Testvérvárosi látkép: miért (nem) megyek el választani?

2024. március 22. Vélemény

Szlovákiában a hét végén köztársasági elnököt választ a nép. Az egészben, asszem, ez az egyetlen jó. Már hogy a nép választ – írja Királyhelmecről, Ferencváros testvérvárosából szerzőnk.

Huszonöt évvel ezelőttig mi is olyan fejlettek voltunk e téren, mint például az anyahon, és nekünk is a parlamenti minősített többség akasztotta a nyakunkba valamelyik aktuális csicskását az aktuális hatalomnak. S látá a nép, hogy ez nem finom. Úgyhogy azóta saját kezébe vevé a dolgot. És közvetlenül választ, öt évre.

Az elmúlt évtizedekben ezen a módon néhányszor sikerült a mindenkori elnök személyében ellensúlyt kialakítani a regnáló kormánnyal szemben, de a választás többnyire a „kisebbik rossz“ választása volt. Arra, mondjuk, még büszkék is lehetnénk, hogy a határainkon túl is méltán hírhedt egykori, sőt többszörös szlovák miniszterelnök, Vladimír Mečiar kétszer is próbálkozott köztársasági elnöknek lenni nálunk, s a nép mindkétszer elküldte őt az édesanyja lágy ölére. A mostani vezető, Orbán, Putyin és minden diktátorok nagy barátja, Robert Fico ezzel ugyan csak egyszer próbálkozott, szerencsére, hasonló eredménnyel, mint említett kollégája. Viszont a választottjainkra az elmúlt huszonöt évben kevésszer lehettünk büszkék. Ezt azonban inkább nem részletezném, mert minek a múlton keseregni, ha a jelenben is van okunk a szégyenkezésre.

Minálunk az lehet jelölt, akit erre legalább 15 parlamenti képviselő javasol, vagy aki összeszedi a 15 ezer támogató aláírást a halandók körében. Így a voksolás előtt néhány nappal nyolc potenciális köztársasági elnökünk van. Egy hete még tíz volt, de az egyik, Andrej Danko, a parlament alelnöke, Štefan Harabin javára visszalépett. Utóbbiról majd alább bővebben. Ha az előbbiről csak annyit írnék, hogy a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke, akkor is több szót vesztegetnék rá, mint amennyit megérdemel. Az illető azonban meglehetősen színes egyéniség. Az elmúlt hónapokban szorgos államférfiúi ténykedése mellett azzal vétette észre magát, hogy januárban, Pozsonyban, munkából hazafelé tartva, autójával kidöntött egy közlekedési lámpát. Persze a baleset helyszínén nem állt meg, mint mondta, „mi megbeszélnivalója lett volna az eset másik résztvevőjével, a lámpával?” Ám a rend éber fővárosi őrei egy nagyon modern kriminalisztikai módszert alkalmazva kiderítették az autóvezető kilétét. Az ütközéskor ugyanis Danko kocsijából folyni kezdett az olaj, a rendőrök meg addig követték a nyomot az aszfalton, míg ki nem kötöttek a pártelnök otthonánál. Ezt követően alig 15 (!) órányi gondolkodás után arra az elhatározásra jutottak, hogy megszondáztatják a sofőrt, ám, láss csodát, a műszer nem mutatta alkoholos befolyásoltságnak még a nyomát sem. Sokat elárul a köz és egyesek elmeállapotáról, hogy e hérosz, mielőtt visszalépett volna, a közvélemény-kutatások szerint a szavazópolgárok több mint 3%-ának bizalmát élvezte.

Ugyanezen adat szerint kicsit fél százalék alatt állt egy Robert Švec nevű politológus, ám az utolsó pillanatokban ő is visszalépett Harabin javára. Ez az első látásra normálisnak tűnő mókus, aki környezetvédelmi és polgárjogi aktivista, talán nem lett volna rossz választás, ha nem lehetne róla azt is tudni, hogy Jozef Tisónak, a fasiszta Szlovákia egykori vezetőjének odaadó csodálója. Ez az időközben pártot is alapító, rasszista és antiszemita nézeteket valló egyén egyszer már szeretett volna köztársasági elnök lenni, de öt évvel ezelőtt szerencsére csupán 6 567 támogatót talált az országban.

