„Hogy hány óra, édes kincsem, te azt ne bánd” – idősnapi operettműsor volt az FMK-ban

A kerületi operettkedvelők az idősek világnapja alkalmából, október 1-én kora délután az FMK színháztermében gálán vehettek részt, amelyet az önkormányzat, Oszvald Marika és Kerényi Miklós Máté adott.

Na, lássuk. Eleve mi az, hogy operettgála. Már odafele menet tudtam, hogy értelmetlen, negédes hülyeség. A méltán kedvelt operettek ugyanis rendes drámák, izgalmas, sokszínű karakterekkel, olyan történetekkel, amelyek csillogóan mesés fordulatokkal ámítanak a hétköznapok szürkeségében, a dallamok pedig édesek, sőt… Lehet persze dalokat énekelni, de azok csak papírvágó késsel kimetszett részletek tudnak lenni, amelyek valójában már elveszítették a dramaturgiai értelmüket.

De hiába tudtam előre, hogy nem lesz jó, mert jó volt. Kiderült, hogy nemcsak a színházi kohézió tudja működtetni a dalokat, hanem a zenés színészi karakter is. Ha olyan.

Oszvald Marika a leghíresebb élő szubrett – a dalok közt elmeséli, miért nem primadonna. Az anyukája is szubrett volt, és amikor a Leányvásár Gilolo című dalát énekelte, a kicsi Marika azt mondta: ha nagy leszek, én is eléneklem. Hát, nem lettem nagy (a primadonnát centiben is mérik, kis növésű nő legfeljebb szubrett lehet), mondta, de eléneklem – és intett a technikusnak.

Egyvalami viszont tényleg tré volt. A zenei alap, amire ráénekeltek – nem tudom, hogyan lehet ilyen igénytelen, műanyag hangzást előállítani, de ezért nagy kár. Egy zongorista dukálna egy ilyen alkalomra.

Oszvald Marika ezt újra és újra képes volt elfeledtetni – úgy tűnik, egyszerűen nem tud rossz lenni. Minden porcikája ritmus és dallam, könnyeden és természetesen énekli a válogatott dalokat. Kerényi Miklós Gábornak rendesen fel van téve a léc, igyekszik is, szimpatikus színpadi alak, aki sok mindent megtanult az évek során, és tisztességesen hozza is, amit lehet, nem kíméli magát, jó erőben van.

Kicsit bolondoznak a műfajukkal és a karakterükkel, felkonfokat mondanak az ismert nyolc-tíz operettből válogatott slágerek közé. Nem különösen jelentős történetek ezek, a legérdekesebb talán, hogy Oszvald Marika megemlíti, kiskamaszként énekelt már ezen a színpadon.

Nem ismerem a „rendes” operettet, de nagyon hajlok arra, hogy egy zeneileg jól felkészült színész sokkal színesebben tud játszani, mint egy iskolázott hangú operetténekes. És Kerényi Miklós Máté tényleg szebben énekli Zerkovitz Béla dalát, a Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúkat, mint ahogy annak idején Kaszás Attila énekelte: az mégis a fülemben maradt, mert ő jobban énekelte.

A két operettista igyekezett a közönséggel kapcsolatba lépni – a nézőtéren végig fent volt a fény –, hozzájuk beszéltek, énekeltek, Kerényi Miklós Máté még át is mászott néhány széksoron, amit persze imádtak a jól nevelten visszafogott nézők: mindinkább ellenállhatatlanná vált számukra ez a játékkedv, amivel a fellépők be is húzták a megjelenteket.

Csak elvétve tudok olyan színházi közeget, amelyben egy rangidős nő magabiztosabb és – megkockáztatom – népszerűbb, mint a rokonszenves, fiatalabb, befutott férfi kollégája. Az FMK délutáni közönsége tanúsíthatja ezt.

– lill –