Aki új Airbnb-t akar, még az idén engedélyeztetnie kell

2025. január elsejétől két éven át nem vehető nyilvántartásba új, AirBnb-típusú magánszálláshely a fővárosban – jelentette be szerdán a kormány. A jogszabályban ugyanakkor van egy kiskapu a lakástulajdonosoknak, vette észre…

Leszavazott Airbnb – a terézvárosi eredmény után országos változások várhatók

A szeptember első két hetében tartott ügydöntő helyi népszavazáson a terézvárosiak kis többséggel ugyan, de a rövid távú lakáskiadás betiltására voksoltak. Karácsony fővárosi szintű szabályozást szeretne, Baranyi Krisztina viszont rendben lévőnek tartja a mostani helyzetet, hogy „közvetlenül azokra bízzuk a döntést, akiket érint”, azaz a társasházakra.

A ferencvárosiak kevesebb mint 10 százaléka tiltaná be az Airbnb-t

Budapest belvárosában egyáltalán nem tiltanák be az Airbnb-t a helyi lakosok: a Medián kutatása szerint a megkérdezetteknek átlagosan körülbelül 12 százaléka üldözné el teljesen az Airbnb-szolgáltatást, 60 százalék a tiltás helyett a szabályok szigorítását támogatná, 21 százalék szerint pedig maradjon minden úgy, ahogy van. A ferencvárosiak az átlagosnál is kevésbé nyilatkoztak elutasítóan a kérdésről.