Franzstadti fiákeresek feltámadása – ünnepek száz éve

Hajdani lapokban olvastunk utána, hogy száz évvel ezelőtt miképpen készült kerületünk az év végi ünnepekre. Kukorékoló Haller téri nagyvásárra és búsuló fiákeresekre leltünk a múltban.

Ha ma végigtekintünk a Haller téren, aligha tudnánk elképzelni, hogy milyen forgatag fogadta itt 1924 novemberében a „bennszülött franzstadti” polgárt és a bámész vidéki embert. Az év végi ünnepekre időzítve ekkor rendeztek itt többnapos nagyvásárt, ami oly színes, szagos eseménye volt Ferencvárosnak, hogy még Az Est is beszámolt róla. Azt írja a lap, hogy a hatalmas vásártéren, ahol ringlispílek és vásári cirkuszosok mulattatták a vásárló népet, ilyenkor óriási volt a lárma, a kereplő, fütyülő, rikácsoló, kukorékoló hangzavar. A téren tekintélyes helyet foglaltak el a csizmadiák sátrai (a jeges tél közeledtével számukra ez volt a főszezon), és sokan voltak a hentesek is, akik az ünnepekre való húst szolgáltatták.

A hajdani hírlapíró kolléga soraiból kiviláglik, hogy száz éve senkinek eszébe sem jutott „száraz novembert” tartani… Miután a ferencvárosi hentesmesterek eladták a frissen vágott malacot és marhát, ott hagyták a sátrakat, és beültek a Haller tér kiskocsmáiba, amelyeket a száz évvel ezelőtti cikk „tipikus franzstadti szórakozóhelyeknek” nevez. Krúdy tollára kívánkozik az életkép, hogy miközben a hentesek a kiskocsmákban mulatják el a bevételt, a Haller téren félrecsapott kalapban cigarettáznak a „franzstadti fiákeresek”, és kuncsaftokra várnak.

Apropó, fiákeresek. Tudták, hogy Budapesten milyen nagy hírnevük volt azoknak a bizonyos „franzstadti fiákereseknek”? Én nem. Igaz, hogy rendszeresen közlekedő monarchiás fiákert is csak Bécsben láttam eddig, de ott persze nemcsak fiáker van, hanem konflis is (a kettő között az a különbség, hogy az előbbi két-, míg az utóbbi egyfogatú).

Az Ujság 1924. december 21-i számában olvastam, hogy a fiákerek „lassankint tünedeznek a pesti utcáról és nemsokára, mint az árvaleány-kalpagos rendőrök és a békebeli Budapest romantikájának egyéb hősei, teljesen elmaradnak az utca forgatagából. Ötszáz fiáker robogott a pesti utcákon, a sok – akkor még fürge – konflis között, de ma már csak 70 kétfogatú van.”

Ebből az írásból tudtam meg, hogy a leghíresebb fiákeresek éppen a 9. és a 8. kerületben éltek. S már megint egy Krúdy sejlett fel a sorok mögött, idézem: „A Ferencvárosból és a Józsefvárosból származtak a híres kocsisdinasztiák, valamennyien fiákeresek. Saját kocsijukkal és lovukkal fuvaroztak, és ha egy-egy ifjú felserdült a családban, az alá is került csakhamar kocsi meg ló. Úgyhogy a sokgyermekes fiákeresnek néha 5-6 kocsija is szaladgált a pesti utcákon. Ezeket a fiákereseket név szerint jól ismerte mindenki a háború előtti Pesten. Úgy hozzátartoztak a pesti élethez, hogy

a pestiek valósággal büszkék voltak fiákereseikre.

Legendákat beszéltek egyikről-másikról, száz meg száz adoma forgott közszájon róluk. Különösen az éjszakai élet emberei ismerték jól a fiákereseket, akikkel bizony gyakran együtt is mulattak”. A leghíresebb pesti kocsisdinasztiák a Hikádé és a Wachtelschneider famíliák voltak, Az Ujság cikkében is az ő sarjaik szomorkodnak azon, hogy a fiákerek helyét hamarosan átveszik majd a gépkocsitaxik.

A múlt hónapban Bécsben jártam, és egyik reggel egy kétlovas fiáker várakozott mellettem a zöld lámpára várva. Erről jutott eszembe, hogy a „franzstadti fiákereseket” is föl lehetne támasztani: nyaranta olyan látványosságai lennének a kerületnek, amilyenből kevés akad. Fiákerdrosztnak éppen jó volna a Haller tér.

Kácsor Zsolt
Fotó: Nagy Szabolcs

(Megjelent a 9 magazin 2024. december–januári számában.)