Mintha élne – három egyfelvonásos Kafka halálának századik évfordulójára ma

„Kafkáról írok, s közben nézem a fényképét: negyvenéves rajta (mint most én), 1924 van, férfikora egyik kellemes és reményteli éve, meg a haláláé. Arca éles és csont­vázszerű, egy földet túró állaté: kiálló járomcsontját a barkó hiánya még jobban kiemeli, fülének formája és fejével bezárt szöge angyalszárnyat idéz, tekintetében egy állat riadt lélekjelenléte – hatalmas félelmek, hatalmas önuralom; az egyetlen érzéki vonás a koponyához simuló, keleties fekete hajzat, az orrnyereg alatt ismerős zsidós kiugrás, maga az orr egyébként hosszú és kissé csüggeteg – olyan, mint minden második zsidó fiúé, akivel együtt jártam iskolába. Az ilyen szabású koponyákat ezrével lapátolták elő a kemencékből; ha tovább él, az övé is köztük lett volna, három húgáéval együtt” – írta Philip Roth 1973-ban.

Az egyfelvonásokat Berényi Nóra Blanka, Gazsó György, Kozma Veronika e.h. és Major Erik játsszák.

Az egyfelvonásosokat Philip Roth Looking at Kafka című írásának részleteivel ajánljuk.

„Negyvenéves fejjel, távol Prágától meg a szülői háztól végre úgy tetszik, megszabadult az önutálattól, a kételytől és a függőség meg az önmegtagadás ellen intézett bűntudatos kirohanások­tól, melyek húszas és harmincas éveiben kis híján az őrületbe kergették; mintha egyszeriben lerázta volna azt az általános és gyógyíthatatlan elkeseredettséget, amely A per, A fegyencgyarmaton és Az átváltozás hatalmas megtorlásvíz­ióit átjárja” – említi Roth ezt a korszakot.

„Az odú egy roppant veszélyérzettel teli állatról szól, akinek egész élete a védekezés köré szerveződik, és akinek leghőbb vágya a biztonság és a nyugalom. Ez a földet túró lény foggal-körömmel – és homlokkal – építi meg azt a rafinált és szövevényes föld alatti kamra- és járatrendszert, melynek célja, hogy lelki nyugalmat nyújtson neki. Mégis, jóllehet az odúnak sikerül csökkentenie a külső fenyegetés okozta veszélyérzetet, fenntartása és megóvása szintén gondokat okoz. Másfajta, büszkébb, tartalmasabb, gyakran igen-igen visszafojtott gondok ezek, de talán éppoly emésztőek, mint azok, amelyeket az élet odakint tartogat.” A novella (melynek befejezése elveszett) azzal zárul, hogy az odú lakója távoli, föld alatti zajokra figyel fel, s ezekből „egy nagy állat létezésére következtet és arra, hogy ez a lény a Vártér irányába fúrja előre magát.”