Mire nyomdába került a lap, törölték a nyilvántartásból Iványi Gáborék budapesti iskoláit, amelyek a József Attila-lakótelepre költöztek volna, a fővárostól öt évre használatba kapott épületbe. Önkéntesek segítségével folyt egész nyáron a felújítás, hogy korszerű iskolában fogadhassák a sajátos nevelési igényű gyerekeket, akiknek a helyzete a Sára Botond vezette kormányhivatal lépésével kilátástalanná vált. Az Ifjúmunkás utca 31.-ben még a drámai fejlemények előtt járt a 9 magazin riportere.
Lapozzon bele!
A szerk. Trendforduló és giccsszimbolika: a választás eredménye a Baranyi all in-re a jackpot, ami azt bizonyította, hogy van különbség polgármester és házmester között.
Dada és kultúra – Döme Zsuzsanna alpolgármester a kulturális terveiről.
Nem lesz fáklyásmenet – miként működhet a megosztott frakciókkal a fővárosi közgyűlés?
9lit: Otthon – Láng Judit novellája.
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem – mennyire kellett a zsebükbe nyúlniuk a szülőknek a tanévkezdéshez, és mit szólnak ők és a civil szervezetek a mobiltelefonok elvételéhez?
Iskolanyitogató – Iványi Gáborék egyháza kapta használatba a volt „török iskolát” a JALT-on – ám a Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal közbeszólt, épp a lap nyomdába kerülésekor.
Marhák és toronyházak – Adnan Polat cége folytatja a lakótelep-építést a lerombolt Közvágóhíd helyén.
Szem-szájnak ingere – szikrázó augusztusi napsütésben az FMK előtti piacon.
Kultúrkohász – a kerületi programajánló, amely gyönyörködtet.
„Sokfelé nyitott. Illetlen.” – Kemény Lili író, költő a Nemről és a Konnektorba költöző Freeszfe-ről.
Jössz te még a Kultuccámba – csütörtök este a Kálvintól a Boráros térig.
Rádway – Körkép a Ráday utcai színházak kezdődő évadáról.
A bennünk rejlő démon – Zeus Salas kiállítása a Bakáts Bunkerben.
A kánon királynője – Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. – „a világ legjobb filmje” a Cirko-Gejzír moziban.
Hat pontszerző hely – fradisták az olimpián.
Fradi-lelátó – kiesett a Bajnokok Ligájából az FTC.
Giziki – Magyarországon tombol a gasztroforradalom, melynek jelszavai: hagyomány és evolúció.
Városkapun innen, Fenyvesen túl – ha elmennek Városkapu áruház előtt a Kálvin téren, gondoljanak a Fenyves családra.
Ferencváros sakkolimpikonjai – ha lehetőséget kaptak, a kerület sakkozói derekasan szerepeltek minden tornán.
Lapozzon bele itt, vagy vegye el a kerületi újságtartókból!
Ajánlott cikkeink
2025. január 4.
2025. január 4.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
Litera-előszilveszter a Trafóban
Litera-előszilveszter a Trafóban
https://kilenconline.hu/kultura/kis-magyar-poligrafia-irodalmi-eloszilveszter-a-trafoban/
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
Újévi Pancs – gasztroplacc, Tűzoltó utca
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
http://kilenconline.hu/kultura/trafo/nagyon-kicsit-parhuzamos-szentjoby-es-a-tnpu-a-trafo-galeriaban/
5 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
4 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
A legrégebbi budapesti húsáruda – Brauch Ferenc egykori ferencvárosi üzlete
Menjünk a Fenyvesbe be!
Aktuális
- Ötgólos Fradi-győzelem a női kézilabda-rangadón
- A kocka felbontja önmagát – kiállításmegnyitó
- Bozsik Péter: A mogorva portás
- Megint lelépett egy edző idő előtt
- Bezárt a Vágóhíd utcai csokigyár
- Ráncdalba szedve
- A trombita királya dupla koncertet adott a Müpában
- Járványügyi intézkedések a Klinikákon
- Vagányok, vízilovak, költők – ferencvárosi kultúrkohó
- Veszélyeshulladék-gyűjtés
- Ferencváros jegyzője – álláspályázat
- Születésnapok napja a Jedermann évnyitóján
- Nem adják fel – otthont terveznek a fogyatékkal élőknek
- Január 1-től a főváros működteti a közvilágítást
- Újévi labdavezetés a Panoráma-futókörön
- A valóság sérülhet, de az igazság nem – még egyszer a KIX-ről
- Négy nap Középföldén: a Lurdyban A Gyűrűk Ura trilógiával kezdődik az új év
- Újévi koncert a Müpában
- Pótlóbuszok járnak január 2-án és 3-án az 1-es villamosvonal egy szakaszán
- A világ legjobb pólósának választották Dusan Mandicsot