A sagittis Hungarorum libera nos Domine

2024. június 6. Választás '24 Vélemény

„A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket” – imádkoztak a kalandozó – valójában rablóhadjáratokat folytató – magyaroktól rettegő nyugatiak a 10. században. Csekélyebb mértékben ugyan, de újra feltörhetett bennük ez az életérzés. Orbán Viktor mumus lett nyugaton, mondjuk tett is ezért. Most a Nyugat visszavágni készül. Hogyan? Egy biztos, a Nyugat visszavágása nekünk, azaz azoknak sem lesz jó, akik nem szavazzák meg, csak elszenvedik az Orbán-rezsimet.

2011 januárja volt, életemben másodszor mentem Brüsszelbe. Az akkori magyar médiatörvény felett érzett felháborodásában meghallgatást hívott össze az Európa Parlament magyar meghívottakkal. Konrád György videóüzenete után Haraszti Miklós és Majtényi László referáltak, Fischer Ádám karnagy mellett szerénységem koreferátor volt. A fideszes Schöpflin György EP képviselő igyekezett széttrollkodni az eseményt, néhai Lovas István NER-lovag plajbásznyik is a fogát vicsorgatta, de nem ez volt az érdekes. Az érdekes az volt, hogy épp egy-két hete, hogy Magyarország először elfoglalta az Unió félévente rotálodó elnökségét, és az akkori külügyminiszter nyitóeseményként díszebédet tartott. Az EP épületében van egy elég hosszú folyosó, ahonnan különböző méretű étkezőhelységek nyílnak, egyik ilyenbe igyekeztünk mi is, a magyar ellenzéki delegáció – irgalom atyja, ne hagyj el! – Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök és Daniel Cohn-Bendit EP képviselő, az 1968 májusi párizsi diákfelkelés „Vörös Dani”-ja („nous sommes tous les juifs allemands!”) társaságában. De még csak nem is ez az érdekes, hanem a nagy étterem előtt álló, a mostaninál nagyságrendekkel képességesebb külügyminiszter, Martonyi János. Az ország renoméja már akkor is a nyugati bányászbéka segge alatt, hol volt már a határnyitás a keletnémeteknek, hol a Berlini Fal leomlasztása, Antall és Horn cicomás meghívásai a Fehér Házba, a szomszédos országokat leszámítva az általános magyarügyi szimpátia. Szűk egy éve volt Orbán ismét hatalmon, mindenki fanyalgott: barbár a kertben. Martonyi csak állt egyik lábáról a másikra, égre mutató suvickos bajsza konyult, szállingóztak csak a meghívott vendégek, a fontosak nem jöttek, menet közben belestem, több, mint száz személyre terítettek, tucatnyian, ha jöttek. Martonyi meg csak állt rózsaszín ingében, bordó Salvatore Ferragamo nyakkendőjében és jól szabott Canali öltönyében, mint egy – színikritikusunk szárnyas szavával – „análmolesztált” Miska-kancsó. Martonyi hetven körül lehetett akkor, megelőzően élete nagy, összegző pillanataként gondolhatott a magyar soros elnökségre. Orbán Viktor elvette tőle.

