„Ismét megjelentek az eldobált fecskendők” – az önkormányzat felhívása

„A Gát–Thaly Kálmán–Márton utca környékén és a József Attila lakótelepen az elmúlt években visszaszorult az intravénás szerhasználat, most viszont ismét megjelentek az eldobált fecskendők is” – írja a veszélyes tendenciára reagálva a Facebookon Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester, a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke, vázolva, milyen előzetes egyeztetéseket folytatott a kerületi szakmai csoportokkal, és miben látja a helyzet megoldását.

„𝗠𝗶 𝘁𝗼̈𝗿𝘁𝗲́𝗻𝗶𝗸 𝗶𝘁𝘁? 𝗠𝗶𝘁 𝘁𝗲𝗵𝗲𝘁 𝗮𝘇 𝗼̈𝗻𝗸𝗼𝗿𝗺𝗮́𝗻𝘆𝘇𝗮𝘁?
Előbb a kerületi székhelyű Kék Pont Alapítvánnyal egyeztettem, illetve a Feszgyi utcai szociális munkás csoportját kértem, hogy járják be az érintett területeket.
A tapasztalatok alapján egy közös találkozót hívtam össze a Közterület Felügyelet, a szakmai szervezetek, a polgárőrök, a Fővárosi Rendészet, a Rendőrség és kerületi civil lakosok részvételével.
Két úton indultunk el:
Egyrészt a közteresek napi két idősávban járják a legterheltebb gócokat, az utcai szociális munkásokkal, a Feszofe-val és hétvégén a polgárőrökkel összehangoltan.
Másrészt tájékoztató kampány indul, hogy az emberek tudják, milyen esetben hova forduljanak. A plakáton a rendőrség munkáját segítő plusz kéréseket is feltüntettünk.
𝗠𝗶 𝘁𝗼̈𝗿𝘁𝗲́𝗻𝗶𝗸 𝗶𝘁𝘁? 𝗥𝗲́𝘀𝘇𝗹𝗲𝘁𝗲𝘀𝗲𝗯𝗯𝗲𝗻:
– Az új pszichoaktív szerek (ÚPSZ) 2010 környékén jelentek meg, és átalakították a kábítószerpiacot: az intravénás szerhasználók áttértek ezekre.
– A magyar állam kriminalizál: a kábítószerhasználat bűncselekmény, az ÚPSZ szabálysértés. Elterelést kétévente egyszer lehet választani, designer drogok esetében pedig egyszer sem.
– 2020 óta nincs állami drogstratégia, és a kormány úgy tesz, mintha megvalósult volna a »drogmentes Magyarország«: nem szervez szakmai üléseket, a költségvetés minimálisra csökkent, az ártalomcsökkentő programok elérése a béka feneke alatt.
– Aki kiáll az ártalomcsökkentésre célzó drogpolitikáért, politikai támadásokat kap…
– 𝙅𝙚𝙡𝙚𝙣𝙡𝙚𝙜 𝘽𝙪𝙙𝙖𝙥𝙚𝙨𝙩𝙚𝙣 𝙪𝙩𝙘𝙖𝙞 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙝𝙖𝙨𝙯𝙣𝙖́𝙡𝙤́ 𝙠𝙗. 𝟯𝟬𝟬-𝟰𝟬𝟬 𝙛𝙤̋, akiket egyszerűen áttologat más területekre egy-egy koncentrált rendőrségi fellépés. A Jalton tapasztaltak oka például a Népligetben akciózás lehet…
Ízlelgessük a kevés megmaradt szakmai szervezet javaslatait:
– Az utcai szerhasználókat az első belépési pontként használható melegedők sem fogadják, szükség lenne drogspecifikus melegedőre, ahonnan el tudnának indulni a felépülés útján.
– A büntetőjogi következmények nehezítik a szerhasználat felvállalását, amikor valaki segítséget akar kérni.
– A szociális ellátórendszer hiányát mobil ártalomcsökkentő utcai megkereső programokkal lehet enyhíteni. (Ebben is elindultak a kerületi egyeztetések.)
– Az ÚPSZ-használat oka a marginalizált közösségekben a kirekesztettség, a nyomor, a munkalehetőség, a megfelelő lakhatás hiánya, ezért a csak függőségre célzó programok nem lehetnek eredményesek: társadalompolitikai beavatkozásokra van szükség!
És ne feledjük: 𝙖 𝙫𝙚𝙯𝙚𝙩𝙤̋ 𝙙𝙧𝙤𝙜𝙤𝙠 𝙢𝙚́𝙜 𝙢𝙞𝙣𝙙𝙞𝙜 𝙖 𝙘𝙞𝙜𝙖𝙧𝙚𝙩𝙩𝙖, 𝙖𝙯 𝙖𝙡𝙠𝙤𝙝𝙤𝙡 𝙚́𝙨 𝙖 𝙧𝙚𝙘𝙚𝙥𝙩 𝙣𝙚́𝙡𝙠𝙪̈𝙡 𝙝𝙖𝙨𝙯𝙣𝙖́𝙡𝙩 𝙣𝙮𝙪𝙜𝙩𝙖𝙩𝙤́𝙠.”