Kicsivel több mint fél százalékát szerezné meg a voksoknak Milan Náhlik. A volt rendőrről elég annyit tudni, hogy politikai példaképének egy bizonyos Vlagyimir Putyin nevezetű fazont tart. Megválasztása esetére pedig azt ígéri támogatóinak, első elnöki intézkedéseinek egyike lesz, hogy kezdeményezi Szlovákia kiválását az Európai Unióból és a NATO-ból.

A másfél százalékon álló Patrik Dubovský támogatható alternatívának tűnik. Az egyebek mellett Londonban is tanult történész/levéltáros egy ideje a Nemzeti Emlékezet Hivatalát vezeti, és számos vállalható civil szerveződés elnökségében is tevékenykedik. A szlovák mellett angolul, németül, oroszul és szerbhorvátul is jól beszélő fiatalember volt az, aki 2023 novemberében feljelentette a parlament frissen megválasztott alelnökét, Ľuboš Blahát, mivel ez az agyhalott a hivatalában a Zuzana Čaputová köztársasági elnököt ábrázoló fotót Che Guevara portréjára cserélte ki. Patrik Dubovský ellen mindössze egyetlen érv szól. Bár életében számos választáson indult, egyiken sem szerepelt sikeresen. Korábban még szülőfalujában sem tudta elnyerni a polgármesteri posztot, mivel itt is csupán 532 szavazatot szerzett. De nem biztos, hogy benne van a hiba.

Mindenkit, aki a fentebb leírtak ellenére kevesellné az elnökjelöltek között a neonácikat, a szalon- vagy egészen az fasisztákat, megnyugtathatok, hogy ott van a rajthoz állók között – közel 2 %-os támogatással – Marian Kotleba is. Ez a cigánygyűlölő, holokauszttagadó, szélsőjobbos lény már tettekkel is bizonyított az elmúlt évtizedekben. Karrierje elején, tanítóként ku-klux-klános divatáru terjesztésével egészítette ki szerény jövedelmét, majd szintet lépett. Pártot alapított, amelyet később a Legfelsőbb Bíróság betiltott. Elnökként számos korrupciós ügy közepette vezette Besztercebánya megyét, de áldásos tevékenysége során volt ideje kirakni a megyeházára egy „Yankees go home! Stop NATO!” (Jenkik haza! Stop NATO!) feliratú transzparenst is. Egyebek mellett a rászorulóknak 1844 eurós csekkeket osztogatott, mely számok köztudottan kedveltek náci körökben, mivel a 18-as az Adolf Hitlerre utaló jelkép, a 44-es szám szimbolikájának megfejtéséhez pedig még ennyi fantáziára sincs szükség. Barátunk aztán többre vitte, közel kétszázezres támogatottsággal parlamenti mandátumot szerzett, majd mindannyiunk megnyugtatására a titkosszolgálatokat és a nemzetbiztonságot felügyelő parlamenti bizottságoknak is tagja lett. A szólás- és véleményszabadságot köztudottan nagy tiszteletben tartó szélsőjobbos közösség számára eléggé el nem ítélhető módon azonban a bíróság nézeteiért stílusosan 4 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki Kotlebára, amit később felfüggesztettre változtatott, de hősünk az ítélet folytán elvesztette képviselői mandátumát.

A közvéleménykutatók úgy vélik, kb. 2-3 százalékot szerezne az elnökválasztáson Forró Krisztián, a Magyar Szövetség jelenlegi elnöke. A jelenleg legnépszerűbb szlovákiai magyar politikus ezt és azt már letett az asztalra. Hogy csak a legnagyobb sikereit említsük: 2010-ben a Magyar Koalíció Pártja listájának a 133. helyéről nem jutott be a parlamentbe. (Mentségére szóljon, akkor és azóta a pártja sem – a szerk.) 2012-ben már tizenharmadikként, 2016-ban pedig hatodikként maradt mandátum nélkül. Tavaly a lista éléről indult neki a választásoknak, de következetes munkával saját magát és pártját is sikerült távol tartania a parlamenti padsoroktól. Most kemény kampányt vezet, úton és annak felén is láthatók az őt ábrázoló óriásplakátok „Talpra, magyar!“ felirattal. Egy ilyet a nagy igyekezetében a tonkházai temető falára is sikerült kitetetnie, ami egyértelműen azt mutatja, hogy Forró tényleg minden magyar szavazatra számít.