2010 óta a magyar kormányzati uniós politika rettenet. Még úgy is rettenet, hogy kívül (itt) mást kommunikálnak, mint belül (ott), és a technológiai fejlődés sem hajtja a Fidesz malmára a vizet, ma már, a fordítóprogramok korszakában nem lehet a magyar nyelv indoeurópaiak számára bevehetetlen sáncai mögé bújni. Régóta tudják az Unióban is, kicsoda Orbán. 2015 óta pedig nagyonis, a bevándorlási válsággal zárta ki magát végleg a civilizációból, emlékszünk Juncker taslijára és Merkel mondására, hogy mi az a három ok, amiért még megtartja Orbánt (Audi, Mercedes, BMW), régóta tudjuk, hogy a 2009 óta tartó putyinpincsiség, a kémbank (már megszűnt amerikai felszólításra), és az újabb kínai elköteleződés miatt a NATO és az Unió régóta nem oszt meg szenzitív információt hazánkkal. Amit jól is tesz, hiszen pár éve azt is tudni, de mára már széles körben is nyilvános, hogy az oroszok a külügy spájzában vannak, Petike legnagyobb barátja – Dzsudzsi mellett – Putyin Szergej Lavrov nevű diplomáciai kutyája. A Főni azonban nem tud elszakadni a tág horizontú rémálmoktól: kínai pénz és megfigyelési-társadalomvezetési tapasztalatok, ukránellenesség, Amerika-ellenesség, Brüsszel elfoglalása etcetera. De Orbán személye még valamelyik posztfasiszta EP-frakcióban is többet visz, mint hoz. Kérdés most, mennyit hoz? 21 magyar hely van népességarányosan, 11 hellyel hivalkodhatnak, annál kevesebb kudarc nekik, és annál kevesebbet is érnek bármely frakciónak. Az EPP-ből (Néppárt) az arcvesztő kirakás előtt kilépett a Fidesz – bent maradt kémnek a KDNP-s Hölvényi –, azóta kormánypártunk frakción kívüli, ami azt jelenti, alig van megszólalási lehetőségük. Szóba jöhet az ECR és az ID, a középről jobbra, széljobbra álló frakciók. Az ID-s Marine Le Pen most tanácsolta el az alapvetően keletnémet AfD-t (Alternative für Deutschland), mely Európa legnagyobb szélsőjobboldali pártja lehet, szolidan hangoztatott náciszimpátiával – Toroczkai Mi Hazánk-elnök már be is jelentette esetleges képviselőcsoportjának csatlakozását egy AfD-vezette frakcióhoz. Az ECR-t Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezeti, de pártja igyekezik a szélről behúzódni középre, már jelezte, hogy a jobbközép EPP-vel működne együtt. Orbán udvarol – a magyarok szeretik az olasz hölgyeket – jópofizik, eddig ezt fordítva tudtuk, és más problémák is vannak. Az ECR finn tagpártjának elnöke konkrét okádéknak tartja a Fidesz politikáját, nyilván másként reagálnak az orosz szomszédságban élők a szélesre tárt lábakkal fogadott putyini közeledésre, mint mondjuk a messzi portugálok.

Július 1-től Magyarország lesz ismét az Unió soros elnöke. Szijjártó feltehetően nem úgy fog ott állni, mint a meggyalázott Martonyi – inkább egy túlmozgásos kakadura gondolnánk, de érdemes lesz elgondolkodni a fideszes frakcióvezető okain is tán –, két fő magyar témára számíthatunk: az egyik az Unió bővítése, a másik a kínai kereskedelem. (Bónusznak természetesen megmarad az orosz érdekek szolgai szolgálata, de ehhez már hozzászoktunk.) A jelenlegi legmagasabb állású magyar diplomata Brüsszelben Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos, akivel kapcsolatban olyanokat emlegetnek, hogy „beengedték a rókát a tyúkolba”, illetve „kecskére káposztát”. A választás után Magyarország és Várhelyi valószínűleg elbúcsúzhat ettől a jól fizetett állástól: nem nézik jó szemmel a brüsszeliták, hogy Várhelyi a tagjelöltséget ambicionáló Grúziában (Georgia) is az orosz érdeket képviseli, Ukrajnával goromba pokróc, mint a Főni, és a bővítés súlypontját a Nyugat-Balkánra helyezné, a hajdani (osztrák-)magyar imperializmus fő csapásirányára. Elsődleges célpont a szintén orosz játékszer Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina – ahol hazánk szégyenteljesen a szakadár szerbeket (Milorad Dodikot) támogatja, ellene is szavazott néhány más jóarcú országgal a srebrenicai tömegmészárlás emléknapjának az ENSZ-ben. Észak-Macedóniából sem véletlenül lett befogadva az ott bűnözőnek tartott volt miniszterelnök, Nikola Gruevszki. Montenegró pedig orosz gyarmat, tehát, természetes szövetséges. Orbán magától értetődően saját befolyásának növelését látja a nyugat-balkáni csatlakozásokban.

Orbán a MOL-torony – amely Sanghajban egy nagyobbacska kutyamenhelynek menne el – tetején, mikor a leghívebb férfiszerelemben méláztak Xi (Hszi) elnökkel és a gomolygó felhőket nézték együtt, már bejelentette, hogy a magyar soros elnökséget arra fogja használni, hogy a kínai érdeket helyezze fókuszba az Uniós kereskedelemben. Ezzel mondjuk nem nyer gömbalakú hangszórót Meloninál, a vágyott ECR-vezetőnél, hisz ő kiléptette Olaszországot az „Egy övezet, egy út” szubtilis elnevezésű kínai gazdasági gyarmatosító programból. Ukrajna kérdése kulcskérdés. Magyarország „tüske köröm alatt, bot küllők között”, az orbáni vízió konkrét érdekvezéreltségében is egy megbomlott elme víziója, és ez a társadalmi kapillaritásokon leszivárog a talajig: emlékezetes esete volt kerületünknek, mikor Zombory ferencvárosi Fidesz-képviselő azt az emlékét idézte fel, hogy amikor az apukája hatévesen levitte a harcok szünetében 1956-ban a Körút-Üllői sarokra, az ott általa látott tankok „ukrán tankok” voltak. (Ehelyről gratulálunk ismét: kerületünk Angyal István/Tűzoltó utca és Bársony János/Tompa utca kerülete, Schmidt Mária nem hamisíthatta volna szebben a történelmet!) Orbán békét papol, de az orosz energiaszállítás embargójának feloldásával prolongálja a háborút Zelenszkij szerint – „amikor egy orosz katona késsel levágja egy elfogott ukrán katona fejét, akkor a magyarok fizetnek a késért” nyilatkozta az ukrán elnök. A Politico – az Unió ügyeiben legtájékozottabb médiaforrás – arról ír, hogy Szijjártó többet jár Moszkvába, mint bárhova, amiben az a legérdekesebb, hogy az oroszok ennek ellenére világpiaci áron vagy afölött adják Magyarországnak a fosszilis energiát. A Brüsszelben már bő éve a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről egyeztető ukrán diplomata, bizonyos Usztyenko azért lobbizott, hogy az uniós támogatásokat kapó Magyarországtól vegyék el a támogatást, mert azzal közvetve orosz háborús célokat szolgál. Ekkortájt tagadták meg az amerikai hatóságok a beutazás lehetőségét három Budapesten élő (két orosz, egy magyar) állampolgártól, mondjuk másnap be is zárt a Lánchídnál az orosz kémbank (IIB), amelyet a NATO-ra veszélyesnek minősítettek, ahogy Lili Bayer írta.

Már tavaly májusban felvetődött, hogy odébb kéne tolni Magyarország elnöki félévét, mert Orbán veszélyes Európára. Erre a folyamatban lévő 7. cikkelyes, a jogállamiság súlyos problémái miatt indított eljárás is okot adhatott volna.

