A szerk.: Trendforduló és giccsszimbolika

Megjelenésünk idején, szeptember 12-én tartja utolsó testületi ülését a 2019-ben megválasztott ferencvárosi önkormányzat. Talán viharos ülés lesz. Talán nem. Mindenesetre ebben a formában a legutolsó. A 2019–24-es ferencvárosi önkormányzati testület a békétlenség testülete volt, aminek gyökerei az ellenzéki előválasztásba nyúlnak. A Momentum eljelentéktelenedése kerületi szinten is beütött, az óellenzék végtelenül visszaszorult, mert sikertelen lett a Gegesy-kampány; pszichológiai magyarázatokkal még lehetne szolgálni, de az bulvárműfaj. A választás eredménye a Baranyi all in-re a jackpot, ami azt bizonyította, hogy van különbség polgármester és házmester között, és azt is, hogy eredményes lehet az a városvezető, aki a fővárosi politika aktora is, kommunikációja túlmutathat a kerület, de akár Budapest határain is, hiszen politikusként természetesen legelsősorban a választóit képviseli, ügyükben jár el, de a választók is nagyobb egységek – város, ország, Unió – kontextusában élik az életüket, végzik a munkájukat és keresik a boldogságot. Mindenesetre folytatjuk ismerkedésünket az önkormányzati testület új tagjaival, és biztosak lehetünk abban, hogy a kerületi döntések sokkal egybehangzóbbak lesznek, teret nyitva a kormánypárt ellenzékében lévő önkormányzat megnövekedő erejének és hosszabb akciórádiuszának.

Másik témánk a szimbolika. Bőven a rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék köreiben hallottam azt a városi legendát, hogy 1945-ben a 2. Ukrán Front parancsnoka, Vorosilov marsall ellátogatott Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermébe, megpillantotta a „kiskormányzó”, Horthy István emlékére állítandó szobor tervét, s felsikoltott örömében az orosz hadúr, „cseréljük ki a propellert pálmaágra, remek lesz Szabadság-szobornak a város tetejére, az osztrák Citadella magosába”. (A repülőpilóta Horthy István a neve napján zuhant le Oroszországban korabeli magyar vadászgéppel, egyes vélemények szerint ittasan, más források német machinációt gyanítanak a háttérben, amivel a kormányzót akarták puhítani a hintapolitika idején.) A szobrász családjától tudom, hogy ez az urbánus legenda hamis, legalábbis csúsztatás. Kisfaludi Stroblnak valóban van kiskormányzós szoborműve, de Zalában, ahonnan elszármazott; a budai Szabadság-szobor a felszabadulást követő optimista és féldemokratikus korszak terméke, csak 1947-es befejezése már a moszkovita diktatúra irányába mutatott. A szobor belenőtt a városképbe, a rendszerváltás után sem vetődött fel komolyan az eltávolítása – bár voltak, akik küzdöttek ezért, például a hazai építészeti ízlést jelentősen romboló nacionálarchitekt, Makovecz Imre –, de az általános szabadságra utaló átértelmezés után csak a szovjet katona szobra került méltó helyére, a Szoborparkba.

Valamikor a kilencvenes években az ismert ellenzéki neoavantgárd művész, Szentjóby Tamás – a most 80 éves St. Aubyt ezúton köszöntjük – A szabadság lelke című performanszban lepedőbe öltöztette a szobrot egy időre, és Jancsó Miklós is forgatott kapa-pepés játékfilmet a nőalak arcánál. A kormányzati kapálózás idején – csődös külpolitika, mély gazdasági válság, belpolitikai kudarcok – ezen a nyáron elérkezett a figyelemelterelő gumicsont momentuma. Hír jött az újabb kormányzati álkeresztény handabandázásról: „A talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát. Arra a talapzatra, amelyet a sztálinista Borisz Jofan tervezett, és ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítunk” – hangsúlyozza a Nemzeti Hauszmann Program közleménye. Amit a NER a Várnegyedben művel, a betonbarokk történelemhamisítás, attól minden jó érzésű és jó ízlésű ember mellére tűzi az okárdát. Kormányrendelettel a Gellért-hegyet is kivonták a főváros intézkedési köréből, a NERsevik Várkapitányság joghatósága alá vették. Számos értelmiségi írta alá a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiltakozását, és még a Demokrata c. propagandaorgánumot szerkesztő Bencsik András is elhibázottnak tartja a kereszt elhelyezését. Ahogy a KESMA-újság Zalai Hírlap augusztus 15-i számában olvasom, a szobrász életművének kutatója, dr. Kostyál László is az alkotás szellemével inkább azsúrban lévőnek látná, ha a magyar címer kerülne a posztamensre. Azt már én tenném hozzá, hogy mennyire szerencsés lenne, ha az egyik magyar történelmi szimbólum, a korona- és angyalmentes Kossuth-címer lenne az, amelyet 1956-ban is használtak a forradalmárok, akik a szovjet katona szobrát PPS-41 típusú dobtáras szovjet géppisztollyal (az úgynevezett „davajgitárral”) szétlőtték.

Kisfaludi Strobl Zsigmond jogörökösei nem írták alá a keresztépítéssel megbízott iroda által az orruk alá dugott szerzői jogi hozzájárulási nyilatkozatot.