A negyedik és ötödik helyen, 4,5% körüli eredménnyel áll Ján Kubiš és Igor Matovič. Az előbbi tipikus karrierdiplomata, a közemúltban az ENSZ égisze alatt tevékenykedett a világ különböző pontjain. Mondhatnánk, ujjé! Ám várjunk inkább a lelkesedéssel! Tudnivaló róla, hogy volt az egyik Fico-kormány külügyminisztere is, meg az sem mellékes, hogy az első diplomáját Moszkvában szerezte, s mint ilyen, megismerkedvén a haladó világnézetekkel, üstöllést be is lépett a kommunista pártba. Meggyőződését büszkén vállalta, egészen a rendszerváltásig, melynek hajnalán azonnal visszaadta pártkönyvét.

Igor Matovičról, Szlovákia volt miniszterelnökéről és volt pénzügyminiszteréről nehéz lenne olyat mondani, ami nem igaz, mert már minden volt, csak akasztott ember nem. A rengeteg idiótasága mellett akár arra is vesztegethetnénk szót, hogy a miniszterelnökké való kinevezése után azonnal kiderült róla, hamisította a diplomamunkáját. Meg hogy ő volt az a fickó, aki a covidjárvány elején személyesen ment el Moszkvába egy bizonyos Gyimesi György kíséretében az akkor még az Unióban nem engedélyezett Szputnyik vakcináért. Meggyőződésem szerint Robert Fico és köztörvényes bandája 2023-ban nemhogy kormányt nem alakíthatott volna, de esélye sem lett volna visszajutni a hatalom közelébe, ha előzőleg nem tapasztalja meg a nép a Matovič vezette kormány minden józan észtől mentes tevékenységét.

Na, és akkor jöjjenek a dobogósok! A harmadik, a már említett Štefan Harabin, ha mindent összeszámolunk, akkor kb. 15%-os támogatottsággal. Ha fentebb valakikre használtam már a színes egyéniség kiefejzést, akkor rá ennek a többszörösen hatványozott felsőbb fokát kellene használnom. Volt kommunista jogász, aki a rendszerváltás után teljesedett ki. Kétszer volt a Legfelsőbb Bíróság elnöke, de a rossz emlékű, Mečiar vezette HZDS jelöltjeként egy ciklusban betöltötte az igazságügy-miniszteri posztot is. Hogy korát megelőző gondolkodó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már húsz évvel ezelőtt meg szerette volna szüntetni a Különleges Ügyészséget, ami végül csak Robert Fico kormányának sikerült ezen a héten. 2018-ban is szeretett volna már köztársasági elnök lenni, de az akkor szerzett 307 823 szavazat csak a harmadik helyre volt elég, így nem került a választás második körébe. Viszonylagos népszerűsége azért is meglepő, mert pályáját számtalan botrány kísérte. Nyilvánosságra került több hangfelvétel, amelyen bensőséges hangnemben folytat beszélgetést egy bizonyos Baki Sadikivel, aki albán drogbáróként tengeti a mindennapjait, 2013 óta már több mint 22 évre elítélt áldozataként a jogszolgáltatásnak. Harabin ezeknek a felvételeknek a nyilvánosságra hozatalát annyira a szívére vette, hogy ízibe be is perelte az ügyészséget, 300 ezer eurós kártérítést követelve. Aki kétségbe vonja a szlovákiai jogbiztonságot, annak elmondanám, hogy ilyen abszurd összegű kártérítés megítéléséről ilyen abszurd ügy kapcsán szó sem lehet minálunk. Harabinnak a bíróság csupán 150 ezer eurót ítélt meg. Arról is dokumentumok tanúskodnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökeként Harabin azoknak a bíróknak, akikkel cimborált, általában 30 ezer eurós fizetéskiegészítést adott, azoknak, akik viszont kritizálni merték őt, be kellett érniük 50 euróval.

