A szabadság ügynökei – Labrisz 25

A 2B Galériában látható Leszbikus herstory Magyarországon című tárlat az 1999-ben alakult Labrisz Leszbikus Egyesület archívumából született. A 25. évforduló minden közösség számára fontos mérföldkő, de különösen egy női melegjogi szervezet életében, ráadásul ebben az országban.

Ez a kiállítás több egyszerű múltidézésnél: nem csupán a szervezet negyedszázados történetét foglalja össze, hanem a magyarországi leszbikusok, melegek, a rendszerváltás, a szabadság és a civil közösségek helyzetét is bemutatja. Emléket állít a női autonómia, az emancipáció és az alulról szerveződő közösségek kitartó munkájának, a nyitottság és a vállalás erejének.

A tárlat a Labrisz archívumának anyagaiból készült, Borgos Anna, Rédai Dorottya, Szűcs Réka és Takács Mária, a Labrisz herstory munkacsoportjának tagjai válogatták. A különböző műfajú – levél, fanzine, analóg fotográfia, videó, hanganyag, szépirodalmi szöveg, oral history, pontosabban herstory – dokumentumokhoz asszociatív módon kapcsolódó műalkotásokat csatoltak, kiemelve az adott dokumentum sokféle értelmezési rétegét. Végtelenítve látjuk a videót: működésben Dúró Dóra darálója, ami már csak azért is emlékezetes politikai akció volt, mert utána jelentősen megugrott a Meseország mindenkié című mesekönyv eladási példányszáma.

(A cikk a kép után folytatódik.)

Böröcz László, a galerista, és Borgos Anna író, az egyik kurátor

A herstory kifejezést feminista történészek alkották meg, az angol history (történelem) szóban nőire cserélve a névmásnak is felfogható első szótagot. A szójáték arra utal, hogy a történelem hagyományosan férfiak által uralt részei egészülnek ki a sokkal kevésbé látható női történetekkel. Minden korszakban léteztek leszbikus nők, ismertek vagy kevésbé ismertek. A leszbikus történelem feltárása azért is fontos, hogy a közösség tagjai átélhessék saját létezésük jogosságát. A nők történetének összerakása sohasem könnyű, a leszbikus nőké pedig még nehezebb. A kiállítás célja, hogy a történet olyan nőkről is szóljon, akikről sem képek, sem szövegek nem maradtak fenn, s ezzel is feltérképezze a múlt hiányosságait.

„A szabadság ügynökei vagyunk” – emelte ki az egyik transzparensszöveget a kiállítást megnyitó Antoni Rita nőtörténész, aki felidézte: a kettős elnyomás, a szexizmus és a homofóbia mérgező kombinációja sokáig megakadályozta a leszbikusokat abban, hogy megosszák saját történeteiket, de kitartottak.

„A patriarchátus fél a leszbikus és biszexuális nőktől, ezért igyekszik sztereotípiák mögé rejteni és a férfitekintet számára szexualizálni őket. A patriarchátus számára fenyegető az olyan nők létezése, akik nemhogy kiszolgálni nem hajlandók a férfiakat, de még nincsenek is romantikus és szexuális értelemben feltétlenül, vagy egyáltalán rájuk szorulva. Éppen elég nagy »bűn« az alárendelt női szerep elutasítása, de a leszbikus nők a magánéletüket teljesen külön élik a férfiaktól. Nem kell e téren kompromisszumokat kötniük, vagy egymásnak is ellentmondó elvárások közt navigálniuk. Ami még »rosszabb«: az aránytalanul rájuk háruló gondoskodási munkákkal és az internalizált szépségkultusszal túlterhelt heteroszexuális nőkhöz képest a leszbikus nőknek idejük, energiájuk is sokkal több. Például forradalmat csinálni. Nem véletlen, hogy a leszbikus nők a feminizmus összes hullámában az első sorban küzdöttek – őket nem kötötte az aggodalom, hogy »de mit szólnak majd a férfiak?«, mi lesz, ha a hangos jogköveteléssel elveszítik számukra a vonzerejüket” – vezette le Antoni Rita.

(A cikk a kép után folytatódik.)

Szűcs Réka, Rédai Dorottya, a Meseország mindenkié című mesekönyv projektkoordinátora, Borgos Anna és Takács Mária filmrendező

A leszbikusok sajátos nehézségekkel is szembesülnek. Az eltérő orientáció főleg fiatal korban súlyos bélyeg lehet, és a leszbikus életutak ismerete hiányában jövőkép nélkül maradhatnak. Bár talán megmenekültek a meleg férfiakat sújtó üldözéstől, a láthatatlanság miatt nehezen találtak hasonló társakra, különösen az internet előtti időkben. Ezt a csendet törte meg néhány bátor nő a kilencvenes évek Magyarországán. A rendszerváltás után sokan éltek a civil élet adta esélyekkel. A Szivárvány Társulás és a Feminista Hálózat is megszerveződött, bár a leszbikus nők nem találták meg könnyen a helyüket egyik közegben sem. Ezért vált fontossá egy kifejezetten leszbikus egyesület létrehozása. Az elmúlt 25 évben a Labrisz tevékenységét a közösségi események, programok és a leszbikus elődök bemutatása színesítette. Küzdöttek a homofób előítéletek ellen, és elindították a Melegség és megismerés iskolai programot, amelyet később a Tabuk nélkül oktatási programmal folytattak. Üzenetüket világszerte hirdették: minden gyereknek joga van viszontlátni magát akár mesehősként is. Szolidaritást vállaltak más csoportokkal, és kiálltak a demokrácia védelme mellett.

A Labrisz egyik nagy sikere – hangsúlyozta Antoni Rita –, hogy több generációt is megszólított, és lehetőséget adott olyan idős leszbikusoknak is, akik korábban nem vállalhatták magukat nyíltan. Szűcs Réka, a kiállítás kurátora „élő archívumként” hivatkozik a tárlatra. A kiállítás egyszerre szól a közösségnek és azoknak is, akik nem ismerik ezt a történetet. Olyan szintézis jött létre, amelyben belső és külső nézőpont találkozik, azaz az is, aki belülről ismeri a közösséget, és az is, aki kívülállóként tekint rá.

A megnyitó kísérőeseménye a Bolcsó Bálint, Harsányi Réka és Szűcs Dóra Ida által megalkotott, Nina című biofeedback performansz volt. A kiállítás 2024. november 24-éig látható a Ráday utcai 2B Galériában.

Melinda Rózsa

A címlapképen Antoni Rita, Rédai Dorottya, Borgos Anna és Takács Mária

Fotók: Stépán Virág