Gwendoline Delbos-Corfield a francia zöldek részéről akkor azt mondta, „a Magyarország által jelentett kihívásokra a válasz nem egyszerű – olyanokat kellene mondanunk, amilyenek nincsenek a szótárunkban”. Belga és spanyol tervek voltak a magyar elnökség kettévágására, eseti jogmegvonásokra, az egész kontinenst érintő orbáni veszély elhárításának módozatairól. Tudjuk, de ismételjük el: Magyarország az Unió népességének 2%-át, GDP-jének 1%-át adja. Több javaslat is volt az EP-ben a magyar elnökség elhalasztására, vagy „hatalomtalanítására” (depotentiate), azon is sokan megmentek, hogy a magyar elnökség után a lengyel elnökség következik – na jó, mondjuk ott az előző, Morawiecki-kormány sem volt éppen muszkavezető –, de jött a Tusk-kormány, és a kételyek oszlani kezdtek. Orbán korábbi fegyvertársa a Néppártból, a bajor Manfred Weber is felhívta a figyelmet a magyar kormányfő „árulási hajlandóságára”, többen Homéroszt hozták példának, hogy hazánk a trójai faló, az oroszoké, ki másé, többször húzogattak „vörös vonalakat”, a felcsúti Rambo mindet átlépte, akkor találkozott Putyinnal Pekingben, amikor a legkevésbé kellett volna – látszott is

GIF

a magyar miniszterelnök kislányos zavarán –, és biztosak lehetünk abban, amíg ő a miniszterelnök, Magyarország renoméja nem állítható helyre. Kulcsfontosságú ukránügyi szavazásnál Scholz kancellár kiparancsolta Orbánt a tanácsteremből, igyon egy kávét egyedül, így nem kell gombokkal bíbelődnie, félrenéznie. És főként nem kell/lehet vétóznia. Ne legyen kétségünk: Magyarországot most nem vennék fel az Európai Unióba, mert az Európai Unió nem csak egy földrajzi egység, hanem értékközösség is. Kemény játék várható az EU-ban még július 1-ig, sok mindent el akarnak dönteni a magyar soros elnökség előtt –, mert nem változtattak a szabályrendszeren, a hazánkon kívüli Uniónak fontos értéke a jogállamiság –, nem trükköztek a halasztással. Jelenleg két formátumos vízió van Európáról: Emmanuel Macroné és Orbáné. Macron erős Uniót, nemcsak Oroszországgal, de Kínával és az USA-val is összemérhető erejű Uniót akar. Orbán az ellenkezőjét, saját kis autoriter homokozót, ahol orosz mintára lophatja a pénzt. Hadja Lahbib belga külügyminiszter, a mostani belga uniós elnökségtől arról beszélt két napja, hogy nyugodtan fogják átadni a stafétát Magyarországnak, de javasolta, hogy vegyék el a vétó jogát hazánktól a vezetők asztalánál. Vigyék végig a jogállamiságról szóló 7. cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben, ami a szavazati jog felfüggesztésével is járhat. Brüsszelnek nem kell félnie a konfrontációtól, politikai bátorság és elszántság, akaraterő kell. „Az Európai Unió jövőjéről van szó” – jelentette ki a belga diplomata. Hogy mi lesz erre a NER-válasz, még nem tudni, de Orbán azt mondta: erőt kell szegezni erővel, akaratot akarattal. Brüsszeli erőt felcsúti akarattal.

Mondhatni, hogy minden rablóhadjáratot, minden kalandozást követ egy Lech-mező – a csatatér Augsburg mellett, 955 –, ahol a rablóhadjáratokat folytató magyarokat eltanácsolták korábbi tevékenységüktől. Kérdés, hogy Orbán úgy akar-e járni, mint Bulcsú, Lél és Súr vezérek, akiket nem kicsit, de nagyon legyőzött Ottó német-római császár, és a vezéreket felakasztatta, mert megunta a magyarok nyilait – erről Kásler miniszter nem csináltatott könnyen parodizálható animációt – , de a vereség hatására hazánk fokozatosan elindult az európai nemzetté válás útján, mely folyamat végén István király és a nyugatra nyitott Magyarország állt. Hátha Orbán Koppány megnézi addig a „How The West Was Won” (Hogyan gyűzött a nyugat; a magyar forgalmazásban: A vadnyugat hőskora) című John Ford westernt John Wayne-nel, Jimmy Stewarttal és Gregory Peckkel (1962), és rájön, nem tud és nem is érdemes a Nyugattal kötözködnie.

És ebben fontos lesz az is, hogy milyen választási eredménye lesz.

– vba –