Lisan al-Gaib az Agyrém térre ment tün-tet-ni!

Hogy kell-e Rost Andrea egy politikai tüntetésre, az véleményes. A Milla korszakában vetődött fel először, hogy „minek a versmondó lány”, ha politikára hegyez a hallgatóság. Ugyanakkor nagyobb mennyiségű embert egy kábé kétórásra tervezett politikai rendezvényen nem lehet CSAK gyújtó hangú nemzetmentéssel etetni, kell a kultúrprogi, és még az a szerencsésebb eset, ha nem néptáncot tolnak a változást áhítók arcába.

„Ha meglesz a félmillió, Tóninak mennie kell” – mondtam megelőzően hasamra ütve és légből kapottan. A Deákon szombaton kettő előtt derekasan gyűltek és gyűltek az emberek, ideális verőfényben, napsütéses optimizmusban, vidáman, mintegy. Mentek a találgatások, mit fog bejelenteni az új kedvenc, a magyar Donald Tusk, pártalakítást, újabb árnyékkormányt, holdra szállást, galaktikus űrexpedíciót. Én és a brigádom a Madách térről startoltunk kettőkor, a Bajcsy sarkánál járva úgy látszott hat láb három inch (190 cm) magosából, hogy a tömegnek se előre, se hátra nincsen vége. Az ilyenkor szokásos jelenetek örvendeztettek, a Bajcsy-Zsilinszky út ablakaiból integető emberek, őket éljenző utcai tömeg. Szoktam volt olykor menni tüntetésekre, meglepő, hogy mennyire kevés itt az ilyen helyzetekből ismerős arc, sok viszont a helységnévtábla, egy vállalkozó kinyomtatott igény szerint előre bejelentett földrajzi településneveket fekete alapon, fekvő A4-re, léctartót is mellékelt hozzá, a legnagyobb tapsot a „Felcsút” tábla kapta. Az Alkotmány utca sarkán erős a tömegesülés, bemegyünk a Báthoryba, onnan közelítjük az „Agyrém teret” – mennyivel adekvátabb költészeti referencia Petri, mint Wass Albert! –, s csak tömegesülünk és tömegesülünk. A Vértanúk tere és a Falk Miksa utca irányában is kilóg a masszívum, az Alkotmányba nem lehet belátni, lehet, ott még nagyobb a gigászi, embersűrűs vadon. A hangulat optimista, provokáció nincs, se a Vadhajtásos Bede, se a Betyársereg, se a Légió Hungária nem detektálható a téren, és Putyin Szürke Farkasai is otthon hagyták a mocit.

Derű, derű, honderű!

Elkezdődik a műsor, Péter Petra, az EstFM volt riportere az MC, a Nemzet Színészét, a Kossuth-díjas Bálint Andrást konferálja fel, aki Radnótit szaval, „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”, és erre még a teret sasoló drónok is visszakacsintanak, „mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, / de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, / az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, / míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg”. Mindenesetre csattanós válasz a „kiábrándult fideszest fogó” Wass Albertre. Aztán az elmaradhatatlan Nagy Ervin jön, leveleket olvas az emigrációból és Presser Gábort énekel, Svájcból jött egy fiatalember, aki külföldön élők intenzív honvágyát jeleníti meg, de nincs hová hazajönni, mert a NER sívó homokká tette az országot – mondja. Megszólal a szigetszentmiklósi független polgármester is, s rögtön jogkövetkezménnyel kell szembesülnie, mert azzal vádolja a Demokratikus Koalíció helyi képviselőjét, hogy az rendszeres vacsoravendég az Orbán-rezsim hűdött házmestere, Kövér László házában. (Még le sem szállt a nap, amikor a DK már bejelentette, hogy perre viszi az ügyet, mert a vád hamis. Mondjuk, nehéz is elképzelni akár csak viszonylag ép embert is, akinek kedve lenne a szabadidejét összekövérlászlózni.) A színpadon a Polip c. olasz sorozat főcímzenéjét adja elő egy alkalmi kamaraegyüttes, nem túl bonyolult utalásként Magyar Bálint jól dokumentált és bizonyított tételére a magyar maffiaállamról. Tarr Zoltán református lelkész lép a színpadra, övé a legjobb beszéd; más szavakkal, de elmondja, hogy a történelmi egyházak az Orbán-rezsimben politikai termékké váltak, Kálvin egyháza különösen, szót ejt – végre! – Balog püspök szerepére a pedofíliát mentegető kegyelmi ügyben, amibe Novák Katalin köztársasági elnök és Magyar Péter, a fő szónok felesége, a volt fideszes EP-listavezető és volt igazságügy-miniszter is belebukott. Tarr idézi a tököli kántort, a nyugdíjas tanárnőt, akit elbocsátottak, mert aláírást mert gyűjteni Balog püspök egyházon belüli lemondatásáért.

Tarr Zoltán felszólamlása volt a hozzáadott érték ezen a délutánon. Aztán az összegyűlt tömeg Frank Herbertbe és Dennis Villeneuve-be csapott: Lisan al-Gaibot kezdte követelni. Aki a Dűne c. most futó film sivataglakó, antropomorf fremenjeinek messiása; március 15-e óta Magyar Pétert hívja Lisan al-Gaibnak a popkultúrára és Magyar Péterre fogékony nép. Rövid idő, kevesebb, mint egy hónap alatt harmadszor járok Magyar Péter-tüntetésen, és itt beszélt a leghosszabban és a legönismétlőbben. Ne várjunk atombombát, mert minek. Korrupció, maffiaállam. Megromlott emberi és családi kapcsolatok. Kompromatcunami, maszkirovka-szökőár. Hajdú Péter–Rogán Tóni. Lesz majd párt is, még nincs, de lesz. Megható emberi viszonyok, tapinthatóan vastag támogatás. Ráutaló magatartva: „egy hiányzó hős, egy hiányzó hős, a kurva életbe, egy hiányzó hős” (ez itt egy Európa Kiadó-parafrázis, bocsáss meg, Menyhárt Jenő!).

Anyák napján újrakezdjük!

A kormánypárti úgynevezett média 14 és 28 ezer közé tette a résztvevők létszámát. A rendőrség közleménye szerint 250 ezren vettek részt a rendezvényen, de az is tudható, hogy a Belügyminisztérium vezette rendőrség nem Tóni barátja. Félmillióan nem voltak, Tóni tehát – egyelőre – marad, de lehet, hogy már nem sokáig.

– vba –

Fotók: Stépán Virág