Figyelem megzavarására alkalmas – dokumentumszínház a Trafóban

Az előadás Brecht A rendszabály című tandrámájával dolgozik, „melyben az agitátorok a küzdelem helyes eszközein tépelődnek, azt vizsgálva, mely lépés hasznosabb az ügy és melyik az egyén megdicsőülése (kvázi a személyes brandépítés) szempontjából. Kelemen Kristóf (szerencsére) most sem viszi színre magát a drámát, viszont a színházi előd szellemében a látásmódunkat szervező dramaturgiákat vizsgálja, eleinte vicces, majd egyre komolyabb, végül komor irányból vetve fel a figyelemdramaturgia kérdéseit a mai nyilvánosságban. Hogy kell az új agitátoroknak, instabloggereknek, oknyomozó újságíróknak és más aktivistáknak alkalmazkodni a kapitalista vagy épp a hazai propagandisztikus platformokhoz, amelyek a rendelkezésükre állnak? Milyen teátrális, performatív eszközök mentén szervezik »fellépéseiket«, attól a látszólag banális apróságtól kezdve, hogy mi volt Jeney Orsolya dress code-ja, amikor régebben az Amnesty képviseletében még elhívták a köztévébe? Vagy hogyan fegyelmezi arcizmait felvétel közben Seres Samu tiktoker (tehát a színpadon sem ám az őt játszó színész, hanem ő maga), miközben (Diderot színészparadoxona szellemében) nem érez semmit. Talán az előadás legizgalmasabb része, hogyan nyomoz a Lakmusz újságírója a propagandasajtó szereplői után, milyen arcfelismerő eszközök állnak rendelkezésére, és mennyire lenyomozható ma már mindenki. De hát éppen arról van szó, hogy ennek ellenére az itt feltárt valóság részletei – csakúgy, mint az egyik fellépő blogján szereplő, a figyelem felkeltése céljából állított, mégis oly láthatatlan emlékművek – nincsenek a látóterünkben” – írja Herczog Noémi.

„Kelemen egy évtizedes pályáján sokféle műfajban, eltérő dramaturgiával fogalmazta meg mondandóját, de mindegyik munkájára jellemző a téma dokumentarista megközelítése, a valóság és a fikció keverése és valamiféle közéletiség (nevezhetnénk politikusságnak is). (…) A Figyelem megzavarására alkalmas tulajdonképpen öt esettanulmány összefűzése. Ezeket az önálló, a többi epizóddal csupán laza szállal kapcsolódó jeleneteket Kelemen meg sem kísérli egységes formába gyömöszölni. Mint más produkcióinál, ennél is a nézőre bízza a látottak-hallottak megítélését, az előadás csak felmutat jelenségeket, de az alkotók e jelenségekből nem vonnak le tanulságokat, direkt módon nem foglalnak állást az értelmezésről.

Kelemen Kristófra nagy hatással volt és van a progresszív német színház, nem véletlen tehát, hogy erre a produkcióra kimutatható hatással van a Rimini Protokoll-formáció munkássága éppen úgy, mint Bertolt Brechté. Nem színészek játszanak a színpadon (még az egyetlen színész-résztvevő sem e minőségében van jelen), hanem civilek, akik azonban a köz előtti szereplésükből élnek. Ha úgy tetszik, szakértők ők abban az értelemben, miként e fogalmat az említett Rimini Protokoll értelmezi és használja.

(A cikk a kép után folytatódik.)

Az öt „szakértő”: Baki Dániel színész, Benedek Kata instablogger, Jeney Orsolya aktivista, Német Szilvi tényfeltáró újságíró, Seres Samu influenszer. Van, aki bemutatja, hogy mivel foglalkozik és van, aki felidéz egy-egy kritikus momentumot a szakmai életéből. A hatodik szereplő az elengedhetetlen vetítővászon, hiszen mindannyian képpel dolgoznak. (…)

A bemutatkozások után az első megszólaló Baki Dániel, aki a tér közepén lazának tetsző módon ül egy széken, s arról elmélkedik, hogy neki mint színésznek alapfeladata a figyelemkoncentráció megteremtése, és e feladat teljesítése milyen nehézségekbe ütközik. Neki kéne megadnia az előadás alaphangulatát, a lazaság és kötöttség összhangját, a viccelődve komolynak maradni állapotát, ám ez csak részben teljesül. Valamivel természetesebb, amikor szerepbe lép, és riporterként vesz részt Jeney Orsolya átveréstörténetének felidézésében” – írja Nánay István a Revizoronline-on.

Rendkívül izgalmas, ugyanakkor kockázatot is rejt Kelemen Kristóf és csapatának vállalása, hiszen ahogy Nánay is gondolkodik ezen, civilek és színészek együtt szereplése hatalmas kihívás. Amit behoznak és elmesélnek, azok nagyon fontos dolgok. Látjuk, értjük, mennyire kompetensek, ráadásul Jeney Orsolya személyes-szakmai története egészen elképesztő, de színházi térben színész és civilek nem működnek jól együtt. Hiába, hogy felkészültek és a hozzáértésük is nyilvánvaló, amikor Baki Dániel szerepbe lép – pedig kicsi szerep az – szinte erőtlenné és jelentéktelenné teszi a többieket. Ez a színészi intelligencia, a játékhelyzetben való finom alkalmazkodás még akkor is jobban vonzza a nézői figyelmet, mint az eget rengető politikai skandalumok első kézből.

Kísérletük merészsége mégis és mindenekelőtt figyelemre méltó.

– lill –