A két legesélyesebb: Korčok és Pellegrini

Az egyik esélyese a hét végén zajló választásnak a liberális oldal támogatta Ivan Korčok. A volt brüsszeli diplomatával, egykori külügyi államtitkárral és külügyminiszterrel, washingtoni és berlini nagykövettel komoly bajban vagyok. Ugyanis mindennel, amit nyilatkozik – államról, jogról, Ukrajnáról vagy a politikáról -, 95 százalékban egyetértek. Ezért nem is igazán tudom megmagyarázni, mi a bajom vele. Minden szakmaiságot mellőzve így inkább egy történetet mondok el, amely minduntalan eszembe jut, ahányszor ránézek a fickóra. Tizenöt évvel ezelőtt, egy elnökválasztás során arról döntött az itteni nép, hogy a hiteltelen, balfék, bohóc Ivan Gašparovičot, vagy a későbbi miniszterelnököt, az intelligens, nyelveket beszélő, nemzetközileg elismert Iveta Radičovát válassza-e meg. A döntés egyszerűnek tűnt. Aztán volt szerencsém ott lenni Radičová egyik kampányrendezvényén, ahol az került szóba, hogy ha megválasztanák, támogatná-e a magyar iskolákba szánt tankönyvekben a földrajzi nevek két nyelven való feltüntetését. (Abban az időben a körül állt a bál, hogy Gašparovič és a kormány úgy vélte, akkor okul legjobban a magyar gyerek, ha azt olvassa a földrajzkönyvben, hogy a Vysoké Tatrytól jól messze fekvő Kráľovský Chlmecből nem indul egyenes buszjárat Košicébe – a szerk. megj.) Radičová, aki már-már bírta a támogatásomat, így válaszolt a felvetésre: „Én ugyan csak négy nyelven beszélek, de édesapám nyolc nyelven tud. Akkor lennék a legboldogabb, ha a jövőben olyan Szlovákiában élhetnék, amelyben a magyar iskolás földrajzkönyvekben a magyar mellett még nyolc nyelven lennének feltüntetve a földrajzi helynevek.”

A csillagok jelenlegi állása szerint a legnagyobb esélye a győzelemre a volt miniszterelnöknek, a jelenlegi házelnöknek, Peter Pellegrininek van. Sokáig nagy tisztelője voltam, hisz van megjelenése, korrekten, világosan fogalmaz, tapasztalt politikus, és még sorolhatnám a pozitívumait. Sokan gondolkodtak róla hasonlóan, hisz az általa vezetett és alapított Hlas párt a tavalyi választásokon a harmadik lett, és úgy hozta a politikai helyzet, hogy tőlük függött, ki alakíthat kormányt Szlovákiában. Pellegrini akkor vált szalonképtelenné a választók egy jelentős része számára, amikor úgy döntött, visszasegíti a miniszterelnöki székbe Robert Ficót. Sajnos azóta is azt látjuk, hogy készséggel asszisztál a közmédia lenyúlásához, a Különleges Ügyészség megszüntetéséhez, a rendőrség és a titkosszolgálatok bekebelezéséhez. És még sorolhatnám, ha lenne kedvem.

Szóval, kedves testvérvárosi barátaim! Így állunk most, a választások előestéjén. A nálatok zajló politikai eseményekről hallva – lásd pedofilügyek, elnöki kegyelem, karaktergyilkosságok stb. – tudjuk, nektek se jó. Vigasztalásul elmondhatom, nálunk is egyre rosszabb. De hogy a különbözőségekről is szót ejtsek: úgy tűnik, köztársaságielnök-választás terén ti a választás hiányát nehezményezitek. A fentieket olvasva láthatjátok, nekünk meg a bőség zavara teszi bonyolulttá az életünket. Bár, ahogy szép emlékű anyai nagyanyám mondta: „Ki mit szakított, szagolja!“

Leczo Zoltán, Királyhelmec