„A hülyék a túloldalon vannak!” – közösségi kiállítás a berlini fal lebontásának 35. évfordulójára

A berlini fal és a megosztottság, amelyet létrehozott és jelképezett is, több generációs kollektív emlék. A lebontása, amely a szovjet típusú kelet-európai rendszerek végének is ikonikus pillanata lett, ha személyesen nem is, filmkockákról mindenkinek ismerős. A Kelet és Nyugat között címmel nyílt kiállítás november 29-ig látható a Goethe Intézetben.

Baráti népek egyenruhásait ábrázoló keletnémet gyerekkönyv, korabeli újságok, sajtó, művészeti és privát fotók az NDK-s panelrengetegről, a két városrészt élesen elválasztó biztonsági zónáról, amelynek híres-hírhedt pontja Checkpoint Charlie néven vonult be a világtörténelembe. Képek a frissen megépült berlini falról, a rendszerváltás előtti, számos, köztük magyar nyelven telegraffitizett állapotáról – „A hülyék a túloldalon vannak!” –, majd későbbi hűlt helyéről. Az átalakulóban lévő, újraegyesített városról. Képeslapok, térképek Kelet- és Nyugat-Berlinről – utóbbi üres pusztaságként jelenik meg papíron semmibe futó utakkal, vasúti sínekkel, mintha nem is élnének ott emberek –, valamint személyes visszaemlékezések idézik fel a fal 1961-es megépülésének és huszonnyolc évvel későbbi leomlásának pillanatait. A berlini fal története egyúttal a keleti blokk története is, a háború után szovjet befolyás alá került országok történetében sok a hasonlóság. A diktatúra kiépítése, a szovjetizálás forgatókönyvet követett, ismerős mintát mutatott – ahogy a leírásban is olvasható.

„Minden év novemberében, így abban az évben is Demminbe, egy mecklenburgi kisvárosba utaztunk a nagyszülők születésnapjára. Az utazást jóval a berlini fal leomlása előtt terveztük, de abban az évben persze megálltunk Berlinben. Láttuk, hogyan »dőlt le« a fal, és láttuk, hogy lelkes honfitársak hogyan bontották le erős ütésekkel darabról darabra. Leírhatatlan érzés volt a falnál állni és félelem nélkül belélegezni a szabadságot. Ezt a faldarabot akkor nekünk egy márkáért adták oda” – emlékszik vissza a folyosói vitrinben kiállított berlini faldarab tulajdonosa, Bacsinszky Karin, aki a történelmi pillanatot színes fotón is megörökítette. Már csak az ellentét okán is párja ennek egy másik, a Brandenburgi kapunál épp a fal megépülésekor készített kép, amelyen magyar egyetemisták pózolnak. Vállukkal nekitámaszkodva, mintha kidönteni segítenének a frissen felhúzott „Schutzwallt”.

„A kivonult, munkásőrszerű valakik nem engedtek túl közel a villámgyorsan dolgozó melósokhoz, akik számomra is egészen elképesztő módon ott éppen egy utca felezővonalán kezdték felhúzni az első, kezdetleges szögesdrótot, meg alatta mintha téglákat is raktak volna. Így ott ólálkodtunk egy darabig, egy idő után némán beültünk a kocsiba, és halálos csendben visszazötyköltük magunkat Drezdába” – idézi fel egy másik – akkor még gyerek – szemtanú az eseményeket ugyanebből az időből.

Magyarországon 1989 nyarán szétnyílt a vasfüggöny, az augusztusi páneurópai pikniken vagy hatszáz NDK-állampolgár szökött át a határon. Egy hónap múlva, szeptemberben Sopronnál megnyitották a határt a keletnémetek előtt, novemberben pedig leomlott a berlini fal, amely Németország és Európa megosztottságát is szimbolizálta. 1989 december végére a keleti blokkban az összes kommunista diktatúra megbukott: a Szovjetunió, amelynek korábban döntő szerepe volt a kiépítésükben és megszilárdításukban, a reformista pártfőtitkárnak, Gorbacsovnak köszönhetően nem avatkozott be a tömeges diktatúraellenes tiltakozásokba, így lehetett bársonyos a rendszerváltó forradalom. A megosztottság szimbóluma, a berlini fal eltűnt, Kelet és Nyugat határa mára alig látható. Ahogy a képeken is látszik, az azóta tovább terjeszkedő, változó város benőtte a városrészeket elválasztó, hiányzó teret.

Gáspár S. Anna
Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2024 novemberi számában.)