban
- Alkotói pályázat középiskolásoknak a kapcsolati erőszakról
- Elfogadták Budapest jövő évi költségvetését – ülésezett a fővárosi közgyűlés
- Kétszázötven tányér figyelem – a 9tv filmje az ételosztási akcióról
- Karácsonyi koncert Szabados György emlékére a BMC-ben
- Techno Zen a Ludwigban – a 60. velencei biennálé magyar pavilonjának kiállítása