Soros elnökség – Kilenconline

Bő két hét múlva Magyarország lesz az Unió soros elnöke, de ez nem biztos, hogy a magyar kormánypártok befolyásnöveléséhez vezet, mert egyre több jel mutat arra, hogy Orbán Putyin-pincsisége, Kína-pártisága és úgy általában a kétkulacsos suttyóság visszavág. Hiszen Brüsszel nem lett „elfoglalva”, hiába hőzöngött a kormányfő a Múzeumkertben március 15-én, erősödött a széljobb, de nem is annyira, mint várható volt, ráadásul a szél is elkezd középre igazodni.

Kezdjük ott, hogy az Európai Unió három fontos szervéből (Bizottság, Tanács, Parlament) az utóbbiba választottunk képviselőket vasárnap. A képviselők száma országonként lakosságarányos – mondjuk nem teljesen, a nagy országokban több szavazó választ képviselőt, mint a kicsikben, ez egyfajta pozitív megkülönböztetés –, és a megválasztott, Brüsszelben és Strassbourgban működő képviselőknek attól van felszólalási, bizottsági tagsági joguk, hogy melyik frakcióhoz tartoznak, ha egyáltalán. A Fidesz most ebbe az „egyáltalánba” tartozik, korábban a Néppártba (EPP) tartozott, de minősített pökhendiségek, értékkülönbségek és könnyedén árulásnak minősíthető cselekmények miatt elkezdték fontolgatni a kizárást, majd komoly diplomáciai manőverek bevetésével sikerült Orbánéknak elérni, hogy ők léphessenek ki, ne legyen teljes a megaláztatás. Orbánék kiléptek, azóta lógnak a szeren, hosszú, nagyon hosszú ideje vagyunk kénytelenek elviselni Deutsch EP-képviselő szemet, bár inkább orrnyálkahártyát nyitogató, magvas és csak rá jellemzően egyéni gondolatokban gazdag beszédeit. Az EP fideszeseinek utolsó formátumos mohikánja a kiváló, akár egy vonatúton „alkotmányt” sercintő jogásza, Szájer József viszont a reputációjával és egy hátizsák extazival lecsúszott az ismert, és azóta búcsújáróhellyé vált ereszen a belga fővárosban.

A Fidesz három éve frakció nélkül van, és két irányba mozdulhatna. Az egyik az Európai Konzervatívok és Reformisták pártja (ECR) melynek az olasz kormányfő, Giorgia Meloni az éllovasa, a másik az Identitás és Demokrácia (ID) amelynek főereje Marine Le Pen. A Fidesz szempontjából más és más problémái vannak mindkettőnek. Bár vesztettek a választáson két képviselőt, azért a 11 új tag persze impresszív egy EP-frakciónak a 725 tagú Parlamentben. De vannak a finnek és a svédek. Svédország néhány kisebb csetepatét leszámítva komolyabb konfliktusban a harmincéves háború idején vett részt, Napóleon idején már türtőztette magát, a huszadik század világégéseiben nem vett részt. Finnország pedig, miután kiszakadt a cári birodalomból, 1939 telén megverte a Szovjetuniót az úgynevezett. „téli háborúban”, majd a finn államfő, Mannerheim marsall olyan ügyesen manőverezett a világháború végén, hogy országa nem jutott a balti államok sorsára, elkerülték a szovjet megszállást, és egy komplett világpolitikai modellt neveztek el státuszukról, ez volt a „finnlandizáció”, mely liberális demokráciát jelentett a Szovjetunióval való pozitív semlegességgel. Ennek az évszázados, illetve hosszú évtizedes semlegesség szándéka szakadt meg az Ukrajna elleni orosz agresszióval. Mindkét – egyébként katonailag számottevő – ország bejelentette a földgolyó legerősebb védelmi szövetségéhez, a NATO-hoz való csatlakozásának szándékát, a szövetség összes országa ünnepelte a felajánlkozást, kivéve persze a mihazánkat, mert a felcsúti Döbrögi úgy érezte, nyerhet az ügyön, meg persze ott volt az orosz járom is, ahová nem tudni most sem pontosan, hogy miért hajtotta bele az ország fejét.

A Politico szerint az ECR svéd és finn pártjai kijelentették, ha az Orbán által rendesen körüludvarolt Meloni kormányfő esetleg felvenné a Fideszt a frakcióba, akkor kilépnének – ez ugyanannyi létszámbeli veszteséget jelentene, mint amennyit a Fidesz hozna, nem is beszélve a magyar kormánypártot körül lengő közutálat miatti imidzsvesztést –, ráadásul politikailag is erős probléma, hogy az ECR pártjai, köztük az erősen russzofób és korábbi „örökbarát” és csalódott lengyel PiS erősen ukránszimpatizáns és nagyon orosz-, és Putyin-ellenes. Finnország felvétele megkétszerezte a NATO-orosz közvetlen határhosszát, Svédország egyébként rögtön a NATO egyik legerősebb hadserege, és leginkább a legnagyobb és legfejlettebb haditechnikai gyártója. (Fejlettségileg nem véletlen, hogy Orbán egyik első összezördülése az akkori amerikai adminisztrációval az volt, hogy nem amerikai F–16-os vadászgépeket vásárolt az USÁ-tól, hanem – egy osztrák korrupciós közvetítő segítségével – svéd Gripeneket.) Ráadásul, ahogy a Szabad Európa is mondja: „az ECR esetében probléma lehet, hogy a román szélsőséges AUR párt az eddigi egy helyett már hat mandátummal bír, és elég éles az a Fidesszel való szembenállása; kölcsönösen a másik kizárását tartják a frakcióhoz való csatlakozás feltételének. Ez is mutatja, mennyire illuzórikus vágy egy nagy szélsőjobb frakció egyesítése”. Az ID-t vezető Le Pen oroszbarátabb, és nem véletlenül támogatta meg a magyar MKB is Le Pen egy korábbi kampányát, de ez egy jóval kisebb és jelentéktelenebb frakció, mégha a francia vezérpárt meg is nyerte Franciaországban az EP-választást Macron előtt. Utóbbi tizenkilencre húzott lapot, a hónap végére és július 7-re – épp a párizsi olimpia megnyitója elé – általános választást írt ki a látható bizalomvesztés miatt. (Macron az EP-ben is gyengült, Magyarországról EP-frakciója két tagot is, a Momentumos Donáth Annát és Cseh Katalint veszítette; rossz idők járnak a liberalizmusra.)

A finn csatlakozást rövidebb huzavona után, nyilván a nyelvrokonságot is figyelembe véve aláírta a magyar kormány, de a svédekkel – ahol nincs meg a 19. században olymód szégyenlett „halszagú rokonság” – sokáig tartott a huzavona. Volt ugye egy sértettség, hogy Svédországban nem ünneplik az orbánita jogállami koncepciót, másrészt meg, mint sokan gondolhatták, létezik valamilyen mesterterv, amivel Orbán, mint egy Ecseri úti handlé, lefoszthatja a svédeket. Egyik sem igen vált be: amerikai erős felszólításra Orbán meghátrált, és a svédeket sem dobta át a palánkon, leginkább a Gripenek szervizelési jogosítványait tudta meghosszabbítani olyan kevéssel, hogy ezért a sok szkíta még a Türk Tanácsban sem tudta megdicsérni. Rövidlátó politika volt tehát a svédellenesség, de az amúgy baráti finnek is felhúzták az orrukat, Orbán tehát megint gyengén virított a nemzetközi porondon, bármekkora sikernek állít is be mindent Rogán.

– vba –

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala