Ferencváros több épületében is megjelentek, sőt van, ahol már visszatérő vendégek a fecskék. A védett madarak fészkeit szerencsére már nem verik le, sőt nagyon sokan örülnek a megjelenésüknek, mert azokban a házakban, ahol fecske van, ismeretlen a szúnyog. Többnapos esőzésnél azonban gondoskodnunk kell az etetésükről, ha nem akarjuk, hogy éhen pusztuljanak. A fészek alá pedig érdemes egy polcot, úgynevezett fecskepelenkát szereltetni, hogy ne piszkolják össze a fészek alatti részeket.
Nemrégiben visszatértek a fecskék és már nagyban építik a fészkeket, ülnek a tojásaikon. A Telepy utcában az egyik önkormányzati tulajdonú bérháznak is lett egy fecskecsaládja. Torzsa Sándor önkormányzati képviselő figyelt fel minap a dróton üldögélő fecskére, majd a postaládák felett a fészekre. A Kilencben az élet Facebook-csoportban meg is írta a fecskecsalád megjelenését, amire kiderült, hogy a fecskéknek ez már a harmadik nyara a bérházban és többen jelentkeztek, hogy náluk is vannak lakói a fecskefészeknek. A fecskék fészkei alá érdemes egy deszkalapot felszerelni, amíg ugyanis a fészküket tisztán tartják, addig a fészek körül sok a lepotyogó ürülék – ez az érintett épületben egy-két nap alatt meg is történt, ahogy ottjártunkkor tapasztaltuk.
Az úgynevezett fecskepelenkát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME) is meg lehet rendelni, de otthon is elkésztíhető és így senkit sem fognak zavarni az amúgy szúnyogokkal és kisebb szálldosó rovarokkal táplálkozó védett madarak.
A fecskék tavasszal jönnek és nyár végén már repülnek is tovább Afrika déli részeire, de szeretik a korábbi fészkelő helyüket, így a már kész fészkekbe évről évre visszatérnek – mondta el Orbán Zoltán, az MME szóvivője.
Sajnálatos módon a hazai fecskeállomány 2000-2010 között 60%-kal csökkent, ugyanakkor a lakosság odafigyelésével ezt a csökkenést sikerült megállítani – tájékoztatott a szakember. Ennek egyik oka az lehet, hogy jelentősen csökkent a lakott fészkek leverése az ürülékfelfogó fecskepelenkák felhelyezésének is köszönhetően.
Sárgyűjtő helyekkel és műfészkekkel segíthetjük a molnárfecskék és a füsti fecskék megtelepedését, hiszen a madarak keresik az ember közelségét – ezekről is részletesen lehet olvasni az egyesület honlapjának Fecskevédelem oldalain, ahogy arról is, hogyan, mivel etethetjük a fecskéket, hogy bajuk ne essen egy többnapos esőzés alatt.
A sárfészket építő két fecskefajtáról, a füsti fecskéről és a molnárfecskéről fontos tudni, hogy hazánkban gyakorlatilag csak az ember közelében, az épületeinken költenek.
– bgb –
A kiemelt kép forrása: Torzsa Sándor Facebook-oldala
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.